A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Woody 80: te jó isten, a legtöbb ember ebben a korban már halott!

2015. december 1., 9:57

Woody Allent ezekben a pillanatokban vagy hazafelé támogatják a Michael’s Pubból vagy alszik a szobájában. Eddigi élete ismeretében az utóbbira szavazunk, ráadásul a horkolós verzióra. Meg arra, ha felébred és fogat mosott, leül az ágya szélére és írni kezd ezt-azt: forgatókönyvet, krokit, novellácskát vagy egyszerűen valami marhaságot. Woody Allen ma 80 éves, innen a baráti Budapestről pedig egy saját fantasztikus írásával üdvözöljük. Az írás teljes mértékben kielégíti a szerző és az ufók hazai rajongóit.

manhattan

Jönnek az ufók!

Az ufók ismét a hírek homlokterébe kerültek, ideje hát, hogy mi is figyelmesebben szemügyre vegyük a jelenséget. (A pontos idő nyolc óra tíz perc, úgyhogy nemcsak késésben vagyunk, de ráadásul meg is éheztem.) A repülő csészealjak kérdését eleddig szinte kizárólag félnótásokkal és feltűnési viszketegségben szenvedő különcökkel hozták összefüggésbe. A megfigyelők azonban gyakran mindkét csoportnak (elismert) tagjai. Mégis, köztiszteletben álló személyiségek folyamatos észlelései nyomán a Légierő és a tudomány képviselői úgy döntöttek, hogy korábbi szkeptikus álláspontjukat felülvizsgálva, nem kevesebb, mint kétszáz dollárt utalnak ki a jelenség átfogó tanulmányozására. A kérdés: van-e odafönt valami? És ha igen, van-e sugárfegyvere?

Nem minden ufó bizonyul földön kívüli eredetűnek, bár a szakemberek határozottan állítják, hogy minden villódzó, szivarforma, másodpercenként tizenötezer kilométeres sebességgel függőlegesen emelkedő légi jármű olyan szervizelést és gyújtógyertyát igényel, amely egyedül a Plútón található. Ha ezen tárgyak bármelyike valóban idegen bolygóról származik, az azt létrehozó civilizációnak több millió évvel fejlettebbnek kell lennie a mienknél. Vagy nagyon szerencsésnek. Leon Speciman egy olyan űrbéli társadalmat tételez fel, amely körülbelül tizenöt perccel fejlettebb a miénknél. Ez, érzése szerint, számukra azzal a nagy előnnyel jár, hogy kényelmesen odaérnek minden megbeszélt időpontra.

Dr. Brackish Menzies, a Mount Wilson Obszervatórium megfigyelője, vagy a Mount Wilson szanatórium megfigyeltje (a cikkből nem derül ki világosan, melyik) azt állítja, hogy a fény sebességével utazónak a legközelebbi naprendszerből is több millió évbe telne az út, és a broadwayi darabok színvonalát tekintve kész időpocsékolás lenne a túra. (A fénysebességnél gyorsabban utazni lehetetlen, de fölösleges is, mert az ember kalapját minduntalan lefújja a szél.)

Több modern asztronómus szerint az űr, érdekes módon, véges. Ez felettébb vigasztaló gondolat, különösen azok számára, akik mindig elhányják a holmijukat. Az univerzumról való gondolkodás kulcsa azonban az, hogy egyre tágul, míg végül szétdurran, és eltűnik. Ezért aztán, ha az irodában dolgozó lány tetszik, bár nem az igazi, érdemes kompromisszumot kötni.

A leggyakrabban feltett ufókérdés ez: ha egyszer a csészealjak az űrből jönnek, miért nem lépnek velünk kapcsolatba a pilóták, ahelyett hogy elhagyott helyek fölött rejtélyesen lebegnek? Saját elméletem szerint az idegen naprendszerből érkezett lények számára a „lebegés” a társadalmi érintkezés bevett módjának számít. Ez valóban kellemes lehet. Egyszer magam is hat hónapon át lebegtem egy tizennyolc éves színésznő vonzásában, és ez életem legjobb időszaka volt. Ne feledjük, hogy a más bolygókon kialakult „életről” szólva többnyire aminosavakról beszélünk, amelyek még koktélpartikon sem igazán elfogadott társasági lények.

