Végre megmagyarázták, miért huhog mindenki a nyári slágerekben
A tökéletes sláger receptúrájával szembesülni még mindig furcsa élmény. Az Y generáció vállán hordozott popsztárok egyik összetéveszhetetlen formulája, a lényegében minden dalban jelen lévő kéthangos huhogó-pattern, melynek létezését és felhasználási tulajdonságait egy kutatónak hála végre tudományos tényként kezelhetjük.
Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy bárki megmondja, napjaink popslágerei probléma nélkül összemoshatók egyetlen zengő masszában. Ezzel persze nincs semmi baj, mint minden zenei műfaj, a pop is patternek alapján építkezik: dalszerzők, producerek ráakadnak egy formulára, amely működik, hogy aztán egy emberöltőn át facsarják belőle a slágereket, melyek így a testvérházasságokból született leszármazottakhoz hasonlóan válnak a generációs váltásokkal egyre bárgyubbá, míg végül önmagukat végképp sematizálva belevesznek a következő divathullámba.
S hogy mi napjaink sormintája? Mi a közös Katy Perry, Frank Ocean, vagy a CHVRCHES kitörölhetetlen dalaiban? Patrick Metzger szerint nem más, mint, a The Millenial Whoop, azaz az Y-generációra jellemző krónikus huhogás.
A zeneszerző-producer elméletét talán a Quartz által szerkesztett, egészen zseniális montázs szemlélteti a legjobban, melyből kiderül az adott dúrskála harmadik és ötödik hangja közti lépegetés olyan elem, mely szinte minden előadó minden dalában felbukkan s melyet az énekes leggyakrabban szöveg nélkül, „Oh” vagy „Wa-oh-wa-oh” hajlításokkal abszolvál.
Metzger szerint a pattern annyira sok dalban bukkan elő, hogy az már kriminális. A huhogás szerinte összetéveszhetetlen, aki egyszer hallotta, soha többé nem felejti el és a dallam egyszerűsége miatt lényegében bármiről képes lesz az adott slágerre asszociálni.
A jelenség egyik kiemelt példája a Good Time című dal az Owl City és Carly Rae Jepsen műhelyéből, melynek lényegében minden sorában felbukkan a The Millenial Whoop.
