VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan: egy hajszálon múlik – Bonta Gáspár a filmről

1. Számadás

Lassan harminc leszek. Egyesek szerint van egy kis pocakom, de teljes tagadásban vagyok ezzel kapcsolatban. Őszülök. Egyre ritkábban járok el inni és egyre gyakrabban enni. A korábbi gyakorlattal ellentétben hétvégén nem hörögve tombolni szeretek, hanem aludni, sétálni. Nem az a ritka, hogy dolgozom hanem az, ha nem. Választottam párt magamnak, választottam kedvenc kerületet Budapesten, választottam kedvenc éttermet, parfümöt, kávéfajtát, költőt – magamnak. Egy pillanatra azt hittem, hogy megismertem kissé magamat végre.

Persze minden alkalommal, amikor ezt a legkevésbé is elhiszem, és egy fél percig elmerengek rajta, rájövök, hogy minden évben feltűnik, hogy mennyi mindennel nem foglalkoztam még, mennyi mindenről fogalmam sincs, mennyi minden érdekelne sokkal jobban. Tulajdonképpen minden alkalommal rájövök, hogy egyre hülyébb vagyok, hiszen egyre több az ismeretlen tényező. Egy szóval: öregszem.

Nem tudok igazán sokat a filmekről, lelkes amatőr módjára szaglászom őket. Még kevésbé a magyar filmekről. Mondok egy példát: a kedvenc magyar filmjeim: a Kutya éji dala és az Oldás és kötés. Na, tessék. Pedig édesapám filmrendező, videográfus. Nézze meg az ember.

2. Dal a Ravaszdi Shakespeare Williamről

A VAN jól esik. Jól esik, mert a korosztályomról szól, jól esik, mert a kedvenc budapesti éjszakai helyszíneim vannak benne, jól esik, mert csomó ismerős arc van benne. Jól esik, mert egy pozitív állítás az életről, a magyar filmgyártásról, annak ősöreg mammutjának hosszú és jól artikulált, fájdalmas halálhörgésével szemben. A VAN jól esik, mert jól fogyasztható, mert figyel rá hogy az legyen.

Szünet.

Woody Allen módjára lopva meghallgattam pár kiborító filmelméleti okfejtést itt-ott a filmről és ellestem egy vezércsellel felérő kifejezést : nemzedéki közérzetfilm. Vagy korosztály film, vagy valami hasonló. Komolyan, ezt hallottam. Idegesítenek az ilyen okfejtések. Szóval, állítólag ennek a filmnek az a bűne és egyben legjobb tulajdonsága is, hogy pillanatkép a generációmról, a generációm által elmondva. Igen, mint a Moszkva tér és a Megáll az idő. Bólogatás.

Az a helyzet hogy a klienseimnek gyakran mondom, hogy két fajta kliens van, aki meg tudja mondani hogy mi tetszik és mi nem, a másik meg aki azt is, hogy miért. Ebben az esetben viszont én képtelen vagyok megmondani, hogy a VAN miért tetszik. Nem csak azért mert rólunk szól, nem csak a kedves zene, nem csak a hihető, szeretnivaló, végre nem képernyőről leugróan erőltetett színészi játék. Egy kedves régi mesterem szava járása volt, hogy ha sokáig keresed, hogy mi a baja, akkor valószínőleg az a baja, hogy nincs neki. Ez bennem az évek alatt az aki keres talál elvvel vegyült, így én most ezt nem szeretném vesézni. Ugyanannyira örvendetes a film utáni sunyi félmosoly, mint a számadat a látogatottságáról, az anyagi megtérülésről, mint a Reisz Gáborral olvasható kedves és őszinte interjúk. Egyszerüen csak benne van az a leírhatatlan pillanat amit mind keresünk 25 és 30 között, a Cézár és a 400, Budapest és Lisszabon között. Egy hajszálon múlik.

Bonta Gáspár a weben