A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Mindent benőtt a múlt: Dmitry Glukhovsky – Poszt

Molnár Barnabás
2019. december 1., 19:29

Pelevin és a Sztrugackij-testvérek köpenye alól bújt elő, de teljesen a saját útját járja a kortárs orosz irodalom egyik legsokoldalúbb, fiatal írója, Dmitry Glukhovsky. Új, a világhírű Metró-trilógia világát továbbgondoló és azt tovább is bővítő regénye, a Poszt most a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg magyarul.

A korábban televíziós újságíróként is dolgozó Glukhovsky első regényével, a Metró 2033-mal vált világhírűvé, amit a videojátékok rajongói is jól ismerhetnek, a trilógia maradék két része pedig már egyenesen a játékokkal együtt fejlődött és jelent meg, de esett már szó lehetséges filmfeldolgozásról, sőt, színházi adaptációról is. A poszt-apokaliptikus, lassan málladozó, filozofikus sci-fi eposzon túl írt már mágikus realizmussal kacérkodó világvége-regényt (Szürkület), és okostelefonok tudatalattijának ketrecébe szorított kísérleti krimit is (Text). Orosz népellenes mesék címmel jelentek meg fantasztikumba hajló, határozottan ellenzéki novellái is. Medvegyev, sőt, maga Putyin is megkísérelte magához édesgetni a fiatalok körében nagyon népszerű írót, de kudarcot vallottak. Most a Poszttal visszatér a jó öreg, radioaktív és rozsdamarta senkiföldjére, egész pontosan az egykori Volga helyén lassan hömpölygő, méregzöld kipárolgásoktól fluoreszkáló halálfolyó nyugati partjára, ahol a világégésekből valamennyire talpra állt Moszkóvia határa húzódik. Azon túl az ismeretlen, halott föld kezdődik. Akik nem a metrójáratokban húzták meg magukat, megerősített helyőrségekben, posztokon lelnek új otthonra. Hősünk, a rocksztár álmokat kergető, múltból megmaradt gitárját mindenhová magával hurcoló, tizenhét éves, nyughatatlan Jegor is egy ilyen abroncsgyárban tengeti életét, míg egy napon, szinte félholtként, süket szerzetes érkezik a folyó halott oldaláról, és teljesen felbolydítja a kicsiny, halálraítélt helyőrség életét. Ha ez nem lenne elég, a hírre, miszerint a folyó túloldalán még létezhet élet, egy moszkvai katonai kirendeltség is érkezik, akiknek vezetőjébe Jegor szívszerelme, Misell egyből beleszeret, így aztán Jegor, tindédzser dactól hajtva kénytelen érintkezésbe lépni a külvilággal, míg a Poszt lakóinak élelme egyre fogy, és már csak a közben bebörtönzött szerzetes szavai tartják bennük a lelket.

Glukhovsky csömörbe fulladt, kilátástalan és reménytelenül nihilista világot teremtett, ahol folyamatosan reménykedünk, hogy aztán tovább reménykedhessünk, mindenki a saját, előre elrendeltetett, speciális hurokjában vergődik, egy komplett regény az élet céltalanságáról, mely önmaga farkába harapó kígyóként mindig ugyanott lyukad ki.

A csodás illusztrációkkal megtámogatott kötetet jó érzés kézbe venni, M. Nagy Miklós fordítása hihetetlenül életszagú és gördülékeny, maga a történet íve és felépítése pedig letehetetlen regényt eredményez, még ha általános szorongásainkat egyáltalán nem enyhíti, sőt, a történet vége felé igencsak javasolt megerősödni szívben és lélekben, hogy ne omoljunk össze, mint a kártyavár.

De a poszt-apokaliptikus zsáner felszíne alatt Glukhovsky olyan feszítő kérdéseket is feldob, amiktől feláll a szőr a hátunkon. Játszódhatna ez a sodró cselekményű regény akár a közel-, akár a régmúltban, akár legszigorúbban a jelenben is, hiszen ezek a kérdések mindenkor ugyanolyan aktuálisak és ugyanolyan megkerülhetetlenek, amiket nehéz nem párhuzamba állítani a minket körülvevő világgal. Hihetünk-e a messziről jött embernek, és ha igen, mennyire? Ha beüt a krach, miért húzunk szét mi, elállatiasodott emberek, ahelyett, hogy összetartanánk? Ha minden kötél szakad, mi kerekedik bennünk fölül, a toleranciára, békére vágyó, sziszifuszi törekvés, vagy ellenkezőleg, a mindenkit veszélyeztető, személyes kíváncsiság, kapzsiság és mohóság?

A nyitva hagyott, könyörtelen befejezés után sokáig nézhetjük még a falat, összerogyva a történet súlya alatt, ez a lebilincselő sztori még jóval az utolsó oldal után is csigalassúsággal fog ülepedni bennünk.

Még egy fontos mondat:
„A lány kezében iPhone: az elmaradhatatlan, öreg iPhone-ja, amelytől egy pillanatra sem válik meg. Telefonálni persze sehová sem lehet vele, mert az átjátszóállomások réges-rég ledőltek, még a háború elején. De Misellnek nem is azért kell a telefon, hogy a jelenben hívjon vele valakit. A múlttal tartja így a kapcsolatot.”

Szerző: Molnár Barnabás
Minden rendben: megjelent a Magnetifique bemutatkozó albuma
aug. 11., 10:28
Előkerült egy elveszett dokumentumfilm Charles Bukowskiról – világpremier ma este!
aug. 7., 16:05