A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ville Valo koncert jövőre: új lemezzel tér vissza a HIM főhőse

2022. április 8., 16:14

A napokban egy új dallal, jövőre pedig a Neon Noir című friss nagylemezzel tér vissza Ville Valo. A korszakos finn gothic rockzenekar, azaz a HIM alapítója VV néven európai turnét is meghirdetett: 2023 márciusában Budapesten is fellép.

A HIM az ezredforduló egyik ikonikus zenekara volt. A zenekar nevének három betűje Ő Pokoli Fenségére (His Infernal Majesty) utal: Ville Valo és zenekara egyszerre örvendett komoly tiszteletnek és dühödt utálatnak, de az biztos, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyott a hallgatóságban. Az együttes és az alapító énekes egyfajta szerethető különcként költözött be a rajongók szívébe.

„Igazából abban reménykedtünk, hogy legalább átmenetileg képesek leszünk arra, hogy a hard rock véráramlását a test alantasabb régiói felől a szív felé irányítsuk” – emlékszik vissza Ville. A HIM Poe-tól Bukowskiig gyűjtötte az inspirációt, és különleges, búskomor hangulatú zenéje nyolc korszakos stúdióalbum formájában vált közkinccsé. A több mint 10 millió lemezt eladott, Grammy-díjra jelölt zenekar a közönség mellett a sajtónak is kedvence volt, így érhető módon nagy megdöbbenés fogadta a hírt, hogy a 2017-es turné egyben a búcsút is jelentette.

„Bármennyire is élmény volt a HIM búcsúrituáléja, valójában jó pár holdciklust töltöttem a sebeim nyalogatásával a heartagram árnyékában, és igyekeztem kifogásokat találni, hogy miért ne folytassam a trubadúr-létet. Aztán sikerült megtalálnom az új hangom, így készült el a Loveletting.” Ville VV néven kezdett el ismét zenét írni, megtartva a régi Heartagram szimbólumot is, kiegészítve úgy, hogy a két V betű abban is feltűnjön. 2020 tavaszán e név alatt jelent meg a Gothica Fennica Vol. 1 című első EP is.

Az április 8-án, ma megjelent Loveletting az első kislemez a 2023 eleji megjelenéssel meghirdetett Neon Noir albumról. Az új dal hangulata egyértelműen követi a HIM-re jellemző különleges, komor gondolatvilágot, de úgy ad hozzá újabb rétegeket, ahogy egy érett Cabernet zamata válik finoman árnyaltabbá. Hangszerelésével pedig a lemez igazi mérföldkőnek bizonyulhat a modern zenei kínálatban.

Ville az új anyagot Budapesten is bemutatja majd jövőre: 2023. március 4-én érkezik a Barba Negrába. A jegyek értékesítése április 11-én indul.

A turnéajánló:

A CONCERTO Music bemutatja: Ville Valo- Neon Noir Tour 2023
2023. március 4., 19 óra
Budapest, Barba Negra
VV – Ville Valo koncert

Facebook-esemény