Módos Péter személyes, bensőséges utazása: Kabai József – Egymillió fontos emlék

Egy ideje már magyar nyelven is rengeteg fontos és kiváló zenei könyv jelenik meg, de kimondottan magyar könnyűzenével, annak alakulásával és az azt formáló emberek történetével foglalkozó kötet valahogy a mai napig kevés akad, a meglévők közt pedig igen kevés az olyan, komolyan vehető munka, amit ne lengene körbe némi, nem minden esetben jópofa amatőrizmus, és kevés az olyan, ami rendesen a dolgok mélyére ásna.

Kabai József könyve üdítő színfolt ezek között. Könyvhosszúra nyúló mélyinterjúban, alanyával, Módos Péterrel együtt elevenítik fel a magyar könnyűzene mára már legendás, az Illés–Metró–Omega triumvirátussal, Koncz Zsuzsával, Szécsi Pállal, táncdalfesztivállal, itthon épp gyökereit eresztő modern dzsesszel fémjelzett korszakát, ami szüleink generációjának több mint szerves részét képezte. Teszi mindezt úgy, hogy bár a beszélgetések kötetlenek, felszabadultak és őszinték, nem mentesek vaskos nosztalgiától, de közben a mese folyamát mégsem szabdalja szét semmi megbocsátó, szirupos anakronizmus, hanem képes ezt az egész érát egy igazi megszállott zenerajongó szemein át úgy bemutatni, hogy azok, akik ezt már nem élhették át élesben, akiktől kattintásnyi távolságra van a világ összes, egyre silányabb muzsikája, akiknek a zene hallgatása a legkevésbé sem lázadás, még kevésbé „ügy”, azok is képesek egy pillanat alatt horogra akadni.

Módos Péter 1939-ben született Budapesten, nyolc éves korától tanult zongorázni, tanulmányait az ’56-os forradalom miatt kényszerült félbehagyni, ezek után már csak iskolai bulikon ült néha a billentyűk elé, így figyelt fel rá a KISZ kulturális osztálya, így került a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetőségébe, amelynek elnöke Bergendy István, alelnökei Módos mellett pedig Illés Lajos és Sztevanovity Zorán voltak. Egy nézeteltérés miatt 1968-ban távozott posztjáról, innen került a Magyar Televízióhoz, ahol 32 éven át volt olyan színvonalas könnyűzenei műsorok szerkesztője, időnként műsorvezetője, mint a Roxinpad, a TeleJazzPódium, a Pulzus (kezdetben Sztevanovity Dusánnal majd Vágó Istvánnal, egy rövid ideig Victor Mátéval, végül egymaga), és persze a könyv címét is ihlető Egymillió fontos hangjegy. Módos elképesztően sokat tett a modern dzsessz, a rockzene, a beat meghonosodásáért, miközben csalhatatlan érzékkel talált rá azon előadókra, akik szerinte megérdemelték a figyelmet (pl. az Illés, Koncz Zsuzsa vagy az LGT), miközben teret engedett a népszerű, de az ő szemében közepes vagy avítt muzsikát játszó zenészeknek is (mint mondjuk Aradszky László, Szécsi Pál, illetve ide tartozik az Omega, amit ugyan elismert, de nem szeretett). De ezekben a rém személyes és bensőséges interjúkban bőven mesél a szinte még gyerekként megtapasztalt ’56-os utcai harcokról, olyan, megingathatatlan kedvenceiről, mint a Beatles vagy Oscar Peterson, és nem utolsósorban szóba kerül betonszilárd házasságának története, gazdagon díszítve az interjúalany nagyon egyéni és speciális, végtelenül szórakoztató rigolyáival. A kötet végén egy-egy beszélgetés Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával és Vágó Istvánnal pedig tovább árnyalja a bennünk kialakult képet egy emberről, aki tulajdonképpen pusztán a Zene iránti elképesztő alázatának és mély tiszteletének köszönhetően képes volt egy egész ország ízlésére évtizedekig tartó, alig múló hatást tenni.

Több ilyen, Módoshoz hasonló figurára lenne szükség ahhoz, hogy a jelenlegi és az elkövetkező generációk is utat találjanak olyan zenékhez, egyáltalán, olyan, valódi értékeket közvetítő művészetekhez, amiket ilyen formák nélkül egyre nehezebb lesz meglelni a gyorsfagyasztott, silányuló mainstream egyre terebélyesedő világában. Kabai könyve egy kiváló iránytű lehet mindazoknak, akik még nem adták fel, hogy rátaláljanak az ilyen, összkulturális miheztartási pontokra.