A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Vállalhatatlan varázseste – a Rühös Foxi ma este a Robotban

2022. január 2., 13:34

Don’t Cry, Erika címmel jelentette meg a második után egyből harmadik nagylemezét az ország egyetlen Rühös Foxi nevű zenekara, akik ezt az új mérföldkövet ma (január 2-án) este 8 órakor begurítják a budapesti Robot klubba, és bemutatják az összegyűlt híveknek – egyéb mérföldkövekkel együtt, amikre karrierjük során bukkantak.

„Ez a felejtés lemeze – mesélik Rühösék. – Először is a lemezfelvétel napját követő délután a festői Becskén, vagy Jicskén, annak tudatában ébredt fel az összes Fox, hogy egy track készült el az Alkotás Napján. Aztán Jappan Fox (a producer – a szerk.) kinyitotta a gépet és kiderült, hogy 8 track van készen. A következő napokban teljesen megfeledkeztünk a kész lemezről, és csak néhány hete jutott eszünkbe, hogy létezik. A Hihetetlen magazin januári nyomtatott számában is meg fog jelenni a lemez. Erre nagyon büszkék vagyunk. A lemez címét először egy nagyon kedves barátunk adta, Erika. Jóval később a rajongóink egy mérhetetlenül exkluzív kocsmázás közben, szavazással döntötték el, hogy mi legyen a végső cím. Persze, más lett.”

„Zseniális producerünk – mesélik Rühösék –, Jappan Fox a memoárjában így fogalmazott: A Rühös Foxi zenekarral készült egy lemez, amely talán életem eddigi legnagyobb munkája. 3 hónapig próbáltam rávenni magam, hogy nekiálljak, majd 2 hónapig igyekeztem rájönni, hova mentettem a felvételeket.”

Foxok: Track by track – magyarul: számról számra, avagy a tiédre

Michelle és a Medve
Az állandóság és a megbízhatóság dala, ami nekünk mindig fontos volt. A gyökereket nem elég megtalálni, gondozni is kell, újra meg újra felfedezni, szeretgetni, és meghatottan elrévedni általa, illetve következtében. Köszönjük.

Egy nagyon picit mintha esetleg talán hasonlítana a Lány és a Bácsiztatás című dalainkra, de plágiumnak azért messze nem neveznénk. Pontos lenyomata annak, milyen dalkocsik gurulnak ki a Rühös Foxi garázsból 2021-ben.

Előzmények (mise)
Nehezen adta meg magát ez a dal, de a végére szerintünk sikerült kihozni belőle a legtöbbet. Íve van. Felfelé. Minden innen indul, és végül ide tér. A klerikalitás materialista csimborasszója.

Ubisali
Technikailag talán a leginkább ez a dal. A családállítás és a gasztronómia bravúros juxtapozíciója. A borotvaéles képalkotás hamar kozmikus szintézisbe nyugszik, majd az egészet ecetezi Some Fox OgliG-t referenciáló vallomása, majd bejön a tajgai szél, trojkán érkezik Kaiser, immár végleg elhagyatva. A tátra tea és a hütte szelleme lenyújtja gyűrűs ujját a fenyvesekből. Ez a hosszú utazás valójában a lelkünkben zajlik, nem is annyira Ózd és Cseljabinszk között. Szerénység. Ezt a két szót ismételgetjük magunkban, ha erre a dalra gondolunk.

Kozák még (csacsi)
Kevés ide a szó, viszont a tulipánok gondolkodnak. Az ellentétek balladája, ami nem hasonlít semmilyen ismert, ember által alkotott zenére zenetudós barátunk szerint. Ha Travolta kapott volna egy mikrogrammnyit is abból az énektudásból, amit Fox Fox ebben a dalban posztamensre emel, akkor legalább tudna táncolni.

