A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Nincs kibúvó a szabályok alól

2014. október 20., 9:01

Mit csinál egy rendőr bárhol a világon? Ugyanazt. Eszik, iszik, mozog, szolgál és véd. Így van ez Edinburgh-ban is, ott ahol a város legismertebb szülöttei, Diane, Renton, Sick Boy, Spud és Begbie felnőttek. Lehet tudni, mi lett belőlük, egyiküknek-másikuknak az élete is valahogy folyatódott.

A fennmaradás önmagában nem igazán vonzó dolog, a hírműsorok meg a magazinok nem is ezzel vannak tele – amióta Graham Chapman (előadóművész) a bekerülésről úgy vélekedett, hogy az ő betegségei nem igazán érdekesek ahhoz, hogy az újságokban szerepeljen, mindent értünk. A bűn azonban mindig izgalmat kelt, pláne ha legálissá teszik. Dashiell Hammett (író) meglátása szerint a bűn és annak üldözése ugyanazon mocskos dollár két oldala. A Guardian, ami egy ízléskövető és tartósan a megfelelő ízlést támogató lap, csatlakozott ehhez a Mocsokról közölt kritikájában, ott van a magyarul most megjelent, először 1998-ban publikált könyv borítóján: “Lopás, erőszak, drogok – és ez még csak a rendőrség!” Bullitt (filmszereplő) szerint a bűnben és a bűnüldözésben nincs semmi romantikus: “Az utca egyik oldalán én dolgozom. A másik oldal a tiéd”.

Bruce Robertson, a bűnszakma skót favoritja szerint minden ízlés jogos, de nem a moliére-i verzióban, hanem csak úgy, a hétköznapokból következően. Az apja egykori bányász volt, persze nem az igazi apja, csak a bevállalós, aki még Thatcher alatt ment tönkre, a bányák bezárásakor, mint még tízezrek. Az anyját felcsinálták, a testvérét elveszítette, volt benne része Brucenak is. Azóta utálatnak és megvetésnek örvend. Valahogy rendőrnek állt – elfogadhatóan fizetett közszolgálati munka ez -, talán azért, amiről ezt mondja: “Természetesen a rendőri erőszak az oka. Szemtanúja voltam néhány túlkapásnak a környezetemben, és úgy döntöttem, hogy ebből én is ki akarom venni a részem.

“Nincs kibúvó a szabályok alól.”

Irvine Welsh mindig kicsit sok: sokat ad a rosszból és kevesebbet a jóból, de pont így van rendben, az arányok stimmelnek. Rögtön kezdetnek itt van a haveri hang. Nagyon ért ahhoz, hogy azonosítsa magát abban a körben, ahol nem biztos hogy olvassák, de ha tudnának a köznapi beszéd-nyelven megírt könyveiről, akár olvashatnák is. Az elején köszönetnyilvánításként azt írja, örök hála mindenkinek, aki támogatott abban, amit csinálok (akár kemény munkával megkeresett pénzével, akár bolti lopás útján), és nem dőlt be annak a rengeteg süket dumának, ami általában együtt jár ezzel az egésszel. Chuck Palahniuk például nem ilyen, nála nincs haverkodás, talán azért, mert nem annyira a volt junkie-knak, hanem egykor előkelőbbeknek ír, akik mielőtt junkie-k és földönfutók lettek, nem egy lakóautó-parkban képzelték el a mindennapokat.

“Ami azt illeti, így. Ami azt illeti, úgy.”

Welsh 70 szót követően belelendül, és innen feltartóztathatatlanul halad, a java a majdnem ötszáz oldalon még hátra van, és micsoda disznó ötszáz oldal következik. Aki ismeri a korábbi dolgait, tudja mire készüljön fel. Olyan életek következnek, amik kizárólag szar pillanatokból vannak összevágva. Bruce Robertson rendőrőrmester Hearts drukker, durván drogozik, csalja a feleségét és becsapja a gyerekét, akik elmenekültek otthonról, de ahová mentek az úgy biztonságos, hogy még rosszabb, a nők egyrészét a beleegyezésük nélkül, másokat – mert nincs választásuk – a beleegyezésükkel dugja meg. A nők Tetrapakok, nem az a lényeg, mi van belül, hanem az, hogy nyitni lehet rajtuk egy rombusz alakú lyukat.

konyvfilth

A maradék időben kicsit nyomoz, zsarol, pitét, virslit és curryt tol, nagyon iszik, nem mos magára, mindezt egyszerűen azért, mert ez a zsánere. Büdös is, mert a gyomrában, a seggében és a beleiben jól érzi magát a kitehetetlen lakója. Az orvosa, a rohadt digó Rossi doktor szerint a galandféreg nem is annyira bonyolult dolog, el lehet hajtani vegyszerrel, ha mégsem, van B-terv: akkor kell elkapni, amikor szarás közben a kis geci kidugja a fejét. Gyorsan kell cselekedni, mert a galandféreg másik vége még erősen kapaszkodik a bélfalba, ha valaki nem elég ügyes, visszapattan. A tuti módszer azonban a halál, a mohó, falánk és telhetetlen lény együtt pusztul a Gazdával.

