A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Újra elhinni a magyar zenét – megnyílt a B-oldal kiállítás

2016. június 12., 1:35

Újabb kontextusba helyezi a magyar popszakmát a B-oldal kiállítás, melynek fotóin a hazai krém bebizonyítja, nem múltért, de a múlttal együtt él és alkot. A nyári fesztiválokon vándorló tárlat pénteki, budapesti bemutatóján kiderült, létezik még ideológiai egység a magyar könnyűzenében.

sonya

„A nosztalgia olyan, mintha a kalácsból csak a mazsolára emlékeznénk” – Lévai Balázs Esterházytól kölcsönzött idézettel nyitotta jobbára furmányos megnyitóbeszédét, mellyel hivatalosan is elstartolt a B-oldal: lemezborítók újraélesztve vándorkiállítás, mely a nyár folyamán gyakorlatilag az összes Sziget-fesztivált bejárja majd. A magyar zenészekkel újralakotott kultborítókkal kapcsolatban a megnyitón az ötletgazda Pritz Péter is azt hangsúlyozta, Szűcs Barabra fotói túlmutatnak néhány, a hőskorban nyomot hagyó, de legalábbis azt megélő zenerajongó múltidézésén. A B-oldal szerinte afféle kapocs régi s új közt, s ily módon feladata a reflektálás. A kiállítás képeit elnézve talán nehéz eldönteni, mégis mi célt szolgálhat, az A.E. Bizottság Jégkrémbalettjének a meztelen nővel és majdnem meztelen Wahorn Andrással pózoló Bëlga általi adaptációja vagy a Kiss Tibit egy brit telefonfülkébe tuszkoló The Clash reprodukció, azonban a magyar popszakma krémjét egyetlen tárlatba zsúfolva látni már önmagában is attrakciónak számít.

A kiállítást övező érdeklődés mindenesetre már önmagában is bizonyítja, a missziótudat, ha nem is anyagiak terén, de mindenkoron kifizetődő. Az, ahogy a megnyitón fotókon szereplők büszkén feszítettek képmásaik mellett, valahogy a vétlen betévedőt is képes volt meggyőzni, amit lát annak igenis jelentősége van még, ha ennek mibenlétét az adott pillanatban nem is érti s talán nem is értheti. A B-oldal popkulturális lenyomat, pillanatkép, melynek koncepciója a látszat ellenére nem a múltbarévülés, hanem annak megmutatása, mit is kezdenek a jelen generációk a rájuk hagyott, színes örökséggel. A magyar zeneipar jelen állása szerint hátra tekinteni talán még nehezebb, mint előre, s mivel utóbbi sem megy igazán, a hazai popzenészek többsége minden tervezés ellenére tehetetlen marad a piac sodrásában, így megnyugtató látni, hogy fiatal és nem annyira fiatal, ám mindenképp prominens előadók, miként akceptálják, dolgozzák fel és teszik saját identitásuk részévé minden idők albumait.

A B-oldal 25 újragondolt lemezborítóján az alábbi zenészek szerepelnek: Kiss Tibi, Lovasi András, Wahorn András, ef Zámbó István, a Bëlga (Bauxit, Még5Milliárd, DJ Titusz, DJ Marvin és Tokyo szelleme), Frenk, az Apey & the Pea zenekar (Áron András, Prepelicza Zoltán, Makai László), Sena, Minda Endre, Szabó Csaba, Pajor Tamás, Ganxsta Zolee, Zságer Balázs, Marge, Sonya, Baksa-Soós Attila, Linczényi Márk, KRSA, Papp Szabi, Vitáris Iván, Szűcs Krisztián, Mango, Palotai Zsolt, Ligeti György és MC Kemon.

Az Open Air Rádió és a VOLT Produkció B-oldal kiállítása az Akvárium klub béli tárlatot követően többek között a VOLT Fesztiválon, a Strand Fesztiválon és a Sziget Fesztiválon is feltűnik majd. Szűcs Barbara fotóit jótékonysági árverés keretein belül lehet megvásárolni, mely aukció teljes bevétele az értelmi sérült színészekből álló Baltazár Színház társulatához kerül.