A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Years & Years: Crave – klipdal Olly Alexander új Night Call albumának bejelentéséhez

2021. szeptember 28., 18:00

Az angol színész-énekes Olly Alexander harmincévesen új fejezetet nyitott: idén főszereplőként tért vissza a nyolcvanas évekbeli AIDS-tematikájú It’s A Sin tévésorozattal, Years & Years nevű elektropop trióját pedig szólóprojektté alakította át, és Starstruck című áprilisi slágerét már úgy vitte sikerre (azóta Kylie Minogue- és Elton John-duettekkel meg Lady Gaga- és Lil Nas X-feldolgozásokkal is jelentkezett). A budapesti Sziget-koncerteken is bemutatott 2015-ös Communion és 2018-as Palo Santo albumok (meg egy 2019-es Pet Shop Boys-kollaboráció) után ma bejelentette a Night Call című harmadik Y&Y-nagylemezt is egy újabb klipdallal.

„A Night Call volt a menekülésem volt az elmúlt pár évben, minden frusztrációmat, magányomat, reményemet, kanosságomat, bánatomat és optimizmusomat beletettem egy igazán szórakoztató lemezbe, amire táncolhatok” – mondja az ifjú melegikon a 2022. január 7-re várható harmadik Years & Years-albumról, melyet ezúttal is nagyrészt Mark Ralph producerrel írt és rögzített. A lemezbejelentéséhez Olly a korábbi toxikus kapcsolataira viccesen kacsintó Crave című számot Tom Beard rendező kellően excentrikus klipjével mutatta be – ami nem meglepő módon párhuzamba állítható egy általa nemrég feldolgozott sikerdalnak, a meleg rapper-énekes Lil Nas X nagy vihart kavaró Montero (Call Me By Your Name)-jének a videójával.

You come in and out of my dreams
Fuck with my head
Making me crazy

I keep coming back to the scene,
Back to the bed
And contemplating

Got all I wanted
But if I’m honest
I must confess

The only thing I crave
Is the pain from you
I’ll do anything to stay
If you want me to
Baby I don’t ever
Wanna replace
All the heartache
For a dream come true
The only thing I crave
Is the pain from you

You said that you’d do me no harm
Now it’s what I want
Give me what I ask for

Gone too far for love to remain
How can I adore you
When your body drives me insane

Got all I wanted
But if I’m honest
I must confess

The only thing I crave
Is the pain from you
I’ll do anything to stay
If you want me to
Baby I don’t ever
Wanna replace
All the heartache
For a dream come true
The only thing I crave
Is the pain from you

How could you ever leave
When you know I crave you
How could you ever leave
When you know I would die for you
How could you ever leave
How could you ever leave

The only thing I crave
Is the pain from you
I’ll do anything to stay
If you want me to
Baby I don’t ever
Wanna replace
All the heartache

For a dream come true
The only thing I crave
Is the pain from you

How could you ever leave
When you know I crave you
How could you ever leave
When you know I
would die for you
How could you ever leave
How could you ever leave

.
az új Night Call album borítója:

.
az Ez bűn tévésorozathoz igazított januári Pet Shop Boys-feldolgozásnak, a címadó It’s A Sinnek a májusi BRIT Awards gálán élőben bemutatott Elton John-duettverziója – és a stúdiófelvétel a sztárproducer Stuart Price-szal:

.
Lady Gaga 2011-es The Edge Of Glory slágerének átirata a Born This Way album 10 éves jubileumi újrakiadásának bónuszlemezén. . .

. . .és a Montero (Call Me By Your Name) című Lil Nas X-szám szintén júniusi feldolgozása az Apple Music Home Session sorozatban:

Björk feat. Sindri Eldon: Ancestress – klip az énekesnő fiával közös dalhoz
szept. 22., 15:59
The Smashing Pumpkins: Beguiled – klipdal + további számok az ATUM rockoperából
szept. 20., 18:30
Billy Nomates: Balance Is Gone + Blue Bones – klipdalok az angol énekesnő új CACTI albumáról
szept. 18., 17:52
Björk: Ovule – újabb klipdal a Fossora album elé
szept. 14., 17:45