„Úgy tűnhet, szegény Gesztit nagyon nem szeretik”
Geszti Péter szeret tűrt előadóként gondolni magára, aki ideális célpont egy olyan piacon, melyen csak habkönnyű dalocskák képesek érvényesülni. A Létvágy című új lemezét az Akvárium Klubban ma este bemutató dalszerző-porondmesterrel többek közt megbánt döntésekről, emberalatti praktikákról és mindannyiunk futball-filozófiájáról beszélgettünk.
Open Air Rádió: Kevesen mozognak olyan otthonossággal a magyar popszakma színfalai előtt s mögött, mint te. Hol érzed magad a legkomfortosabban?
Geszti Péter: Legizgalmasabb mindig a színpadon, a zenész barátaimmal. A mostani produkció egyik célja is épp az, hogy több koncertet adjunk a zenekarommal, mert az elmúlt években kissé visszavettem a fellépésekből, nem igazán írtam új dalokat vagy amelyek mégis születtek, azokból csak balhé lett, nem pedig több felkérés.
O.A.R.: Hogyan békültél ki azzal, hogy Magyarországon inkább üzletemberként, mintsem zenészként tekintenek rád?
G.P.: Az üzletemberek közt zenésznek, a zenészek közt üzletembernek néznek. Azonban, hogy üzletember lennék, virtuális tévedés. Ha végigfutunk az életemet meghatározó döntéseimen, kiderül, hogy nem financiális megfontolásokból, hanem sokszor egyenest a saját üzleti érdekeim ellenében cselekszem.
Ha kizárólag a pénz érdekelne, egyetlen zenekarom működését sem függesztettem volna fel. Esetleg a függetlenségem megőrzése helyett eladtam volna a reklámügynökségünket, mikor volt rá vevő. A Nemzeti Vágtát sem azért hoztam létre, és az ARC alapítói közé sem azért kerültem, mert felcsillant a szemem a reménybeli haszon miatt, hanem, mert mindig is hittem mainstream kultúrában.
O.A.R.: Mivel lehetne jobban körülírni egy mainstream produkciót, mint a siker és pénz kettőse?
G.P.: A mainstream az, amely tömegében határozza meg egy ország kultúráját. Walt Disney mondása volt, hogy ha valamit meg tudsz álmodni, azt képes is vagy megvalósítani. Engem pedig nem csak a művészi folyamat, de a teremtés, a semmiből egy új dolog színpadra állítása is érdekel. Akkor is, ha ma Magyarországon zenei projektbe vágni kifejezetten üzletellenes tevékenység is.
O.A.R.: Ennek fényében mégis hogyan érdemes definiálni a szórakoztatóipari keresztapa kifejezést?
G.P.: Ez a cím inkább oligarchákra illene, én vehetném megtiszteltetésnek vagy épp gyanúsításnak is. A keresztapaság számomra alapvetően azt jelenti, hogy valaki a sötétben bujkál és törvénytelen, emberalatti eszközökkel dolgozik. Én mindig is transzparens voltam.
O.A.R.: Olyan embernek tűnsz, mint aki szeret minden szálat a saját kezében tartani.
G.P.: Primus inter Pares – első az egyenlők közt. Magyarországon ma divatos fociban fogalmazni, így azt mondanám, ugyan szeretek gólokat lőni, de tudom, a csapatom nélkül erre nem lennék képes.
A Palinka Sunrise-ban is benne van, “savanyú a szóló”, engem pedig az együttműködéseimnél jobban nem is lehetne meghatározni. Mikor egy zeneszerző bekopogtat egy dallal, az én szövegem hozzátesz, de elvenni nem vehet el annak értékéből. Kiszolgálsz, és ezzel tisztában kell lenni akkor is, ha meg vagy győződve a saját jelentőségedről, mint dalszövegíró. Én szeretek elbíbelődni gondolatritmusokkal és rímekkel, ám egy jó dalhoz a melódia elkerülhetetlen.
O.A.R.: Ráhúzható ez az analógia a Sting-től kölcsönzött Hungarian in Europe-projektre is?
G.P.: Mikor elkészítesz egy feldolgozást, elküldöd engedélyeztetésre a kiadónak, az pedig már csak a szerzőn áll, zöld utat kap-e avagy sem. Én azért a dalért – ahogy több más átdolgozásomért – soha egy fillért nem kaptam. Ennyit az üzletemberségemről. Még csak nem is csavaros észjárással, a médiafigyelemre apellálva írtam, hanem, mert egyszerűen úgy éreztem, meg kell írnom. Akkor is, ha ezzel bele is vágtam a téglát a kirakatba. Az ilyen típusú dalaimtól lettem szélsőséges érzelmeket gerjesztő fickó. Megmaradni a kilencvenes évek bulis, szellemes dalocskáinál, az rendben lenne, de hogy a Geszti izmozik, ráadásul mondani is akar valamit, azt kikérjük magunknak, elvtársak.
O.A.R.: Mindig is igen tudatosan kommunikáltál. Hogyan lehet a legegyszerűbben befolyásolni a magyar médiafogyasztót?
G.P.: Médiaoldalról ideális célpont vagyok a vezető portálok és persze jobboldali magazinok számára, mert a mai napig anélkül tudok független maradni, hogy tönkremennék vagy leigazolnék valakihez. Stílszerűen, egy nézettségalapú piacon, az online újságírók ugyanannak a mindenható marketingnek a kiszolgálói, mint amelyet előszeretettel saraznak. Egy ilyen játékban pedig a Geszti-féle ügyek rendkívül hálásak: nem vagyok egykedvű és nem vagyok egynemű, több mindennel foglalkozom, ez pedig rettentő irritáló, kiváltképp, ha még jól is megy.
O.A.R.: Mi a legvonzóbb számodra a tűrt előadói identitásban?
G.P.: Az aczéli kultúrmátrix alapján a tűrt menő. A legmenőbb persze a tiltott lenne, de odáig kétlem, hogy eljutnánk. A dramaturgia persze mindig ugyanaz: ha megjelenik valamim, először az online újságírók cincálják szét, elsőként fölhergelve azokat a radikális elemeket, akik amúgy is alig várják, hogy valakibe beletörölhessék a cipőjüket. Ez rendszerint eltart három napig, ahogy pedig elül a vihar, előbújnak azok, akiknek tényleg tetszik, amit csinálok. A kommenteket olvasva néha úgy tűnhet, szegény Gesztit nagyon nem szeretik. De ez elenyésző ember az érdeklődőkhöz képest – igaz, ők tépik leghangosabban a szájukat.
O.A.R.:Milyen megfontolásból olvasol kommenteket?
G.P.: Nagyon tanulságos, a 4-i koncertemen is kommenteket felolvasva fogok konferálni. Az aikido-nak is az az alapja, hogy a támadás energiáját fordítja a támadó ellen. Christiano Ronaldo-t idézve, “a szeretetetek boldoggá tesz, a gyűlöletetek megállíthatatlanná.”
Geszti Péter március 4-én mutatja be legújabb, Létvágy című albumát az Akvárium Klubban.