Az ufókat legtöbben mai problémának tekintik, jóllehet a jelenséget már évszázadokkal ezelőtt megfigyelték. (Számunkra egy évszázad meglehetősen hosszú időnek tűnik, főként, ha valaki lóg nekünk, és nem törleszt, asztronómiai léptékkel azonban nem több röpke pillanatnál. Ezért aztán bölcs dolog állandóan magunknál tartani a fogkefét, hogy az első hívásra ugorhassunk.) Egyes tudósok szerint azonosítatlan repülő tárgyak észlelésére már a bibliai időkben is volt példa. Például a Leviták Könyvében egy passzus így szól: „Egy nagy és ezüst gömb jelent vala meg az Asszír Hadak felett, s Babilónia-szerte mindenütt lészen sírás és fogcsikorgatás, mígnem a Próféták rádörrentek a sokaságra, hogy szedje már össze magát.”

Lehetséges-e, hogy ennek a jelenségnek köze volna ahhoz, amit évekkel később Parmenidész így ír le: „Három narancsszínű tárgy jelent meg hirtelen az égbolton, s Athén belvárosát megkerülvén, a fürdők felett lebegett, mire több bölcs filozófusunk a törülközőjéért nyúlt.” Esetleg azokhoz a „narancssárga tárgyakhoz”, amelyeket egy nemrégiben fellelt, tizenkettedik századi ófelnémet templomi kódex így említ: „Midűn tálbafele zümkhet meriztenék, ű hatulmus rőt golót láta sisteregue ragyuguandani. Tisztelt hölgyeim és uraim, köszönöm.”

Ez utóbbi beszámolóból a középkori papság arra a következtetésre jutott, hogy a világ a végéhez közeledik, aztán csalódva vették tudomásul, hogy hétfőn mégis munkába kellett állniuk.

Az utolsó, s egyben legmeggyőzőbb bizonyíték magától Goethé- től származik, aki 1822-ben egy furcsa égi jelenségről tett feljegyzést. „Hazaúton a Lipcsei Lehangoló Fesztiválról – írta –, egy mezőn vezetett keresztül utam, amikor felpillantva, a déli égbolton több tüzes vörös golyóra lettem figyelmes. Nagy sebességgel alászálltak és üldözőbe vettek. Azt üvöltöttem, hogy zseni vagyok, következésképpen nem vagyok jó futó, de mindhiába. Harag fogott el, és átkokat szórtam rájuk, mire félelmükben elrepültek. A történteket, megfeledkezvén arról, hogy süket, elbeszéltem Beethovennek, aki mosolyogva bólintott, és így szólt:

– Helyes.”

009-woody-allen-theredlist

A körültekintő tudományos vizsgálatok rendszerint kimutatják, hogy a legtöbb „azonosítatlan” repülő tárgy meglehetősen hétköznapi jelenség: hőlégballonok, meteoritok, műholdak vagy egy Lewis Mandelbaum nevű férfi, aki egy ízben leborotválta a World Trade Center tetejét. Jellegzetes, „felderített” eset Sir Chester Ramsbottomé, amelyről 1961. június 5-én tettek jelentést, Shropshire-ből: „Hajnali kettőkor az autómat vezettem, amikor egy szivar alakú tárgy szegődött a nyomomba. Akármerre fordítottam a volánt, a tárgy nem tágított, és éles kanyarokat téve követett. Égő vörös volt, és hiába változtattam nagy sebességgel irányt, fordultam meg, képtelen voltam lerázni. Rémület fogott el, és verejtékezni kezdtem. Torkomból iszonyú sikoly szakadt fel, minden valószínűség szerint elájultam, és egy kórházban tértem csak magamhoz, csodával határos módon sértetlenül.” A nyomozás során a szakértők megállapították, hogy a „szivar alakú tárgy” Sir Chester orra volt. Természetes, hogy nem tudott szabadulni tőle, hiszen az arcához nőtt.

