A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Vad Fruttik – akarod tudni, honnan jöttek és miért csinálják?

Reményi József Tamás
2015. április 28., 20:30

Likó Marcell élettörténet-rekonstrukcója: a zsigulik, az abbazenék leszármazottai, halmozottan hátrányos helyzetű Magyarország, kihagyott és kihagyhatatlan helyzetek. Technokolrapid, Narkó és Vadnarancsok. Reményi József Tamás írása.

Vad Fruttik? Vadnarancsok. Rímhelyzet egy életműben. Totálisan véletlen névrokonság mélyén korántsem véletlen sorsazonosságra találni – ez adatott meg a Veszprémben élő költő-írónak, Géczi Jánosnak, amikor a környékéről elindult alternatív zenekar frontemberével végtelen hosszúságú beszélgetésekbe merülve egyúttal alámerülhetett réges-régi könyveinek, élményeinek világába. Döbbenetes találkozás.

1981. március. A Mozgó Világ már kinyomtatott lapszámának szerkesztőségi példányaiért hírnök jő, s pihegve szól: azonnal szolgáltassák vissza őket, a hírlapárusoktól már beszedték. Betiltás, bezúzás egyszerre három publikáció miatt is, köztük van Géczi Narkó című írása, a tervezett Vadnarancsok ciklus első kötetének részlete, amelyben egy intézetis lány beszél drogos múltjáról. A drog, s annak is a legnyomorultabb változata, a szipuzás, a „technokolrapid” tabutéma volt, tabu a kábítózáshoz használt gyógyszerek neve is, mintha ugyan ezer meg ezer gyerek egy irodalmi folyóiratból szedte volna az ötleteket. Nem, nem a drog volt az igazi tabu, hanem a mögötte látható rémület, a szegénység, a családi tragédiák tömege, az intézményes tehetetlenség és korlátoltság. A szocializmus csődje.

Aztán ’82-ben kötetben, csonkítva mégiscsak megjelent a Vadnarancsok I., de addigra már új cenzúráznivaló akadt: a Vadnarancsok II., az első magyar körkép a szexuális másságról; ez ’87-ig várakozott a fiókban. Géczi János élettörténet-rekonstrukciói elvileg a margóra szorulás folyamatát kutatták, de jóval többet nyújtottak (illetve nyújthattak volna) az olvasóknak: politikai vetületükben azt, hogy maga a rendszer deviáns, irodalmi értelemben pedig egy újfajta hitelességet és érzékenységet képviseltek a levitézlett realizmus-koncepciók ellenében.

És most itt egy nemzedék, amelyik épp az idő tájt született, amikor Berta viaskodott az árvaságával és kiszolgáltatottságával, s amelyik ma teszi ugyanezt. Ők a sárga Zsigulik és az esküvői abbazenék leszármazottai, az értelmetlen robotban vagy munkaidős semmittevésben, népbetegségként pusztító alkoholizmusban, családi erőszakban és széthullásban élt szülők gyerekei, a halmozottan hátrányos helyzetű vidéki Magyarország ifjú polgárai.

„Bárcsak lennék állat. Orrszarvú bogár.”

Likó Marcell, várpalotai lakos a rendszerváltás évében tízesztendős. Menthetetlenül hurcolja magával a huszadik század tragikus magyar abszurdjának valamennyi gesztusát, attitűdjét. Önkifejezésének elementáris groteszkjét innen nyeri minden életkorában, a diákkori „csínyektől” az érett dalszövegekig. Kitalálni sem lehetne például emblematikusabb „eredetet”, mint amilyen az övé: az NDK-ban megismerkedik egy magyar és egy lengyel vendégmunkás… Összeházasodnak, ideköltöznek, pusztulnak, kínjukban pusztítanak. Észre sem veszik, ahogyan fiukat a legmélyebb társas magányba szorítják, korai bunkerlétbe. Hogy is mondta annak idején Berta? „Tiltakozni nincs kinél, inkább megszokja az ember.” És Marcell? „Gyerekként volt rajtam egy kapcsológomb, amellyel kikapcsoltam magamat, és sem ijedtség, sem rettegés, sem iszkolás emléke nem maradt bennem másnapra.” Egy nehézipari (stalkeri) táj veszi körül, ahonnan kiválni csak az önkívületbe hulló élvezetek túlpörgetésével, a végletekig feszített marginalizálódással lehet.

„A kéktől elalszol, a sárga mosolyra derít.”

Neki és számtalan társának a „szabadabb” világ inkább csak a rendelkezésre álló szerek végtelen tárházát jelenti. A hatvanas–nyolcvanas évek intézményrendszere politikai tudatmosással tartotta elhúzódó infantilizmusban ifjait, az ezredfordulón ehhez nincs szükség propagandára, Likó Marcell a drog kellős közepén vergődő, 21 éves önmagát jellemzi így: „olyan voltam, mint egy gyerek.” A kiválásnak mégis adódhat egy egérútja: a művészeté, az alkotás bármely formájáé. A produkció színvonala nem pusztán a tehetségtől függ. Pénz nélkül, háttér nélkül, támogatás nélkül csak nagyon szívós önépítéssel alakítható. Likó Marcell és vele a Vad Fruttik története ennek az önépítésnek a története. A családi, iskolai kudarcoktól a vendéglátós sikerekig s tovább, a megtalált saját szerep nagyhatású képviseletéig.

„Lehetek én is az az egy.”

Géczi lemezpörgetőként dolgozik. Rekonstrukciójának, a félszáz órányi nyersanyag formába öntésének egyik „trükkje”, hogy az időrend minduntalan megakad, szinte kényszeresen térünk vissza újra és újra korábbi életszakaszokhoz, pillanatokhoz, addig elhagyott vagy kevesebb hangsúlyt kapott részletekhez. Hiszen az emlékezet is így dolgozik, valóban, mindig később derül ki, mi és hogyan számított előzménynek, oknak, később és későn megérthető magyarázatnak. Így működik maga a világ. S könyvünk főhőse érzékeny partner ebben. A legbanálisabb apróságok jelentésére, jelentőségére érzékeny ember, fölfedező és régész a saját múltjában. Önsajnálat és tetszelgés nélkül mesélő sztár.

A Bunkerrajzolóban egymásra talál az énekmondó és a krónikás ember igazmondó módszere. Amit ketten a felszínre hoznak, két nemzedék közös lelete a közelmúlt Magyarországáról, felkavaró és szerethető ajándék a Vad Fruttik hallgatójának. Koncerten és koncerten kívül.

Reményi József Tamás „Közös lemez” című előszava Géczi János: Bunkerrajzoló című most megjelent könyvéből.

785882_2

Géczi János
Bunkerrajzoló

Athenaeum, 2015.
318 oldal, 2990 Ft

Szerző: Reményi József Tamás
A Telekom Electronic Beats bemutatja: BP Underground – Elektronikus Zene
Sze. 20., 16:13
DUBBERS’ DELIGHT SPECIAL Vol. 3 – Tink a Mulató Azték (Podcast)
Sze. 16., 13:11