Újabb titkok derültek ki David Bowie új lemezéről
„Végül próbákra már egyáltalán nem maradt idő, egyből a stúdióba mentünk” – David Bowie 2016. január 8-án megjelenő lemezén az énekes mögött rendhagyó mód a New York-i jazz egyik fúvós-vezéralakja, Donny McCaslin és zenekara hallható. A szaxofonos az interjúban a Blackstar készítésének körülményeiről, titkos felvételekről és Bowie különös levelezési szokásairól is mesélt.
„Maria Schneider révén ismerkedtem meg Daviddel. Tíz éve játszom Maria zenekarában, így mikor arról volt szó, ők ketten közös projekten kezdenek dolgozni, engem is elhívtak az egyik első zenekari workshopra, ahol a Sue (Or in a Season of Crime)-t kezdtük boncolgatni” – Donny McCaslin New York egyik legfelkapottabb jazz szaxofonosaként már nem sűrűn lepődik meg felkéréseken, azonban 2014 júniusában olyasmit élet meg, amely még az elsővonalas zenészek sorában sem számít mindennapos élménynek.
„Nem sokkal a megbeszélést követően David lejött egy koncertünkre, egy New York-i kis klubba, az 55 Barba. Másnap reggel kaptam tőle egy emailt, amelyben úgy fogalmazott, írt pár dalt s – azok után, amit előző este hallott – érdeklődne, lenne-e kedvem felvenni vele őket. David a levélben szinte már zavarba ejtő mód udvariasan fogalmazott, én pedig – miután felkaptam az állam a padlóról –rögtön válaszoltam, miszerint a legnagyobb örömmel. Átküldte egy dalnak a demo verzióját, amelyet otthon vett fel programozott dobokkal, basszussal, szaxofonszólót pedig ő maga játszott rá. Ez volt a Tis A Pity She Was a Whore. Hamarosan már ott tartottunk, miért nem veszünk fel rögtön két-három dalt? Davidnek végül Maria tette fel a kérdés: miért nem Danny zenekarával veszed fel az egész lemezt? Így kezdődött minden.”
McCaslin elmondása szerint a tervek szerint 4-5 napot próbáltak volna Bowieval, mielőtt egy teljes hétre a New York-i Magic Shop stúdióba vonulnak volna felvenni a Blackstar albumot. „Végül úgy alakult az élet, hogy próbákra egyáltalán nem maradt időnk, egyből a stúdióba mentünk. Összesen hat napunk volt. David átküldött hat vagy hét számot, melyeket előkészítettem, elkészítettem a hangszerelést s hozzáadtam pár szólamot, amelyek hiányoztak a demoról. Reggel tíz óra magasságában pakoltunk be a stúdióba, David egy órával később érkezett, rendre délután négyig dolgoztunk. Fontos tudni, hogy a Magic Shop a New Yorki-i SoHo egy pici stúdiója, lényegében egyetlen keverő-és egy feljátszó helyiségből áll. Az egész anyagot egyszerre, egyetlen térben játszottuk fel, Daviddel együtt. Így gyakorlatilag – bár vannak később rávett hangsávok – a Blackstar egy élő, organikus lemezként szólal meg.”
A szaxofonos elmondása szerint naponta átlagosan két számot rögzítettek, a stúdiónapok végén Bowie pedig minden nap hazavitte magával a nyers felvételt, hogy meghallgassa s kitalálja, honnan, mi hiányzik, esetleg melyik dalt kell újravenni.
„Egy dalt sem játszottunk fel két-három alkalomnál többször. David a munka közben hihetetlenül demokratikus, mindenki véleményét meghallgatja és hatalmas szabadságot hagy az embernek, hogy lényegében azt csinálhasson a felvételek során, amit csak szeretne. Ha meglátása van, nem úgy közli, hogy ide olyan ‘67-es Motown-szerű hangzást, ezt meg ezt a dob groovot vagy basszustémát szeretné, hanem mindig ránk bízta a döntést például annyival, hogy “ide jöhetne egy picivel több repülés. Végül összesen 15 vagy 16 számot rögzítettünk úgy, hogy voltak dalok, melyeket David mindössze a felvétel előtt pár perccel vázolt fel nekünk: bár ezek közül nem hinném, hogy túl sok felkerült volna a lemezre. Az egyik dal, amelyet a felvétel előtti éjszaka készítette el a demoját azonban a Blackstar volt. Talán ez az egyetlen szám, amely tényleg, szinte az utolsó hangig úgy került szalagra, ahogy azt David megírta.”
McCaslin beszámolója szeritn Bowie képes teljesen belefeledkezni a munkába mindamellett, hogy iszonyatos tempóban dolgozik. „Amint belépett közénk a feljátszóba szinte néhány másodperc ének-próba után már mehetett is a felvétel, s mikor az utólagos éneksávokat rögzítette szó sem volt arról, hogy órákon át kísérletezett volna. Végig tudta, hogy mit csinál, ahogy azt is, a végeredménynek milyennek kell lennie. David ráadásul a teljes munkafolyamatot személyesen végigkísérte, ott volt az összes hangszer minden egyes felvételénél, hogy a végén egy teljes, átfogó képet kaphasson.”
Sokat látott zenész létére, McCaslin meghatározó élményként emlékszik vissza a Bowieval való munkára. „David a legapróbb részletekbe is beleássa magát azáltal, hogy mindenkire jelenidőben figyel, mindenkit és mindent meghallgat. Ugyanakkor egy percig sem tágít a saját koncepciójától, és egy percet sem pazarol az életéből olyasmire, amellyel ne tudna teljes mértékben azonosulni.”