Egy másik felderített eset 1972 áprilisában esett meg, amikor is Curtis Memling, az Andrews Légibázis tábornoka a következő jelentést tette: „A mezőn vágtam át egy éjjel, amikor az égen egyszer csak egy nagy ezüstlemez jelent meg. A fejem felett húzott el, alig tizenöt méter magasan, és olyan aerodinamikai mozgásokat írt le, amilyenekre normális repülő képtelen. Hirtelen felgyorsított, és hihetetlen sebességgel elrepült.”

A nyomozók gyanúsnak találták, hogy Memling tábornok képtelen kuncogás nélkül előadni az esetet. Később bevallotta, hogy röviddel azelőtt látta a Világok harca című filmet a katonai bázis mozijában, ami „igencsak bepörgette” A sors iróniája, hogy Memling tábornok újabb ufóészlelésről számolt be 1976-ban, de hamarosan kiderült, hogy Sir Chester Ramsbottom-hoz hasonlóan ő is a saját orrát észlelte. Az esetnek, amely nagy megrökönyödést váltott ki a Légierő köreiben, az lett a vége, hogy Memling tábornokot hadbíróság elé állították.

036-woody-allen-theredlist

Igaz, a legtöbb ufóészlelés kielégítően magyarázható, mégis vannak olyanok, amelyekre nincs válasz. Az alábbiakban a legrejtélyesebb „megoldatlan” találkozások következnek, ezek közül is az elsőt egy bostoni férfi jelentette 1969 májusában. „A tengerparton sétáltam a feleségemmel. Nem különösebben vonzó nő. Kissé túlsúlyos. Egy targoncán húztam magam után. Hirtelen felpillantottam, és egy hatalmas fehér csészealjat láttam, amely nagy sebességgel ereszkedett alá. Azt hiszem, pánikba estem, mert elengedtem a feleségem targoncájának kötelét, és futásnak eredtem. A csészealj közvetlenül a fejem felett süvített el, és egy gonosz, érces hang ezt bömbölte: – Hívd a szolgálatot! Hazaérve azonnal felhívtam a telefonüzenet szolgálatot, ahonnan megtudtam, hogy Ralph bátyám elköltözött, és a postáját Neptune-ba kéreti. Soha nem láttam viszont. Feleségem az események következtében súlyos idegösszeroppanást szenvedett, és jelenleg is csak egy kesztyűsbáb segítségével tud kommunikálni.”I. M. Axelbank, a georgiai Athensből 1971-ben a következő beszámolót tette: „Tapasztalt pilóta vagyok. Cessna magángépemet vezettem Új-Mexikóból a texasi Amarillo felé, hogy megbombázzak néhány embert, akiknek vallási meggyőződésével nem értek maradéktalanul egyet, amikor egy mellettem repülő tárgyra lettem figyelmes. Eleinte másik repülőnek véltem – egészen addig, amíg zöld fénysugarat kibocsátva arra nem kényszerített, hogy négy másodpercen belül háromezer métert zuhanjak, melytől a parókám leröpült a fejemről, és hatvan centis lyukat vágott gépem mennyezetébe. Többször kértem segítséget rádión, de valami oknál fogva a Mr. Anthony egy régi adása jött csak be a készülékemen. Az ufó ismét gépem felé közeledett, majd vakító sebességgel elsüvített mellettem. Ekkorra minden uralmamat elveszítettem a gép felett, és leszállásra kényszerültem az autópályán. A földön folytattam utamat a repülővel, és csak akkor kerültem bajba, amikor át akartam haladni az autópálya díjfizető bódéi között, és letörtek a szárnyaim.”