Táskarádió Detonación
A vad oldal ürgéi átjöttek az eldorádói területre és kísérletet tesznek. Többször is. Az infernális, de elgondolkodtató riff, és Skystep éteri trillájának összjátéka könnyen felidézheti a hallgatóban Benedek Elek bármelyik korai festményét, ám okosan, végül mégsem teszi. Megáll ott, ahonnan még biztonsággal megállapítható a fogantatás végérvényessége, de a dagály már az edzőcipőt nyaldossa. Valahogy ilyennek képzeljük, amikor a végeláthatatlan nemzetközi sikerek nem hagyják békén a művészt, és mint ahogy Cristoforo Colombo suhan a ladikjával, úgy hódítjuk meg az újabb és újabb nyelvterületeket.

ÍMEA Rühös Foxi
Induló nélkül még a rüh sem lehet igazán rühös. Ezt orvosolandó, a kontinens legjobb zongoristáinak bevonásával elkészült a darab. Azután sajnos rájöttünk, hogy a zongora gyengíti a jó értelemben vett büszke falkaszellemet, úgyhogy Ránki Dezső törölt minket az ismerősei közül, Rubinstein pedig azóta is keresztbetesz, ahol tud.

Intellektuális Fodrász
Nem tudjuk honnan ered, hova tart, csak azt, hogy valamiképpen négy. És mindannyian voltunk már igy, ahogy ez a dal. Legfőképp arra igaz ez, aki tagadja. De erőltetni semmit nem szabad. Ha lecsukjuk a szemünk, kitárjuk lelkünk és mély levegőt veszünk, akkor mélyen legbelül azt érezzük, hogy valami ilyesmi érzést keres magában Elton John egész életműve során, de legbelül tudja, hogy sosem fogja megtalálni. Ellenben Skysteppel, aki Jappan Almighty-val megalkotta az olvadó lélekgelato érzését. És hamarosan elérhető lesz a Rühös Foxi értelmező kéziszótár.

Cuore e Cazzo
A didzseridu alapú pályázati fanki iskolapéldája, szülőatyja és egyben gyilkosa is ez a különleges dal. Valami vadonatúj, amit elkezdtünk, és rögtön a benne rejlő lehetőségek 240%-os kihasználása után kegyesen végeztünk is vele, nehogy meggyűlöljenek minket a sikertelenül utánzók.  A Rühös Foxi ezzel végleg kilépett a nemzetközi piacról, hiába a meghívástornádó, legfontosabb a belső forrás magas hőfokú izzásának a nyugtató hűvössége. Több szó helyett beszéljen inkább a végleges hangfile elnevezése: Mstr_Ruhes_PHOXY – MENNYI VARJU (DONTACSMAJ) CC_

Úton Agadír felé
Ez a dal is egy Fox Fox magnum opus. A következő James Bond film főcímdala. Értsd: mindig a következőé. A lány univerzumban újabb vörös óriást fedeztünk fel. Ezt már nem mi kreáljuk, mi csak manifesztáljuk a kozmikus igazságot, ami csak a rühszemüvegen keresztül hallható erről a kis bolygóról. Hogy miért épp azon? Ugyanazért, amiért Beethoven kifaragta Mona Lisát, vagy Ricky Martin megírta az Imagine-t. Ésszel felfogható magyarázat nincs rá, csak tapasztalni lehet.

For You
A folyamatos önreflexió nélkül a művész sosem lesz képes túllépni a saját maga által így, vagy úgy. És nekem, és neki, és neki, és nekik. De neki nem. Fun fact: a nyüszörgő Bogyó Fox nem más, mint egyenesen az egyik foxi a Sing videoklipből.

A teljes mű:

Rühös Foxi (2021)
Fox Fox – Szűcs Krisztián (Szűcs, ex-HS7)
Skystep Fox – Baksa-Soós Attila (Wake Up 1230)
Some Fox – Horváth Kristóf (Esti Kornél)
Kaiser Fox – Vazul Császár (VHK)

Producer, keverés, mastering: Takács Zoltán Jappán
Borító design és fotó: Baksa-Soós Csanád alias Loli Alfarro

A koncert Facebook-eseménye