Betépve vidéken: Holtverseny
Elég sokan azt hiszik, hogy Budapest határaitól kifelé egyből csökken az élet élvezeti értéke, mert a bevehetetlen, fában végződő hajtűkanyarokat leszámítva minden kevesebb és rosszabb minőségű.
A múltban az ott Georgie, meg Balfék és Pete, én pedig Alex vagyok. Egy Durango 95-tel repesztünk, az úton magukat átvonszoló csolovekokra meg zsénscsinákra vadászunk, és az Otthon felé tartunk nagy sebességgel. Randalírozni fogunk. Ötvenvalahány évvel később megjelenik ugyanez a kép. Még mindig én vagyok én, viszont aki velem van: Kacsa, Bója és Zolika meg egy barna zacskóban ezaz a Mekiből. Az autónak nincs márkája, ám gyors és drága. Most is száguldunk valahová – ennek nem lesz jó vége -, de azt pontosan egyikünk sem tudja, hová tartunk, mert be vagyunk tépve. Az viszont biztos, útközben nekünk megvan egy csolovek. Kacsa vagy Bója vagy Zolika aszitte vaddisznó, de aztán kiderül: egy tata volt. Nem baj, nemsokára valahogy megérkezünk Kacsáék kérójába, ahol a felpakolt mellű hiperideg anyján kívül további drogok vannak, pia, síkképernyős televízió, továbbá csatlakoznak csajok is, akiket lehet cidáztatni. Tombolunk tovább.
Jó hír, hogy egy formálódó kultikus hazai, és ami a lényeg, durván és vállaltan férfiaspektusú vízi trainspottinghoz szinte minden kellék adott, mégha a díszlet – a magamutogató gazdagságot hangsúlyozó, kissé esetlenül bemutatott dupla-úszómedencés ház – egy kissé a valóság fölé stilizálja a történetet. Egyébként nempestiek vagyunk, egy 4×200-as úszócsapat tagjai, a suliban bukdácsolunk, de egyébként képzeljétek, a nők errefelé is menstruálnak, mi éljük az életünket, és bár már mondtam, de elmondom még egyszer: úszócsajok, szopatás, csocsó, dvd, ilyesmi, odavissza.
A Holtverseny Totth Benedek első regénye, és mint ilyen természetesen egyszerre lehengerlő, nemzedéki és hivatkozott akar lenni: ha kimondja a szerző, ha nem, ez így van. Totthnak kiválóak az iskolái: egy csomó fontos és kevésbé fontos dolgot fordított angolból magyarra, a fontosak közül a legfontosabbak a Cormac McCarthy szövegek. Ki kell mondani, neki köszönhetjük, hogy McCarthyt megszerethettük. A szerző nyilván túlolvasott jó és rossz minőségű ponyvából (munkaköri kötelesség), látta, megértette és szerette korosztályának filmjeit, például a Blöfföt, amit egy pusztító, hányingerkeltő kivégzés során konkrétan is beidéz a Holtversenyben. Ezen kívül – lásd a nyitóképet a száguldó autóval és utasaival – megjelenik a Mechanikus narancs (Gépnarancs), sok vagány videójáték, a Slipknottal leírható zenei kulissza, és felismerhető az élő nyelv lecsupaszított váza.
Ami azért furcsa, mert igazából nem tudjuk, pontosan hol és melyik korban vagyunk. A szerző a Zsolnay-boltról ír, tehát akár lehet Pécs is. A beinzertált és felismerhető filmrészletek, meg egy helyütt a rendőrségi autó BIT rendszámának az említése inkább arra enged következtetni, hogy Totth a sráckora motívumait használta, míg megint máshol a szelfizés beemelése azt jelzi, a barátság (?) szétesésének története a napokban játszódik, és az egyik legviccesebb rész is inkább jelenidejűségre utal.
Így hangzik:
“Az uszoda előtt fekete Volkswagen Transporter parkol a rokiknak fenntartott placcon (…)Kerekes székkel már nem férsz el mellette. Sötétített szélvédők, sötétített ablakok, forgó alulfelnik. A hátulján fordítva felragasztott árpádsávos nagymagyarország matrica. Így, fejtetőre állítva teljesen úgy néz ki, mint a kismagyarország (…)”
Azt lehet mondani, a Holtverseny minden lapján sodródik valami. Amellett, hogy ez a legjobb dolog ami egy könyvvel megtörténhet, néha nem ártott volna kicsit visszafogni a tempót, jobban elosztani az erőt. A lehajrázott olvasóval az a baj, hogy ha féltávnál elfárad, egy idő után esetleg feladja.
