A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Taylor Swift meglepődött az Apple-nek írt levelére kapott választól

2015. augusztus 6., 19:01

Nem sokkal az Apple Music elindulása előtt világméretű botrány robbant ki az interneten illetve a zeneiparban: Taylor Swift nyílt levélben ismertette a véleményét a cupertinói céggel a kiadóknak és jogtulajdonosoknak az ingyenes próbaidőszakban fizetendő összegekkel kapcsolatban.

Mivel ez az összeg egy kövér nulla lett volna – összhangban az Apple a szolgáltatásból az első három hónapba származó bevételeivel –, a népszerű előadóművész véleménye sem volt éppen rózsás. Taylor Swift Tumblrön közétett levelében „sokkolónak” és „kiábrándítónak” nevezte ezt a gyakorlatot, valamint megpróbálta megindokolni, miért nem teszi elérhetővé az 1989 című új albumát a szolgáltatáson.

Az Apple-től teljesen szokatlan módon Eddy Cue szinte hihetetlen gyorsasággal válaszolt a felmerülő kérdésekre, és gyorsan jelezte, hogy a cég meghallotta és megértette az előadók panaszait. Sőt, nem csak sajnálkozást nyújtanak az ügyben, hanem az ingyenes próbaidőszak alatt is fizetnek a kiadóknak a lejátszásokért. Swift is fellelkesült és megkönnyebbült a hír hallatán, a felhasználók pedig boldogan streamelhették – a hasonló szolgáltatások közül elsőként – az Apple Musicon az 1989-et.

Taylor-Swift-Vanity-Fair-1 (1)

Fotó: Mario Testino / Vanity Fair

A történtek után a levelet illetve az Apple gyors reakcióját többen zseniálisan kivitelezett marketingakciónak tartották, az összeesküvés-elméletek szerint pedig a két szereplő előre kitervelte az egészet. Az igazság azonban Taylor Swift szerint nem ez, legalábbis a Vanity Fairnek az 1989 turnéjának londoni állomásán adott legújabb interjújában elmeséli a Tumblr-bejegyzés születésének körülményeit:

Hajnali négy körül írtam a levelet. A barátaim éppen megkapták a szerződéseket, és az egyikük küldött róluk egy képernyőképet. Ekkor olvastam a „nulla százalékos kompenzáció a jogtulajdonosoknak” kifejezést. Néha felébredek az éjszaka közepén, nekiállok megírni egy dalt, és nem tudok elaludni amíg be nem fejezem. Valahogy így volt ez ezzel a levéllel is.

55baa4859e9755183d97dc6f_taylor-swift-september-cover

Fotó: Mario Testino / Vanity Fair

Az interjúban azt is elárulja, hogy a levelet csak az anyukájának olvasta fel a publikálás előtt, és nagyon félt a reakcióktól:

Az anyukámnak olvastam fel. Mindig ő lesz nekem a legfontosabb. Azt mondtam neki: „nagyon félek a levéltől, de muszáj volt megírnom. Lehet, hogy ki sem rakom, de ki kellett adnom magamból.”

Swiftnek egyébként nem először gyűlt meg a baja a zenei streaming-szolgáltatásokkal. Hasonló okokból a Spotify-t is támadta tavaly, ennek eredményeként a mai napig nem érhető el az 1989 ebben a szolgáltatásban. Ha pedig már ilyen jól alakultak a dolgok az Apple-lel, kicsit be is szólt a konkurenciának:

Az Apple úgy kezelt engem, mintha egy olyan kreatív közösség szóvivője lennék, akikkel tényleg törődnek. Elég ironikusnak találtam, hogy a több milliárd dolláros cég alázattal reagált a kritikára, míg a bevétel nélküli startup egy nagyvállalati gépezetként tette ugyanezt.

Unknown-1

Fotó: Mario Testino / Vanity Fair

Swift félelme egyébként nem teljesen volt alaptalan, hiszen a tavaly a Wall Street Journal hasábjain megjelent, többek között a Spotify üzleti gyakorlatát és ingyenes szolgáltatását kritizáló cikkére sok negatív reakció érkezett. Ezzel kapcsolatban elmondta:

„Attól tartottam, hogy az emberek majd azt mondják: miért nem fogja már be? Attól féltem, hogy olyan valakinek tűnök majd, aki valami olyan dolog miatt nyafog és kiabál, ami igazából senki másnak nem okoz gondot.”

Megtervezett médiaakció volt vagy sem, úgy tűnik, az esetből végül mindkét szereplő pozitívan került ki. Az Apple annak a cégnek a benyomását kelthette, amely valóban figyel az állításuk szerint számukra mindig is fontos zenészekre, Taylor Swift pedig az igazságosságot elhozó szószólója lehetett a zeneiparnak és az előadóművészeknek.

Forrás: Vanity Fair via iMore. Borítókép: WallpapersCraft.