A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

„Évek óta tartó éber kóma” – itt a Slow Village új klipje, az összegzős Amiben

2021. augusztus 7., 16:15

Elkészült a Slow Village új klipje, az Amiben című dalhoz. A dal a magyar költészet napján, április 11-én jelent meg, előzetes bejelentés nélkül, a rajongóink legnagyobb meglepetésére és egyértelmű örömére. Az Amiben, Balázsovics Mihály, azaz MC Tink tavalyi élményeit dolgozza fel, saját előadásában. Az év végén szívműtéten esett át, amit követően drasztikus átalakításokat kellett eszközölnie életén, többek között túllépnie egy erős kötődésen, ami különféle tudatmódosítókkal alakult ki.

Tink így foglalta össze az eseményeket és a mű születését:

„Az Amibent a valaha írt legőszintébb szövegemnek tartom. Vázlatát a tavalyi szívműtétemet követő testi-lelki rehabilitációm során kezdtem el írni a budapesti Szent Ferenc kórházban. A (tudatalatti) lökést a gyógyulással járó akkori identitásválságom és depresszióm adta. Számot kellett adnom magamnak az addigi, avagy előző életemben felgyülemlett rendezetlen és erősen kérdőjeles dolgaimmal. Valami kegyetlenül őszintét akartam írni, történetmesélős jelleggel, de nulla könyörülettel magam felé.

Egyfajta kesernyés, de mégis előretekintő összegzése ez a közelmúltamnak, csalódásaimnak, szélesebb tekintetben pedig a felnőtté válásomnak. Ez volt az első dal, amit rögzítettünk a műtétem és a kórházi kalandozásaim után, a benne lévő verzék indítottak el újra az írás felé. Ebből a dalból ered az azóta már napvilágot látott, ONE-AB-vel közös Folt című albumunk anyaga. Rapszakmai szempontból az inspirációt Black Josh Blah Stylin videója adta, de nagyban hatott rám a Sly Moon Why Am I So Sly? és Getting Slyer As The Time Goes By című dalai/klipjei is.

Slow Village megjelenésként vizionáltam a szöveget. Rendkívül hálás vagyok a csapattársaimnak, hogy kérdések nélkül, teljes mellszélességben a projekt mellé álltak és biztosítottak támogatásukról ezen esetben is. A szám elkészülésének kulisszatitka, hogy a szövegírás és a rapfelvétel eredetileg arra a beatre ment, ami az Amiben DJ Slow remixeként jelent meg. Ehhez a verzióhoz készült ONE-AB mély tónusú utaztatós átirata, ami végül az ’eredeti’ dal lett. Ebből kifolyólag merült fel, hogy a klipben mind a két változat szerepeljen.”

Regős Ábel nem csak rendezte a klipet, de ő maga vitte a produceri teendőket is. Elmondása szerint olyan erős érzésekkel hatott rá a dal, hogy szinte készen látta maga előtt annak vizuális világát. A rendező szándéka szerint a klip minden fölösleges manírt és közhelyet mellőz, igyekszik dokumentarista irányból képileg ugyanolyan őszinte lenni, amennyire őszinték Tink sorai.

A dalszöveg nyers valósága köszön vissza a fekete-fehér képekben is, a kórházi leletekben, cigipapírokban, lepedőben, dalszövegben és zárójelentésben. Minimalista objekteket láthatunk minimalista környezetben, manuálisan készített animációs technikákkal ötvözve, melyeket szintén Ábel alkotott. Ahogy a zseniális rapper játéka a szavakkal, úgy igyekszik játszani a kép a különböző vizuális technikákkal, hogy a hangnak a kép méltó társa legyen.

Íme: