A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Velőtrázó, zsigeri regény: Nico Walker – Kopasz

Molnár Barnabás
2020. június 7., 14:30

Tavaly kis túlzással fű alatt, minden különösebb visszhang nélkül a Libri adta ki magyar nyelven első regényét, 2018 egyik slágerkönyvét, a Kopaszt.

Ugyan a könyvesboltokban rendre a szórakoztató regények polcán találjuk a kötetet, szolidan elbújtatva a szépelgő és elnagyolt chick lit-ek, és a „történelminek” álcázott, vérben és szerelemben pácolt regények között, és való igaz, barokkos túlzás lenne a Kopaszt valódi szépirodalomként titulálni, jóval durvább és karcosabb, sokrétű problémákat feszegető könyvről van szó, mint az átlagos, egy nyaralásra hitelesített limonádék.

Az 1985-ben született, jelenleg bankrablás miatt kiszabott börtönbüntetését töltő Nico Walker önéletrajzi elemekkel sűrűn átitatott, első regénye már a börtönben állt össze könyvvé, iraki szolgálata előtti, és a háborút megjárt, az amerikai társadalomba visszatagolódni képtelen veterán heroinista időszaka közt eltelt időkben született jegyzetekből.
Nico, a történet meg nem nevezett narrátoraként vezet minket végig élete egyik igen jelentős, hánytorgatott szakaszán, a sztoriba a félvállról vett egyetemi évek kellős közepén lépünk be. Amikor is egy különféle drogokkal kísérletezgető, és egy sehova sem tartó szerelemben lebegő, ambíciótalan és valódi kilátások nélkül tengődő fiatal, kibukott egyetemista, követve egy bekattanás peremén hozott döntését, belép az amerikai hadseregbe, hogy aztán hadtéri szanitécként az iraki konfliktusok kellős közepén találja magát.
Az elképesztő kiábrándultságtól és öngyűlölettől sűrű oldalakon haladva feltárul előttünk a háború milliószor megfestett értelmetlensége, és az ottani őrületben részt vállalók pszichés szétesése, kialakuló PTSD-je. Nico szinte eszköztelenül, Charles Bukowskit is megidéző, húsbavágó egyszerűséggel, egyben rendkívül olvasmányosan meséli el, hogy a konfliktusokban való részvétele után hogyan esik szét az élete, hogyan csöppen az Egyesült Államokban a mai napig rengeteg társadalmi repedést okozó, és életet követelő ópiátjárvány közepébe, hogyan sodródik piti rablásokból egyre nagyobb balhékba, hogy ő és szerelme függőségét etetni tudja.
Nico története nem csak arra hívja fel a figyelmünket, hogy felejti az állam az őt szolgáló rászorulókat az út szélén, hanem azt is megmutatja, hogy ez milyen következményekkel járhat, és mennyire mélyre tudja vinni az egyébként jobb sorsra érdemes egyént. Hogy mennyire eredménytelen, és lehetetlen a társadalomba való visszailleszkedése azoknak, akik azért harcoltak értelmetlenül, hogy annak képlékeny szövetét épségben megőrizzék, és kis képzelőerővel jobban megérthetjük azokat az – európaiként némileg szürreálisnak tűnő problémákat is –, amik mára egymásra rakódva talán visszafordíthatatlanul elindították az Egyesült Államokat, és egyben az egész világot egy semmi jót nem ígérő, lefelé tartó spirálon.

Filmre kívánkozó történet, nem véletlen, hogy a Avengers-filmekért is felelős Joe és Anthony Russo napokkal a megjelenése után belevágott, hogy megvásárolja a regény megfilmesítési jogait, igaz, Nico korlátozott telefonhasználati ideje miatt a vártnál jóval lassabban sikerült az üzletet tető alá hozni. Hivatalos megjelenési dátumról még nincs információ, de a filmben résztvevő színészek közt olyan neveket találunk, mint Tom Holland, Ciara Bravo, Bill Skarsgård vagy Michael Gandolfini.

A Kopaszt 2019-ben jelölték a PEN/Hemingway-díjra, Nico pedig, nagyon bízom benne, hogy 2020 novemberében lejáró börtönbüntetése után hamarosan ismét jelentkezni fog egy hasonlóan velőtrázó és zsigeri regénnyel, mert minden bicskával faragottsága ellenére nagy szükség van az ilyen jellegű művekre.

Még egy fontos mondat:

„Semmit nem tehettem, úgyhogy a szájába tettem a farkamat. Éreztem a szagát, és tudtam, hogy tényleg rossz íze lehet, de ami történt, megtörtént, és elmentem, és olyan keményen mentem el, hogy a sperma visszapattant a szájpadlásáról, át a fogsorán, és belement az orrába. Letörölte, és azt mondta, full tele van az orra, és emiatt egyszerre éreztem magam jól és rosszul. Ezután nem sokat beszéltünk, aztán visszavittem az egyetemre. Akkor láttuk egymást utoljára az egyetemen kívül, és amikor később az egyetemen találkoztunk, nem néztünk egymásra. És ez rosszul érintett, és az is, hogy az élet nem más, mint lassú halál, és a hülye faszod véletlenszerű leszopatása, amikor nem is vagy rá készen, nem más, mint hogy megbánj és elfelejts mindent, amiben valaha hittél.”

Ne keresd, itt van .

Szerző: Molnár Barnabás
Fényorgia a Nemzeti Galériában – megjelent az Ébred a város
Júl. 13., 13:17