Wilco: Star Wars – ingyen letölthető meglepetésalbum
A tradicionális amerikai rockzene egyik legfontosabb együttese, a chicagói Wilco (melyet Barack Obama elnök is kedvenc zenekarai között tart számon és legutóbb David Duchovny is saját dalai meghatározó zenei hatásaként említett) kereken húsz évvel első lemeze után is képes meglepetést okozni: a dalszerző-gitáros-énekes Jeff Tweedy és zenésztársai ma hajnalban ingyenesen letölthető formában tették közzé Star Wars című kilencedik albumukat – mely itt rögtön meg is hallgatható.

Az 1967-es születésű frontember tavaly a saját 18 éves fiával, a dobos Spencer Tweedyvel közösen adott ki Tweedy név alatt egy albumot (Sukierae), legutóbb pedig a Fun.-frontember Nate Ruess múlt havi Grand Romantic szólólemezén vendégszerepelt, pár órája pedig „ez így klassz dolognak tűnt, és mi lehet klasszabb, mint egy meglepetés?” magyarázattal kívánt jó szórakozást a közönségnek az ingyenes új Wilco-albumhoz, mely egy e-mail címért cserébe 30 napon át szabadon letölthető a http://wilcoworld.net zenekari honlapról és meghallgatható az együttes YouTube-csatornáján (nem sokára pedig fizikai kiadásban is megjelenik majd a Wilco saját kiadójánál, a Bpm Recordsnál).
01 “EKG
02 “More….”
03 “Random Name Generator”
04 “The Joke Explained”
05 “You Satellite”
06 “Taste The Ceiling”
07 “Pickled Ginger”
08 “Where Do I Begin”
09 “Cold Slope”
10 “King of You”
11 “Magnetized”
egy szintén macskás indíttatású klip a Sunloathe című számhoz a Wilco előző albumáról, a 2011-es The Whole Love-ról:
Barack Obama a 2005-ös Farm Aid segélykoncerten felkonferálja a Wilcót, mely A Ghost Is Born című nagylemezével épp abban az évben nyerte el a legjobb alternatív albumért járó Grammy-díjat:
egy teljes Wilco-koncert idén áprilisból, a zenekar 20 éves jubileumi turnéjáról:
Company In My Back
Panthers
Poor Places>
Art Of Almost
I Might
Ashes Of American Flags
Either Way
Hotel Arizona
Pot Kettle Black
Nothing’severgonnastandinmyway(again)
She’s A Jar
I’ll Fight
Cars Can’t Escape
Impossible Germany
Someday Soon
It’s Just That Simple
Hummingbird
Secret Of The Sea
Heavy Metal Drummer
Airline To Heaven
Jesus, etc.
Born Alone
Laminated Cat aka Not For The Season
Camera
Box Full Of Letters
The Late Greats
—————————-
Walken
I’m The Man Who Loves You
—————————-
Give Back The Key To My Heart* [Doug Sahm-feldolgozás]
Be Not So Fearful* [Bill Fay-feldolgozás]
Misunderstood