A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Utolsó klubkoncertjére készül a Kistehén – csütörtökön az A38-on

2021. december 8., 19:33

Kistehén tavaly tavasszal jelentette be, hogy befejezi a közös zenélést, ám a járvány miatt a búcsú 2020-ról 2022-re került át, így a nyáron még volt lehetőségünk pár közös összejövetelre. Most azonban valóban az utolsó klubkoncertjére készül a zenekar, a sok emlékezetes Kistehén-koncertnek otthont adó A38 Hajón, december 9-én!

A Kistehén tagjai 2020 elején döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Kollár-Klemencz László és zenekara az elmúlt közel két évtized alatt hét albumot jelentetett meg, turnéztak Európában és Amerikában egyaránt, és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó, vagy legutóbbi nagylemezük címadó dala, a Bocsánat.

Amellett, hogy dalaikat a mai napig rendszeresen idézik, több díjat is bezsebeltek itthon és külföldön, számos nemzetközi válogatáslemezre felkerültek. Hamisíthatatlan, pörgős koncertjeik, a humort és az abszurditást sem nélkülöző társadalomérzékeny szövegeikkel, szabad, játékos előadásukkal, közvetlenségükkel gyakran jelentették csúcspontját az átmulatott éjszakáknak.

A pandémia miatt az eredetileg 2020-ra tervezett búcsúkoncerttel az elválás is elmaradt és végül 2022-re tolódott, ám ennek a furcsa helyzetnek köszönhetően a rajongók nyertek még jó pár áttáncolt estét a zenekarral – mint amilyen az A38-as fellépés is lesz. Gyertek és mozgassuk meg utoljára közösen a Hajót a Kistehénnel!

Facebook-esemény

Jegyek