A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Twin Shadow: Broken Horses – új EP dominikai hangzásokkal

2018. december 27., 17:46

A mexikói Alan Palomo (Neon Indian) visszatérő Heaven’s Basement filmdala után pár nappal kaptunk egy új kiadványt egy másik latin-amerikai gyökerű dalszerző-producer-énekestől is, aki szintén az előző évtizedforduló chillwave színteréről orientálódott a szintetikus nyolcvanas évekbeli hangzások felé: az 1983-as dominikai születésű George Lewis Jr. (Twin Shadow) az idén tavasszal megjelent Caer című negyedik albuma és az őszi Hollow Days kislemezdala után karácsony utolsó napján adta ki Broken Horses című legfrissebb szerzeményét egy négyszámos EP-n.

A ház, ahol felnőttem, a dominikai édesanyámnak köszönhetően tele volt olyan latin zenékkel, mint a bachata vagy a merengue. Mióta szüleim nyolc évvel ezelőtt visszaköltöztek Santo Domingóba, jobban fel akartam fedezni ezt a fajta zenét” – mondja Twin Shadow, aki már az októberi Hollow Days kislemezdalával is jelezte, hogy szülőhazájának, a Dominikai Köztársaságnak a hangzásai felé fordult, és most az új számában is hallható például a bachata nevű helyi gitáros tánczene jellegzetes fémhenger-ritmushangszere, a güira. „Amikor meglátogattam a szüleimet Santo Domingóban és eltöltötem egy kis időt San Cristobal vidékén is, ahol a nagymamám felnőtt, készítettem egy új verziót a Broken Horses című dalomból. Ez számomra most a következő fázis: keverni az amerikai típusú dalszerzést a Dominikai Köztársaságra jellemző bachata gitárokkal és güirákkal.”

a Broken Horses élő ősbemutatója szeptemberben egy bostoni koncerten, az alábbi videón 4:15-től. . .

. . .és az új EP, melyre a dal fentebb említett dominikai Santo Domingo-stúdióverziója mellé egy kissé eltérő változat is készült egy közeli szigetországban egy másik tengerparti városban, a jamaikai Port Antonióban:

Anything went when we walked through the night
Kicking up dust cause wanna be frightnin’
Everyone watched when we walked in the room
kickin’ up rust cause they want to be close to you

Everyone stops in the light
Looking at me like they wanna be fightin’
Throwin’ up hands like there’s nothing to do
Openin’ arms cause they wanna be right with you

Who you gonna love like that
Who they gonna love like that
No one
Not even themselves
Not even themselves

Hey love
I can’t be your ride home
I won’t be the only one
Who comes running back
Maybe you’ll find another type
Maybe she’s alright tonight
Maybe he’s too drunk to drive you
I won’t be your broken horses

You wanna be the talk of the town but your still not living
You wanna race to my car but your still not in it
You wanna drive the boulevards with your hair all down
You wanna be the loudest voice with a guarded sound

Who you gonna love like that
Who you gonna love like that
No one
Not even yourself
Not even yourself

Hey love
I can’t be your ride home
I won’t be the only one
Who comes running back
Maybe you’ll find another type
Maybe she’s alright tonight
Maybe he’s too drunk to drive you
I won’t be your broken horses
Hey love
I can’t be your ride home
I won’t be the only one
Who comes running back
Maybe you’ll find another type
Maybe she’s alright tonight
Maybe he’s too drunk to drive you
I won’t be your broken horses

Nevermind what I find is true, yeah yeah
In the end, I slept on you, yeah yeah
Who am I gonna love like that
Who am I gonna love like that
No one
Not even myself
Not even myself
Not even myself
Hey love
I can’t be your ride home
I won’t be the only one
Who comes running back
Maybe you’ll find another type
Maybe she’s alright tonight
Maybe he’s too drunk to drive you
I won’t be your broken horses
Hey love
I can’t be your ride home
I won’t be the only one
Who comes running back
Maybe you’ll find another type
Maybe she’s alright tonight
Maybe he’s too drunk to drive you
I won’t be your broken horses

.
a szintén dominikai beütésű Hollow Days októberből, a Gemstones című mixtape előfutáraként:

Hanging dark in the Walmart lot
Waiting for you
The black top wave
The interstate that drags you
My obsessions
Teach me lessons
I’m always waiting for you
The Drugs we take
Play with our fate
I love you

Your mother hates you
You father bates you
I’m surprised you take it
Heres my message to mom
Here’s my pleading to god
We might not make it home

These
Hollow days
These Sorrow days
I miss you
These sorrow days
These hollow days
I miss you

Leaving home
The cold north calls
Would you go with me
I’ve seen too much around here
I know how’s it’s going to be

Kiss the crescent moon
You’re my best friend
soon I will be lying in snow
You don’t want to go
Roads we take
The Plans we make
I leave you

Your mother hates you
You father bates you
I’m surprised you take it
Heres my message to mom
Here’s my pleading to god
We Might not make it home

These
Hollow days
These Sorrow days
I miss you
These sorrow days
These hollow days
I miss you

.

ráadásként itt van Twin Shadow teljes idei nagylemeze, a barátnőjével, a fenti képen látható amerikai dalszerző-énekesnő Rainsforddal és a Haim-lányokkal felvett áprilisi Caer album – bónuszként egy élő dalverzióval és a finn producer Hank Solo (Henri Salonen) egy remixével:

01 Brace (feat. Rainsford)
02 Saturdays (feat. Haim)
03 Sympathy (feat. Rainsford)
04 18 Years
05 Little Woman
06 When You’re Wrong
07 Twins Theme (Interlude)
08 Littlest Things
09 Too Many Colors
10 Rust (Interlude)
11 Obvious People
12 Runaway
13 Bombs Away (RLP)
+
Saturdays [Live Stripped Down]
Sympathy [Hank Solo Remix]

Public Service Broadcasting: Bright Magic – a berlini albumon Blixa Bargeld és Nina Hoss
szept. 24., 23:54
Duran Duran: Tonight United – új dal Giorgio Moroder diszkóproducerrel
szept. 24., 12:50
King Hannah: Well-Made Woman – új klipdal Hannah Merrick gitáros-énekesnő együttesétől
szept. 23., 23:48
Damon Albarn: Royal Morning Blue – újabb szám Blur/Gorillaz-főnök szólólemezéről
szept. 23., 9:44