A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

A világ leghosszabb cikke 12.

2015. augusztus 5., 0:28

Tricky – Maxinquaye, (Island, 1995) 12 szám 58 perc.

Nem tudni, hogy mit tettek a ’90-es évek elején Bristolban a vízbe, de azt Magyarországon is jó régen be kellett volna már vezetni. Nem csak a Massive Attack, a Portishead és Tricky, de Roni Size és barátai, Krust, Die és Suv is onnan indultak, és ők közösen (bár a trip-hopperektől nagyrészt függetlenül) hozták létre a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb zenei irányvonalát, a Bristol Soundot.

Tricky

Bár mindegyikük nagyágyú, és nem is igen érdemes hasonlítgatni őket egymáshoz, de köztük a legsúlyosabb figura mégis Adrian Nicholas Matthews Thaws, azaz ismertebb nevén: Tricky. Semmit nem tudtam akkor még Trickyről, amikor ’95 körül először hallottam a Maxinquaye-t, csak annyit, ami a lemezéről átjött. És ez bőven elég is volt. Ugyan hál’ Istennek a 20. és a 21. század egyik legnagyobb és legkompromisszummentesebb Művészének debütáló albuma még egészen fogyasztható volt, ahhoz képest mint amilyen például a Nearly God vagy az Angels With Dirty Faces volt, de azért ez sem egy tavaszi tündérmese. Ha egy szót sem értünk a lemez szövegeiből, akkor is, az album hangulatából, Tricky hörgő énekbeszédéből, egykori barátnője Martina-Topley Bird lenyűgöző, gyermeki, de mégis máris romlott énekéből, a túlvilági atmoszférából és az addig soha nem hallott, fojtogató, de helyenként mégis magasztos hangzásból, és a lemezborító nyugalom megzavarására alkalmas vizuális hatásaiból könnyen leszűrhetjük, hogy alkotójának gyötrelmes múltja lehetett, na és azt is, hogy (1995-ös) jelenét sem épp a Buckingham palota kertjében élte.

Trickyvel nem bánt irgalmasan az élet. Eleve egy jamaikai apa és egy félig angol, félig guyanai anya gyermekeként látta meg először egy bristoli, közelebbről Knowle West-i, főként fehérek lakta gettó betonján megcsillanni napfényt. Apja még születése előtt lelépett a családtól, édesanyja pedig Tricky négy éves korában lett öngyilkos, mert epilepsziás volt. Tricky Kidet a nagyanyja nevelte – több-kevesebb sikerrel, mert Tricky már egészen fiatalon tagja lett egy bandának, amely autólopással, betöréssel, verekedéssel és persze vehemens csajozással töltötte az időt. 15 éves korában kezdett el szövegeket írni, amik természetesen nem egy átlagos 15 éves srác világlátását tükrözték. Közben egy időre be is varrták, mert valakitől hamis bankjegyeket vett. Hogy szándékosan vagy tudtán kívül, nem derült ki, a sittről mindenesetre később azt nyilatkozta: „Jó volt a börtönben. Soha többé nem megyek vissza.”

Tricky-tricky02

A ’80-as évek közepén ismerkedett meg DJ Milo nevű dj-vel, aki annak a Wild Bunch nevű brigádnak (és sound systemnek) volt a tagja, amelyből később a Massive Attack alakult. 18 évesen nyerte el a Tricky Kid (Trükkös Gyerek) becenevet, amikor a Fresh 4 nevű (szintén a Wild Bunch-ból formálódott) rap csapat tagja lett – aminek egyébként DJ Krust is tagja volt. Aztán szerepelt a Massive Attack első, korszakalkotó albumán, a Blue Lines-on is.

