Vlagyimir Szorokin új regénye

Az elbeszélés perspektívája ezúttal kitágul, sok-sok független nézőpontból látunk rá egy idegen, de mégis ismerős, taszító, egyszersmind vonzóan izgalmas világra, melyet kicsik és nagyok, partizánok és hercegek, zoomorfok és templomos lovagok, pónik és mamlovak, robotok és batyuzók, pravoszláv kommunisták és ácsok népesítenek be.

Valamikor a 21. század közepén járunk. Európa ekkor már túl van egy muszlimokkal vívott háborún, egykori államai részben széttagolódtak, és az Orosz Föderáció is sok kis államalakulatra esett szét. Az Altaj-hegységben egy kicsiny köztársaság jött létre, amely a területén kitermelhető ritkaföldfém után a Tellúria nevet vette föl. A tellúr egy meghökkentő tudományos felfedezésnek köszönhetően ekkoriban már igazi kincs, melyből az ősi zoroasztriánusok receptje szerint tudatmódosító szögeket állítanak elő; kereskedelme a világ legtöbb államában szigorúan tilos. Az új termék felülmúl minden korábbi narkotikumot: az ember legbensőbb vágyait kelti életre, s a transzcendencia élményét nyújtó utazásban részesíti használóját.

A regény ötven fejezete elképesztő fantáziával eleveníti meg ezt az egyszerre retrográd és hipermodern világot, amelyben járva lépten-nyomon az oroszországi és európai jelen politikai és kulturális eseményeire, tárgyaira ismerünk, amelyek sajátos fénytörésben, egy már-már feledésbe merült múlt szilánkjaiként jelennek meg. A jelenből elképzelt jövő és a jövőből láttatott jelen képei ismételten igazolják, hogy Szorokin nemcsak kiváló író és stiliszta, hanem valódi látnok, akinek a felszínen hihetetlen történetei ténylegesen a társadalmi-politikai folyamatok irányát fedik föl: a felbomlást és a széthullást, a hangsúlyok eltolódását vagy éppen megmaradását.

Fotó © Maria Szorokina

Vlagyimir Szorokin (1955) a kortárs orosz irodalom meghatározó alakja. Egy Moszkva melletti kisvárosban született, végzettsége szerint mérnök. Eleinte könyveket tervezett és illusztrált, majd a nyolcvanas években íróként az orosz underground jellegzetes alakja lett. Írásai 1989-ig nem jelenhettek meg hazájában, első regényét, A sort (1983) egy párizsi emigráns kiadó publikálta.

Kezdetben a szexualitást, a testiséget és az erőszakot a maga nyerseségében megjelenítő műveivel keltett feltűnést. Később stílusa sokat szelídült, regényeinek világa – a putyini Oroszország problémáitól is inspirálva – társadalomkritikai nézőponttal gazdagodott. Az általa elképzelt, a jelen tükreként és a múlt visszatéréseként egyaránt olvasható jövőbeli világo(ka)t iróniával, sok humorral, némi naturalizmussal, s mindig a csakis rá jellemző élőnyelv segítségével jeleníti meg.

Szorokin eddigi tíz regénye mellett számos novellát, több drámát és filmforgatókönyvet írt. Regényeit, köztük A jég-trilógiát (2002–2005) világszerte több mint húsz nyelvre fordították le.

Megjelenés: 2014. november

A szerző magyarul is olvasható művei:

Bro útja
A jég
23000
Kékháj
Az opricsnyik egy napja
Cukor-Kreml
Hóvihar

Részletek a regényből

„Tudjátok, mi adja a tellúr erejét. Hogy legdédelgetettebb vágyainkat, legrejtettebb álmainkat hívja elő agyunkból. És ezek az álmok jól átgondoltak, mélyek, érettek, nem pillanatnyi ingerek hatására keletkeznek. Minden korábban ismert narkotikum magával vitt bennünket, ránk kényszerítette saját álmait, saját akaratát, saját elképzelését vágyról és kielégülésről. Emlékszem, amikor először próbáltam közönséges bélyeget, mindössze tizenegy éves voltam. És olyan képeket láttam, melyek megrendítők, de egyúttal félelmetesek is. Tudjátok ezt jól, kedveseim. Így fokozatosan megtanultuk elfogadni, hogy szinte mindig csak a puszta kielégülést kapjuk. És más, tökéletesebb szerek ugyanezen az elven működtek. A tellúr viszont… az isteni tellúr nem eufóriát nyújt, nem görcsös kielégülést, nem pörgést, nem a megszokott szivárványos lebegést. A tellúr egy teljes világgal ajándékoz meg benneteket. Kiterjedt, valóságos, eleven világgal. És én abban a világban találtam magam, amelyről kora gyerekkorom óta ábrándoztam. Urunk, Jézus Krisztus tanítványa lettem.”

***

„Klop már az ágyon feküdt, jobb oldalára dőlt. A szeme félig nyitva volt. Alisa előhúzott egy okoskát, Klop simára borotvált fejére tapasztotta. Az okoskán Klop agyának képe jelent meg egy lebegő térképpel. Alisa Klop feje fölé lendítette a kezét, és hosszú perceken keresztül így maradt ebben a pózban. Mikor leperegtek a percek, Alisa egy hirtelen mozdulattal lehúzta az okoskát Klop fejéről, és egy zöld pöttyel megjelölte a helyet a koponyán. Kivette az éket a gyufaskatulyából, alkohollal áttörölte, hegyes végét a kijelölt ponthoz illesztette. Előhúzott egy kalapácsot a táskájából, és egyetlen gyors és erőteljes ütéssel beküldte az éket Klop fejébe.”

***

„Drága kisunokáim! Oroszország három sorsfordító vezetője, a Három Legnagyobb Kopasz áll itt előttetek kőbe vésve, a három nagyszerű lovag, akik eltiporták a sárkányt. Az első, mondja mamuska, ez a ravaszképű szakállas, megdöntötte az Orosz Birodalmat. A második, ez itt ni, a szemüvegével és a folttal a kopasz fején, lerombolta a Szovjetuniót. Ez pedig, amelyiknek olyan picike az álla, eltemette az Orosz Föderáció nevezetű országot. És mindhárom szobrot az én megboldogult demokrata, pacifista, vegetáriánus férjem faragta ki, aki hivatásos szobrász volt, immár hatvan évvel ezelőtt, azon a nyáron, amikor az orosz sárkány végleg kilehelte lelkét és örökre megszűnt saját polgárait pusztítani. És mamuska sorra odament a három mellszoborhoz, cukorkát meg mézeskalácsot tett a vállukra.”