35 év óta 2022 az első olyan esztendő, amikor az angoloknál több vinylt adtak el, mint cédét Wágner Gábor 2023. január 10., 19:42 Persze ez annyira nem is meglepő. A cédé manapság boomer terméknek számít, a vinyl pedig sokadszorra is újra menő. Mi is inkább azt vennénk, mint cédét, bár alapvetően egyik hanghordozóval sincs semmi bajunk.
Tiéd lehet PJ Harvey – legalábbis vinylen PP 2021. december 2., 20:52 PJ Harvey tavaly májusban jelentette be rajongói és a vinyl-gyűjtők legnagyobb örömére, hogy összes lemezét kiadja újra, a szóismétlést elkerülendő: bakeliten. A következő album a sorban a 2011-es Let England Shake lesz.
20 éves Budapest egyik legjobb hanglemezboltja, a Deep Open Air Rádió 2019. június 24., 9:21 „A civilizációnak akkor lesz vége, amikor bezár az utolsó lemezbolt is” – mondta egyszer egy ismeretlen zenekedvelő. Ahhoz, hogy ez minél később történjen meg, nem kell mást tennünk, mint időnként betérnünk egy lemezboltba, és venni egy-két lemezt. Például az idén 20 éves Deepbe, ahol június 25-én folytatódik a vinyl-kultúra ünneplése.
Natalie Prass: Short Court Style – videoklip az amerikai dalszerző-énekesnő új albuma elé Déri Zsolt 2018. február 27., 15:03 Amikor az 1986-os ohiói születésű virginiai dalszerző-énekesnő Natalie Prass – a korai EP-i és a Jenny Lewis billentyűs-vokalistájaként való turnézás után – 2015-ben előállt fúvós- és vonóshangszerelésű finom folk-soul-pop dalokra épülő címnélküli első albumával, a kritkusok Disney-hercegnőhöz hasonlították, és Karen Carpenter szerepét játszhatta a Martin Scorsese-féle Bakelit tévésorozat egyik fantáziajelentében. Donald Trump elnökké választására reakcióként azonban hangnemet váltott, és most második nagylemezét már egy harsány funk-pop klipdallal jelentette be.
Váratlanul lelőtte a Bakelitet az HBO Open Air Rádió 2016. június 23., 16:50 A korábbi híresztelések ellenére mégsem kap második évadot a Mick Jagger és Martin Scorsese nevével fémjelzett kokainmámoros zenészsorozat. A csatorna vezetése nem tartotta arányosnak a gyártási költségeket a gyér nézettséggel.
Megfejtés No.6.: lopott gitárok nyomában Open Air Rádió 2016. március 29., 12:30 A hangszertolvajokat külön bugyor várja a pokolban, ugyanakkor létezik az a kísértés, melynek talán senki nem tud ellenállni. Az HBO-n futó Bakelit hatodik epizódjának parádés jelenete, mikor egy egyszerű csellel lovasítanak meg egy Fender Telecastert egy hangszerbolt faláról. A kép teljessége érdekében utánajártunk: mit jelentett a gitárkereskedelem és milyen értéket képviselt egy-egy ma már kultikus hangszer a hetvenes években.
A tökéletes heroin-retikül nyomában Open Air Rádió 2016. március 22., 13:40 A droghasználat az HBO rock'n'roll sorozatának egyik mozgatórugója, melynek bemutatásakor a készítők természetesen a legapróbb részletekre is ügyeltek. A széria rezidens heroinfogyasztó zenészét Mick Jagger fia alakítja, akiről fecskendősládikája a szakirodalom szerint is sokat elárul.
Megfejtés No.4.: amit a lángoló szalagokról feltétlenül tudni érdemes Open Air Rádió 2016. március 15., 12:36 Ha csak egyetlen hasznos, a mindennapokra érvényes tanácsot kaptunk az HBO-n futó Bakelit negyedik epizódjától, akkor az nem lehet más mint, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne gyújtsunk meg mágnesszalagot. Ám hogyan is született meg a világ legpusztítóbb hanghordozója? Most kiderül.
Iggy Pop, a Strokes-énekes, a Black Keys-frontember és a Kills-énekesnő számai a Bakelit tévésorozathoz Déri Zsolt 2016. március 12., 12:13 A Martin Scorsese/Mick Jagger-féle Bakelit tévésorozathoz tartozó filmzenelemez-széria folyamatosan bővül, minden hétvégén egy újabb ötszámos digitális EP-vel, a következő részhez tartozó számokkal: a legutóbbi összeállításban például Andrew W.K.-t egy Alice Cooper-feldolgozással hallhattuk, most az 5. részhez tartozó zeneadagba pedig – a Lou Reed énekhangjaként újabb Velvet Underground-átirattal visszatérő Julian Casablancas (The Strokes) mellett – Iggy Pop, a Black Keys-frontember Dan Auerbach és a Kills/Dead Weather-díva Alison Mosshart is adott friss felvételeket.
Bakelit megfejtés No.3.: a legelső DJ-k titkos fegyvere Open Air Rádió 2016. március 8., 9:48 Bármennyire hihetetlen, a mai könnyűzenei műfajok zömével egyetemben a lemezlovas-kultúra is a hetvenes években indult világhódító útjára. Mindezek fényében nem csoda, hogy a lenyomatként is működő Bakelit harmadik epizódjában a készítők a bolygó korai DJ-pionírjairól és a hozzájuk köthető technikai vívmányokról is megemlékeztek.