“Nincs kibúvó a szabályok alól.”

Robertson a történet elején egyhetes vakációra készül. Edinburgh-on kívül két fontos hely létezik számára, tavasszal Thaiföld, télen Amszterdam. Mindkettő a betépésről, a takonnyá ivásról meg a kurváskodásról szól. Nem mintha ezeket otthon nem lehet csinálni, de a szabadság alatt valahogy jobban esik, ráadásul a reggeli újraindításhoz nem kell kiüríteni a totál mérgezett szervezetet, magától távozik abból, aminek menni ki kell (ezt Vonnegut is megerősítette.) A dolog úgy áll, hogy esetleg mégsem tud a gyűlölt haverjával elrepülni, mert Robertson – a saját rettenetes múltjának feltárásával párhuzamosan – fontos ügyben nyomoz. Egy fekete srácnak körmöskalapáccsal pépesre verték a fejét, úgy ahogy a plasztik játékbabák arcával szokták csinálni. A srác apja befolyásos férfi, ezért a rendőröket egyik oldalról a sajtó, a másikról a kisebbségvédők sanyargatják, és van velük szemben szakmai elvárás is – ez a legkevésbé érdekes. Ha meglesz a tettes, úgy is jó, ha nem, majd elfelejtik az ügyet. A bűnügyi szál is izgalmas, nagyjából annyira érdekes, mint az, hogy a Trainspotting szereplői honnan szerezték a narkót vagy a Pornóban honnan van a nyersanyag.

“Nincs kibúvó a szabályok alól.”

Robertson természetesen rasszista, sokkal rasszistább annál, ami az életben maradáshoz feltétlenül kell. Gyűlöli a feketéket, a prolikat, a Liverpool drukkereket, a hollandokat, a fiatalokat, az öregeket, a bűnözőket, a feletteseit, a beosztottjait, az üzletembereket, a szomszédját, a pornó kazetta dílerét, mindenkit, aki nem hajlandó azt csinálni, amit mondanak neki, de ez nem jelenti azt, hogy nem áll szóba velük. Sőt, nélkülük üres lenne az élete.

A könyvben legtöbbször leírt szó a geci. Vén geci, mocskos geci, kibaszott geci. Sok fontos és jellegtelen szereplő is használja a szót, viszont Robertsonnak valahogy ez jobban megy, olyan mintha az ő copyrightja lenne.

“Ami azt illeti, így. Ami azt illeti, úgy.”

Welsh két érdekes – nem teljesen új – narrációs panellel is dolgozik. Az egyik a jófejeskedő filmek osztott képmezőjéhez hasonlatos megoldás, ami nyomatásban kissé szaggatottá teszi az olvasást. Azért csinálja, mert bizonyos egyidejűleg elhangzó párbeszédeket real time-ban akar érzékeltetni, tipográfiailag olyasmi ez, mint a keresztrejtvényeknél a vízszintes-függőleges meghatározások oszlopa. A másikat a féreg belső monológjaihoz: a hosszú féregtest gyűrűformája a gyerekrajzok egyszerűségével jelenik meg, majd egyre nagyobb szövegfelületeket takar ki, vizuálisan pedig úgy vesz részt a cselekmény felépítésben, mint az olvasó szeme láttára fejlődő-növekedő lény.

A Mocsokból 2013-ban James McAvoy és Jamie Bell főszereplésével angol film készült, mert az angolok szeretik a kortárs dolgokat megfilmesíteni. A film több ponton is eltér a regénytől, és bár hasonlóan elég gonosz, obszcén és rámenős, közel sem annyira aljas, mint Welsh szövege. Nehéz ilyen felszabadultan írni a szemétségről.

Egy ennél is jobb könyv:
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Szerző:
Lehetsz még Batman vagy Apolló – itt az új Viktor Pelevin könyv
ápr. 7., 20:00
Batman Mózes Ramszesz ellen
dec. 9., 10:46
Vangel Tibor (Sexepil): „Orvul belelestek a hard drive-omba”
nov. 17., 7:00
John Wick: Bumm, a fejbe
nov. 12., 9:00