Későbbi barátnőjével Martina Topley-Birddel 1991-ben, még a Blue Lines megjelenése előtt ismerkedett meg. A lány még csak 15 éves volt, amikor elmondta Trickynek, hogy tud énekelni, és „mézzel bevont hangjával” olyannyira lenyűgözte őt, hogy fel is vettek egy Aftremath című számot. Tricky megmutatta a dalt a Massive Attacknak, de őket nem érdekelte a dolog. Erre kiadta maga pár száz példányban bakeliten. (Később szerepelt még a Massive Attack második, szintén csodálatos, Protection című albumán, de aztán megromlott köztük a viszony.) Trickyt végül az Island Records szerződtette le 1994-ben, és elkezdhetett dolgozni szólóalbumán. (Ez egyébként két fontos dologról is árulkodik. Egyrészt arról, hogy az Islandnél mindig is jó füle volt a szakembereknek a kiemelkedő tehetségekhez – itt jelentette vagy jelenteti meg albumait például a U2, PJ Harvey, Bob Marley, Tom Waits, a Pogues, a Stereo MC’s, a Pulp, a Killers stb., stb., másrészt arról, hogy anno egészen máshogy működött a lemezipar. Ekkora kiadótól nyilván nem kapna ma szerződést egy olyan művész, mint Tricky.) A Maxinquaye (mely címmel egyébként édesanyja, Maxine Quaye emléke előtt tiszteleg) egészen furcsa mód hamar „szupersztárrá” tette Trickyt, amiből csak azért nem lett „igazi” szupersztárság, mert ő nem kért belőle. Nem, vagy csak nagy ritkán nyilatkozott a sajtónak, és úgy általában mindent megtett, hogy ne legyen sztár. Többek között ezért váltott zenei irányt következő lemezein, és ezért lettek ezek az albumok annyira nehezen befogadhatók.

tricky 03

De ez a gyönyörű hibrid, a szétszedett hip-hopból, reggae-ből, valamiféle furcsa rockból és tulajdonképpen nem tudom, miből táplálkozó lemez még pont azon a határon belül van, amit – ha némi kitartással is – de akkor, 1995 táján be lehetett fogadni, és örökre magunkévá lehetett tenni. A Maxinquaye az a lemez, amit azóta bármerre utaztam a világban, mindig magammal vittem, mert kíváncsi voltam, hol, miképpen működik. A legdurvább az benne, hogy olyan sűrű, olyan mélyre visz (de mégis végig a felszínen tart), olyan hatásos és félálomszerű tempója ellenére is annyira erőteljes hangzással bír, hogy tök mindegy, hol voltam, mindig a lemez győzött. Nem az volt, hogy a helyszín hozzátett az albumhoz valamit, hanem, hogy a lemez kiragadt a helyszínből, és csak ilyen elmosódott képek maradtak meg abból az órából, amíg hallgattam. Tudom, hogy magamutogatásnak tűnhet, de az elmúlt 20 év alatt az egyik legerősebb lemezhez köthető flashem ’96-ban ért Los Angeles-ben, amikor egy este épp csúnyán elintéztük magunkat, majd hirtelen el kellett menni egy ismerős macskáját megetetni. Beültünk – muszáj leírni a flash-hez – egy szép nagy, bőrüléses Mercedesbe, és pont, ahogy felhajtottunk az autópályára, megszólalt a lemeznyitó, szuperegzotikus, túlvilági Overcome. Naplemente után voltunk, az ég itt-ott még narancssárga volt, de már inkább sötétkék és fekete, suhantunk az autópályán, előttünk kilométereken át kígyóztak a féklámpák, repültünk az égig érő pálmafasorok mellett a világ egyik legnagyobb urbánus dzsungelének kellős közepén, és azt éreztem, hogy ha most eggyé válok az üléssel, és soha többé nem találok vissza a földi dimenzióba, nem fogom bánni. Csak kapaszkodtam, kapaszkodtam, szólni nem tudtam, annyira összetapadt a szám meg annyira kész voltam az élménytől (is), és teljes néma extázisban néztem kifelé a fejemből.

Na most, ha nem is ennyire intenzíven, de ezt az élményt majdnem az egész album majdnem mindig tudja hozni. Húsz éve, bármikor, bárhol.

Adrian-Thaws-Press-02_sito

Jótállás: 

Az album ma  01:00 -kor meghallgatható az Open Air Rádióban.

Örök garancia: Overcome, Ponderosa, Black Steel, Hell Is Round The Corner, Pumpkin, Aftermath, Abbaon Fat Track, You Don’t, Struggling

LINK INTERJÚ SZENDRŐI CSABÁVAL, AZ ELEFÁNT ZENEKAR ÉNEKESÉVEL
nov. 14., 6:45
LINK INTERJÚ DOM & ROLANDDAL
nov. 9., 15:03
Link interjú Pintér Miklóssal, a Grungery.hu főszerkesztőjével
nov. 7., 23:54