Az egyik leghátborzongatóbb történet 1975 augusztusában esett meg Montauk Pointnál egy Long Island-i férfival. „Az ágyban feküdtem tengerparti házunkban, de képtelen voltam elaludni, mert a jégszekrénybe tett rántott csirke járt az eszemben, amit mindenáron meg akartam enni. Megvártam, míg a feleségem elalszik, és lábujjhegyen kiosontam a konyhába. Emlékszem, hogy az órára pillantottam. Pontosan négy-tizenötöt mutatott. Ebben egészen biztos vagyok, mivel a konyhai óránk már huszonegy éve elromlott, és mindig ugyanazt az időt mutatja. Arra is figyelmes lettem, hogy a kutyánk, Júdás, furcsán viselkedik. A hátsó lábaira állva a De jó, hogy lány vagyokot énekelte. A helyiség egyszerre ragyogó narancssárga színben kezdett játszani. Először azt gondoltam, hogy a feleségem kapott rajta a torkoskodáson, és rám gyújtotta a házat. Azután kinéztem az ablakon, és legnagyobb megdöbbenésemre egy gigantikus, szivar alakú repülőt láttam, amely közvetlenül a fák lombja felett lebegett az udvarban, és narancs fényt bocsátott ki magából. Kővé dermedten álltam, meglehet, hogy több órán át, igaz, az óránk továbbra is négy-tizenötöt mutatott, úgyhogy nem könnyű megmondani. Végül egy nagy fémkar nyúlt ki a járműből, kiragadta a két csirkecombot a kezemből, és sietve visszahúzódott. A gép ez után felemelkedett, és nagy sebességgel gyorsulva eltűnt az égen. Amikor jelentettem az esetet a Légierőnél, azt mondták, hogy egy madárrajt láttam. Tiltakozásomra Quincy Bascomb tábornok személyesen ígéretet tett, hogy a Légierő kárpótol a két csirkecombért. De mind a mai napig csak egyet kaptam vissza.”

026-woody-allen-theredlist

Végül egy beszámoló 1977 januárjából, két louisianai gyári munkás szájából: „Roy meg én pecáztunk a lápon. Igencsak kedvelem a lápot, meg a Roy is. Nem ittunk, igaz, vittünk magunkkal egy demizson metil-kloridot, ami mindkettőnk kedvence egy cseppnyi citrommal vagy egy kis hagymával. Hát úgy éjfél körül felnézünk, és egy fényes, sárga gömböt látunk a lápra ereszkedni. Roy először kanalasgémnek nézte, és rálőtt, de én aszondtam: Te, Roy, nem gém lesz ez, mer’ hogy nincs csőre neki. Innen ismerni fel a gémet. Tudja, Roy fiának, a Gusnak csőre van, és asziszi, hogy gém. No, mindegy, hirtelen kinyílt az ajtó, és lények jöttek ki rajta. Úgy néztek ki, mint a hordozható zsebrádiók, de foguk vót meg rövid hajuk. Lábuk is vót, de ahol másoknak a lábujjaik szok- nak lenni, nekik kerekeik vótak. A lények intettek, hogy menjek közelebb, én engedelmeskedtem, és beinjekcióztak valami folyadékkal, amitől vigyorognom kellett, és úgy viselkedtem, mint Morg, és aszondtam: nanunanu. Egymással valami furcsa, idegen nyelven beszéltek, ami úgy hangzott, mint amikor egy kövér pasason tolat végig az ember. A fedélzetre vittek, és asziszem, alaposan kivizsgáltak. Nem bántam a dolgot, úgysem voltam felülvizsgálaton már vagy két éve. Akkorra már megtanultak a nyelvünkön, igaz, ejtettek néhány apróbb hibát, például a heurisztikust hermeneutisztikusnak mondták. Aszondták, egy idegen galaxisról jöttek, és azt üzenik a földlakóknak, tanuljanak meg békében élni, különben speciális fegyverekkel jönnek vissza, és minden elsőszülött férfit laposra vernek. Azt is mondták, hogy néhány napon belül utánam küldik a vérvizsgálati eredményt, és ha nem hallok felőlük, akkor vegyem el nyugodtan Clairt.”

Hideg János fordítása

Az IST IST Budapestre is elhozza poszt-punk dalait
máj. 27., 13:33