A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Twin Shadow: Little Woman + Saturdays – két dal az új album elé, az egyik a Haim nővérekkel

2018. február 23., 8:03

Janelle Monáe tegnapi két új klipjével egy időben volt egy másik jeles amerikai előadó is, aki egyszerre két szám közzétételével hirdetett meg új albumot április 27-re: a szintetikus nyolcvanas évekbeli hangzásokban utazó dominikai születésű multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekes Twin Shadow (polgári nevén: George Lewis Jr.) a 2015-ös Eclipse után három évvel adja ki Caer című új anyagát, melynek két beharangozó dala közül a slágeresebbiket a Haim lányokkal közösen rögzítette (a másikhoz pedig már egy videót is forgatott).

A női előadókkal szívesen kollaboráló – a Samantha Urbanival közös Smiths-feldolgozása és Lily Elise szerepeltetése után például a svéd Elliphanttal duettező – Twin Shadow a kaliforniai Haim nővérekkel már 2012-es feltűnésük óta jóban van, a 2013-as debütalbumukhoz is hozzájárult egy dallal társszerzőként, és másfél éve egy Prince-emlékesten is együtt lépett fel velük. A Prince-hatás érezhető a mostani kollaborációjukon is, hiszen a nyolcvanas évek iránti vonzódása továbbra is közös pont nála a lányokkal.

Twin Shadow elmondása szerint Caer című negyedik albumát változások ihlették: a partiarchális társadalom széthullása, az ember helyzetének átértékelődése a modern technológia függvényében, meg a folyamatos újrakezdések, ahogy saját életében is váltják egymást a zenei fázisok, barátságok, szerelmek.

A két beharangozó szám közül a lebegősebb Little Woman szöveges klipjét maga az énekes rendezte Aaron Hymes operatőrrel . . .

. . .a Haim nővérekkel közös Saturdays című slágeres kislemezdal pedig itt hallható:

FRISSÍTÉS: a Saturdays videoklipje!

This could be the last time
That could be the fault line slipping away
This could be your last line
Care about everything that you say

This might be the last ride
Every road could fall right under our feet
and Sink into the ocean
This will be a lost street

When you open your eyes
It’s like nothings real
When you open your eyes
its like

Saturdays
When we dance in the dark in the room
Where it all gets real
I know you know how It feels

Saturdays
When the moon light lit up your face
And let love spark

I traveled around a bit
Makin my chrome heart sick
No one could make me stay
No one could make me sit

Maybe we are a fault line
Maybe we’re a phone line ready to break
Maybe you’re a time bomb
I don’t care what your boyfriends say

When you lift up your head it’s like nothing’s real
When you open your eyes
It’s like

Saturdays
When we dance in the dark in the room
Where it all gets real
I know you know how It feels
Saturdays
When the moon light lit up your face
And let love spark

Did the good days go away
in the bright lights did it fade
we were heavy
we were side ways
when we danced in the dark over my place
If its my face
you remember
from all the sundays in the summer
then you’d know there was so much more than a spark
enough to make me run and follow you in the dark

Saturdays
When we dance in the dark in the room
Where it all gets real
I know you know how It feels

Saturdays
When we dance in the dark in the room
Where it all gets real
I know you know how It feels

Saturdays
When the moon light lit up your face
And let love spark

.
emlékezetőül itt a Twin Shadow-val írt Haim-dal, az Edge a lányok 2013-as Days Are Gone debütalbumának deluxe kiadásáról:

a Haim lányok vendégszereplése Twin Shadow 2016 szeptemberi Los Angeles-i Prince-emlékestjén, ahol az elhunyt művész előtti tisztelgésként a teljes Purple Rain albumot feldolgozta, majd a ráadásban a nővérekkel kiegészülve a Little Red Crovette-et is előadták:

Szerző:
Címkék: , ,
A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39