Batman Mózes Ramszesz ellen

A biblikus történetek és a Mandal komód erényei egyaránt a kompresszivitásban és a variálhatóságukban keresendők: komoly, jól építhető karakterek, példabeszédek helyett praktikusság, egyszerű csillagfejes csavarhúzóval stabilizálható helyzetek – atyáskodó intelmek helyett képesített, lépésről-lépésre forgatókönyv mellékelve. Nem csoda, hogy a biblikus történetek szintén jól működnek a mozikban, de egyes vélemények szerint egyáltalán nem azért, mert létezik a biblikus történetek újranézésével kapcsolatos nézői igény.

Az alapértelmezett történet röviden: Mózest a fáraó lánya menti ki a Nílusból és hercegként neveli fel. A férfi gyilkol, menekülése közben találkozik az Úrral. Szembefordul az istenkirállyal, és végül kivezeti a zsidókat a rabszolgaságból, de az Ígéret Földjére már nem léphet be. Az Exodus – Istenek és királyok története hosszabban: ugyanez felképezve. Christian Bale Mózes szerepében, Joel Edgarton Ramszesz, Sigourney Weaver Tuja, Ben Kingsley pedig Nun. Nagy összegbe fogadható, hogy a nézők többségének – mondjuk, a Nílus és a gyilkolászás ritusával szemben – fogalma sincs arról, kicsoda például Nun. Magam sem tudom. Tuja? Hmm. Mózes talán megy, Ramszesz szintén. De vajon azonos korban éltek mindketten, vagy az egyik nem is valós személyiség. Mit csinált az egyik, mit a másik? Ja, testvérek voltak? Nemár. Hademégis, miért fordultak egymás ellen, és miért Mózes vezette ki népét Egyiptomból és nem fordítva. Épp ezt kérdezte tőlem a második hittanórán József atya, akinek szokása volt, hogy jó válasz esetén stollwerck cukorkával jutalmazta meg kis bárányait.

Az Exodus rendezője, Ridley Scott nem foglalkozik olyan apróságokkal, amelyek régebben (a fél 9-es misén is) szakmai minimumnak számítottak – a szereplők karakterének és egymáshoz való viszonyának felvázolása, ne adj isten, kidolgozása -, hanem kézügyességként bemutat egy átlagosan mozgalmas indító csatajelenetet (nyílzápor, harci kocsik, testvér-rivalizálás), majd megkezdi telenovella élénkségű példabeszédét kiválasztásról, Jóról és Rosszről, Elnyomó és Elnyomott népről. Az Exodusból – nehogy bárkit is sértsen – hiányzik az állásfoglalás, de szerencsére: nincs benne semmi egyéb, indulatok gerjesztésére alkalmas.

Scott hullámzó színvonalú életműve egymástól távol eső zsánerekből áll össze – csinált vígjátékot, thrillert, a kettő keverékét, történelmi filmeket és kamaradarabot – , de három rendezéséről azt szokás mondani, ha nem is műfajteremtő, de legalább kibányászta a stílust a saját romjai alól. Ezek: A nyolcadik utas: a halál, a Thelma és Louise és a Gladiátor. Az első kettő minősége nem vitatott, az utóbbié az annál inkább. A Gladiátor szerencsés időpontban készült – a közönség már jó ideje ki volt éhezve valami nagyszabásúra -, és telibe találta a nézőket. Amellett, hogy a Gladiátornak jó volt az üzenete (az emberek egységnyi mozi ideig a rabszolgák vs rabtartók harcban az előbbiek mellé állnak – ugyanez nem feltétlenül igaz a rabszolgák vs vadállatok összecsapáskor), dekoratív a kiállítása, a Russell Crowe Joaquin Phoenix rivalizálás pedig a mozitörténet egyik konvencionális, de nem különösebben zavaró fejezete.

Scott nem sokat rugózott a Gladiátor sikerén, hanem szédítő tempóban gyártotta a filmeket – csak a 2000-es években A Sólyom végveszélybent (háborús/helikopteres), a Mennyei királyságot (szentföldes/lovaglós), az Amerikai gengsztert (amerikai/gengszteres), a Prometheust (tudományos/zavaros), az egyik legutóbbi, A jogász ugyanakkor karrierje mélypontja volt -, de mindig is szeretett volna visszatérni a Gladiátor típusú, nagy költségvetésű munkákhoz. Scott imádja a monumentális stábbal kapcsolatos logisztikai rejtvényfeladványokat, a különböző unitok koordinálását meg nyilván a pénzköltést, ám kevésbé vonzódik a klasszikus filmkészítéshez: a karakterek megrajzolása, a forgatás természetes helyszíneken, a vágás, az utómunkában való egész alakos részvétel már egyáltalán nem érdekli. Az utolsó húsvér filmje különben a vicces Trükkös fiúk volt, és ebből a szempontból részleteiben rendben volt a Hazugságok hálója is. Az Exodus gesztusai nagyjából megegyeznek a Gladiátor ajánlataival, kiegészítve azzal, hogy a gyötrelmesen hosszú Exodus 3D-ben is látható. A 3D természetesen kizárólag azoknál a jeleneteknél érdekes – és többé-kevésbé, például a Vörös-tenger szétválasztásánál jól is működik -, amelyek átéléséhez komolyabb képzelőerő szükséges. Én például elég sűrűn húzogattam fel s alá a 3D-szemüvegemet, és egy idő alatt kizárólag azért hagytam a rendeltetési helyén, hogy kiszúrjak valami oda nem illő tárgyat, mondjuk a Hegep nyakékéről lelógó pendrive-t. Ilyet nem leltem, azt viszont közvetlenül az elbóbiskolás előtt egészen vicces volt, hogy miközben egy később feltalált kifejezést használva civilizációról beszélnek, egy elemző a korabeli demonstrációs táblára egy (varázs) pálcával mutogatva magyarázza a csapattestek mozgását.