A Fun Lovin’ Criminals az A38 hajón!
A kétéves globális rémálom után egyre másra érkeznek a jó hírek: most épp az, hogy a Fun Lovin’ Criminals május 28-án az A38 hajón lép fel!
A megboldogult 90-es években, amikor a szabályok még azért voltak, hogy azokat az emberek, művészek felrúgják, és percenként alakultak formabontó, stílusteremtő, stílusvegyítő zenekarok, 1993-ban egy simlis arcú énekes-gitáros, Huey Morgan egy haverjával, a basszgitáros, billenytűs, trombitás, vokalist Brian „Fast” Leiserrel és Steve Borgovini dobossal megalapította a 90-es évek egyik legszórakoztatóbb együttesét, a Fun Lovin’ Criminalst. A Wikipedia szerint a FLC zenéje a következő alkotóelemekből épül fel: rock, alternative rock, hip-hop, alternative hip-hop, jazz rap, punk rock, funk, blues, mafioso rap, R&B – ami mind igaz is, de ebből még nem derül ki, hogy mennyire jó is az, amit csinálnak.
Amikor 1996-ban megjelent debütáló albumuk, a Come Find Yourself (amin mindegyik szám kurva jó), azért nagyjából még az volt a jellemző, hogy voltak a rockerek, a metálosok, a rapperek/rapesek, a drum and bassesek meg a technósok, és csak egy viszonylag szűk rétegnek volt átjárása a műfajok között, és viszonylag szűk réteggel lehetett egyik este egy drum and bass bulin, másik este meg egy metálkoncerten összetalálkozni. A Fun Lovin’ Criminals lehengerlő zenei elegye, attitűdje, humora, és csodálatosan organikus zenei kavalkádja azonban mindenkit azonnal levett a lábáról, és összehozott. Nem ismerek olyan (ép elméjű) embert, akinek a Fun Lovin’ Criminals ne jött volna be, ami az elején leginkább a The Fun Lovin’ Criminal és a Scooby Snacks című számoknak volt köszönhető:
Nem tudni, mi volt a vízben vagy a levegőben a 90-es években, de számtalan olyan zenekar/előadó/producer volt/van, akiknek debütáló nagylemeze mindjárt karrierjük (egyik) csúcspontja is lett, és azóta is megkerülhetetlen mérföldkő a maga műfajában. Gondoljunk csak a Pearl Jam Tenjére, a Rage Against The Machine első lemezére, a Nine Inch Nails Pretty Hate Machine-jére (jó, az még ’89-es, de átlógott a 90-es évekbe), Jeff Buckley Grace-jére, PJ Harvey Dry-jára, az Oasis Definitely Maybe-jére, a Massive Attack Blue Lines-ára, a Portishead Dummyjára, Tricky Maxinquaye-ére, DJ Shadow Entroducing…-jára, Goldie Timelessére, a Roni Size/Reprazent New Formsára, a Daft Punk Homeworkjére és a rengeteg 90-es években feltűnt rapper – 2Pac, Biggie, Nas, Cypress Hill, Wu-Tang Clan stb. – első lemezeire.
A Fun Lovin’ Criminals Come Find Yourself is ilyen megkerülhetetlen mérföldkővé vált, és egyben a kor egyik legfontosabb lenyomatává: ilyen menők voltak, ilyen menők voltunk a 90-es években. Ugyan magas volt a léc, de a következő két lemez (100% Colombian, Loco) még megütötte a mércét, aztán a következő lemezek (Welcome to Poppy’s, Livin’ in the City, Classic Fantastic) már inkább csak hozták az elvárható szintet. Nem volt/nincs velük semmi baj, csak az idők folyamán megszoktuk egymást mi, a rajongók és a zenekar.
Emellett viszont közben kiadtak egy sor zseniális válogatás-, remix- és ritkasággyűjteményes albumot, amiknek köszönhetően újra és újra belezúghattunk Huey Morgan ellenállhatatlanul simlis képébe.
Aztán nagy sajnálatunkra 2021 végén jött a hír, hogy Huey kilépett a zenekarból, és egyik fél sem ment igazán bele a magyarázkodásba, hogy miért. A jelek szerint „elhidegültek” egymástól, Huey-nak már nem volt kedve újabb és újabb számokat megtanulni élőben játszani, tíz éven át szinte ugyanazzal a setlisttel léptek fel, továbbá inkább DJ és rádiós karrierjére szeretne koncentrálni.
A helyére énekesként a másik még megmaradt alapítótag, Brian „Fast” Leiser lépett, és az új felállású zenekar tavaly szeptemberében ki is adott egy új EP-t Roosevelt Sessions és egy új kislemezt Shake it Loose címmel, amik alapján nyugodtan megnyugodhatunk: jó lesz ez a koncert az A38 hajón.
Május 28-a viszont még olyan messze van, hogy addig bőven van időnk végignézni még ezt a 2020-ban közzétett koncertfilmet, aminek címével természetesen a Led Zeppelin klasszikus The Song Remains The Same című filmjére utalnak, csak esetükben nem a dal, hanem a vízipipa marad ugyanaz.
