A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Wolf Alice: No Hard Feelings – a Blue Weekend album harmadik videoklipje

2021. május 11., 19:00

A 2015-ös My Love Is Cool debütalbumával befutott Wolf Alice londoni indie rock zenekar a 2017-es Visions Of A Life lemezének a 2018-as Szigetet is érintő turnéjával 2019 őszéig koncertezett. 2020-ban a frontlány Ellie RowsellTeenage Headache Dreams című Mura Masa-számban énekelt, a gitáros Joff Oddie pedig To Mr Fahey című instrumentális szólóalbumán tisztelgett zenei példaképei előtt, de 2021-ben máris új nagylemezzel állnak elő: az eredetileg június 11-re bejelentett, de már június 4-én megjelenő Blue Weekend anyagából a felvezető The Last Man On Earth és Smile klipdalok után most itt a harmadik beharangozó szám is.

„Először egy nagyon giccses, majdhogynem Motown-hangzású, The Ronettes-típusú dalt próbáltam írni egy kapcsolat végéről, mert azt gondoltam: mi értelme nyomorúságosnak lenni? De úgy túl rövid volt, merthogy eredetileg gyors tempóban játszottuk” – mondja Ellie az így lelassítva is csak két és fél perces No Hard Feelings című szakítós számról, melyhez ismét Jordan Hemingway rendezett klipet, a lemezborító-fotózásnak is helyet adó buszmegállóban.

No hard feelings, honey
There’ll be no bad blood
Losing your love has been hard enough
Life can be short, but life can be sweet
No hard feelings, honey
The next time we meet

It’s not hard to remember
When it was tough to hear your name
Crying in the bathtub
To “Love Is A Losing Game”
But there’s only so much sulking
That the heart can entertain
No hard feelings, honey
Next time you come my way

The threads that kept us together
Were already wеaring thin
Would we ever havе tied the knot
Well how long is a piece of string?
And for everything that ends
Something else must begin
No hard feelings, honey
And we both will take the win

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wolf Alice (@wolfaliceband) által megosztott bejegyzés

.
a Markus Dravs producerrel felvett új nagylemez borítója és számlistája:

Wolf Alice: Blue Weekend (2021)

The Beach
Delicious Things
Lipstick On The Glass
Smile
Safe From Heartbreak (If You Never Fall In Love)
How Can I Make It OK?
Play The Greatest Hits
Feeling Myself
The Last Man On Earth
No Hard Feelings
The Beach II

The Horrors: Against The Blade – az új EP címadó száma
okt. 17., 12:53
Neil Young And Crazy Horse: Song Of The Seasons – az új Barn albumról
okt. 16., 11:20
Stromae: Santé – új videoklip hat év után a belga énekestől
okt. 15., 17:56
Adele: Easy On Me – az első klipdal az énekesnő 30 című új albumáról
okt. 15., 1:00