A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Új nagylemezt ad ki az idén 82 éves Paul Simon

2023. április 12., 17:12

A mindössze 33 perces és hátszámos nagylemez, melynek címe Seven Psalms, május 19-én jelenik meg, és még egy dokumentumfilm is készült az új album születéséről.

Paul Simon Seven Psalms című új nagylemeze a 15. lesz a sorban, az előző még 2018-ban jelent meg. A kimondottan artisztikus album ötletét állítólag egy álom adta. Mint ahogy a lemez címe is sugallja, összesen hét szerzemény lesz rajta, melyek ugyan külön-külön is meghallgathatók, de egyben is kiadnak egy több tételes számot. Minderről a legendás énekes-dalszerző az album elé kiadott bő 5 perces albumtrailerben beszél, mely egyben annak a dokumentumfilmnek is a kedvcsinálója, ami bő lére eresztve mutatja be az album születését és készítését. Az In Restless Dreams című filmet Alex Gibney dokumentumfilmes rendezte, aki korábban készített már dokumentumfilmet Jimi Hendrixről, Hunter S. Thompsonról és Frank Sinatráról is. A lemezen lesznek közreműködők is, egy brit énekegyüttes, a Voces8, valamint Edie Brickell, aki a mai napig létező Edie Brickell & New Bohemians nevű zenekarával lett világszerte ismert még a nyolcvanas évek végén, és aki 1992 óta Paul Simon felesége, három közös gyermekük is született. A Seven Psalms május 19-én jelenik meg.