A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Willie Nelson: Last Man Standing – a country veterán 85. születésnapjára időzített albumról

2018. február 19., 12:25

A veterán dalszerző-gitáros-énekes country hős Willie Nelson április 29-én lesz 85 éves, és két nappal előtte adja ki Last Man Standing című új nagylemezét, ahogy már a tavalyi God’s Problem Child albumát is pont születésnapja elé időzítette (közben Neil Younggal dolgozó fiai, Micah és Lukas Nelson társaságában is volt egy válogatása régebben felvett sztenderdekből). „Nem akarok én lenni az utolsó ember, aki talpon marad / vagy várjunk csak, talán mégis akarok” – énekli a Last Man Standing címadó nyitódalában, mely már meg is érkezett egy videóval együtt.

Míg az előző albumon szerepelt egy sor feldolgozás is, addig a mostani 11 számos lemezanyagot Nelson már végig saját maga írta társszerző-producerével, Buddy Cannonnal. Ahogy a tavalyi lemezen, úgy az itt hallható Last Man Standing nyitódalban is szóba kerülnek elhunyt barátok, mint Waylon Jennings (1937–2002) vagy Merle Haggard (1937–2016), és felmerül a kérdés, vajon ki lesz a következő – de az is lehet, hogy odaát még talákoznak, és együtt pengetnek és énekelnek majd.

I don’t wanna be the last man standing
But wait a minute maybe I do
If you don’t mind I’ll start a new line
And decide after thinking it through
Go on in front if you’re in such a hurry
Like hell, it ain’t waiting for you
I don’t wanna be the last man standing
On second thought maybe I do

It’s getting hard to watch my pals checkout
Cuss like a wore out name
One thing I learned about running the road
Is ‘forever’ don’t apply to life.
Waylon and Red and Merle and old Ronald
Lived just as fast as me
I still got a lotta good friends left
And I wonder who the next will be

I don’t wanna be the last man standing
But wait a minute maybe I do
If you don’t mind I’ll start a new line
And decide after thinking it through
Go on in front if you’re in such a hurry
Like hell, it ain’t waiting for you
I don’t wanna be the last man standing
On second thought maybe I do

Maybe we’ll all meet again
On the other side
We’ll pick and sing
Load up the buses and ride

I don’t wanna be the last man standing
But wait a minute maybe I do
And if you don’t mind I’ll start a new line
And decide after thinking it through
Go on in front if you’re in such a hurry
‘Cause hell is a-waiting there too
I don’t wanna be the last man standing
On second thought maybe I do
Yeah maybe I do
Yeah maybe I do
Yeah maybe I do

.
az album számlistája és borítója:

Willie Nelson: Last Man Standing (2018)

1. “Last Man Standing”
2. “Don’t Tell Noah”
3. “Bad Breath”
4. “Me And You”
5. “Something You Get Through”
6. “Ready To Roar”
7. “Heaven Is Closed”
8. “I Ain’t Got Nothin'”
9. “She Made My Day”
10. “I’ll Try To Do Better Next Time”
11. “Very Far To Crawl”

.
ráadásként itt a fiaival közösen tavaly októberben kiadott Willie’s Stash, Vol. 2: Willie Nelson And The Boys albumon szereplő sztenderdek közül a Mind Your Own Business című 1949-es Hank Williams-szerzemény. . .

. . . és a szintén Hank Wiliams-féle Move It On Over élő előadása Micah és Lukas Nelson társaságában:

Lana Del Rey: Did You Know That There’s A Tunnel Under Ocean Blvd – az új album címadó dala
dec. 7., 18:04
Caroline Polachek: Welcome To My Island – a Desire, I Want To Turn Into You albumról
dec. 6., 23:55
David Byrne: The Fat Man’s Comin’ – karácsonyi dal a kövér Télapóról
dec. 2., 17:30
Gaz Coombes – klipdalok a Supergrass-frontember új Turn The Car Around szólóalbumáról
nov. 30., 10:51