Az NME összerakta az 50 legjobb szám 2022-ben listáját, ami alapján elég gyenge évünk volt Wágner Gábor 2022. december 5., 14:53 Pedig egyáltalán nem volt gyenge évünk, csak ez az NME már nem az az NME, amit régen annyira szerettünk. Jórészt rnb, rap és hagyományos pop alkotja a repertoárt, de azért mutatóba befért pár izgalmasabb, a régi NME fényét idéző szám is a listába.
70 dalban meséli el történetét az idén 70 éves New Musical Express, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: az NME Wágner Gábor 2022. március 10., 10:57 Az 1952-ben indult zenei magazin sok mindent át- és túlélt, többek között azt is, amikor megszűnt, mint nyomdai termék, és átköltözött a digitális térbe. Azóta is köszöni szépen, jól van, 2022-ben épp a 70. életévét tölti be, ami már emberöltőnyi életkor. Az NME ez alatt a hét évtized alatt mindent az első sorból látott, ami a zenében megtörtént, többek között azt is, ahogy a modern könnyűzene megszületett és szépen lassan felnőtté vált. A héten több cikket is megjelentet a lap, ami összefoglalja a 70 év történetét, izgalmait, váratlan fordulatait, drámai és vicces történéseit, de talán a legérdekesebb az, amiben a lap 70 dalon keresztül meséli el az NME sztoriját. A kulisszák mögé leshetünk.
Nyilvánosak a Nobel-békedíj gálájának fellépői Open Air Rádió 2015. november 23., 17:36 December 11-én huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Nobel-békedíj gálakoncertjét, melyen a norvég Kygo, az A-ha és Aurora mellett Jason Derulo is fellép majd. Az osloi díjátadó házigazdája nem más, mint Jay Leno.
Morrissey megcsinálja a hétfő esti Budapestet Open Air Rádió 2015. október 11., 15:38 Hétfő este Budapesten koncertezik Steven Patrick Morrissey. A The Smiths egykori énekese egyike azon kevés előadónak, akiknek a nyolcvanas évek óta nem kellett elhagyniuk a komfortzónájukat.
Rihanna került az első ingyenes NME címlapjára Open Air Rádió 2015. szeptember 19., 16:22 A díva az első híresség, aki az NME legfrissebb címlapjára kerülve ünnepelheti a popmagazin ingyenessé válását. Az NME vezetése még júliusban jelentette be, ez év szeptemberétől minden formában és portálon ingyenesen elérhetővé teszi a legendás könnyűzenei kiadványt.
Trükk vagy bukás az NME nagy váltása? bo 2015. július 7., 22:30 Piac előtti leborulást, de új zeneipari korszak kezdetét is jelentheti a könnyűzenei magazinok ősanyjaként értelmezhető NME modelljének a kiadvány ingyenessé tételével való drasztikus megváltoztatása. Az 1952 óta heti szinten jelentkező New Musical Express valóságos könnyűzenei szentírás, amely hatvan éven keresztül diktálta, milyen koncertekre menjünk, kinek az új albumát vásároljuk meg. Bár a magazin kétségtelenül máig megtartotta kulturális értelemben átfogó, egyben nagyon brit jellegét, az elmúlt 63 év során kulcsszerephez jutott a globális popszakmában.
Wolf Alice: My Love Is Cool – a bemutatkozó album +FRISSÍTÉS: You’re A Germ (videoklip) Déri Zsolt 2015. június 16., 8:30 A Wolf Alice a dalszerző-gitáros-énekesnő Ellie Rowsell tinédzserkori folkos projektjéből egy sor fiúval és egy sor kilencvenes évek eleji – grunge , riot grrrl és noise pop – hatással bővült telivér indie rock együttessé, mely helyet kapott a BBC Sound Of 2015 listán és előzenekarként az Alt-J év eleji európai turnéján is. Fél éve már volt itt egy nagy cikk az összes 2011 és 2014 között hivatalosan kiadott Wolf Alice-dallal, de azóta elkészült az első album is, mely már a jövő heti megjelenés előtt meghallgatható.
A Suede koncertje az NME Awards gálán – egy új dal ősbemutatójával Déri Zsolt 2015. február 22., 19:12 A héten tartott 2015-ös NME Awards londoni gáláján a legnagyobb presztízsű Godlike Genius (Isteni Géniusz) életműdíjat a Suede együttes kapta. Brett Andersonék – akiket hajdani menedzserük, Ricky Gervais is felköszöntött – egy vadonatúj dal ősbemutatóját is megtartották az est zárásaként adott 22 perces koncertjükön, melynek felvételét a mai napon tették közzé.
Az 50 legjobb új előadó az NME szerint Déri Zsolt 2015. január 10., 19:07 Az új év legesélyesebb könnyűzenei befutóit rangsoroló BBC Sound Of 2015 lista hétfőtől péntekig kihirdetett első öt helyezettje (George The Poet, Raury, Stormzy, James Bay és a tegnap győztesnek kikiáltott Years & Years trió) mellé jöjjön még ötven további új előadó, akikről a mai dátumú NME közöl óriás évnyitó összeállítást – és itt mindegyiküktől hallható egy-egy szám!