A Quimby szerint a világ

OAR: Egy nagynevű zenekar, amelyik világkörüli turnén van, többek közt azért van szerencsés helyzetben, mert lehetőségük van arra, hogy a fellépések során kijavítsák az esetleges hibákat a színpadképben, vizuális megjelenítésben stb. A Quimbynek és a stábjának azonban mindössze egy főpróbának beillő fellépése volt a nyilvános születésnapi koncertet megelőzően. Mennyire voltatok berezelve a koncert előtt, hogy minden menni fog-e?

Podlovics Péter: Én biztos voltam benne, hogy minden menni fog. Annyira jó stáb volt, hogy esély sem volt nagyot hibázni. Ugyanakkor persze egy ilyen előadásnál mindig nagy a rizikó, hogy becsúszik-e egy-két hiba, szerencsére ezúttal csak a koncert legvégén történt egy apró gebasz, nem indult el időben az a szám, amire a zenekar visszajött volna meghajolni. De ettől is szép ez a szakma.

Vogl Filemon: Szerencsére ezt mondjuk senki nem vette észre. De  egyébként azért lehetett volna kockázat ebben az előadásban, mert nem egy visszatekintős , önmagát idézgetős valamit akartunk létrehozni, hanem mindenképpen egy előremutató produkciót, teljesen új vizuális és színpadi elemekkel, úgy, hogy közben figyelembe vesszük az együttes stílusjegyeit és arculatát, valamint azt, hogy gyakorlatilag egy nagy hangárban [az Arénában] kell majd az egészet bemutatni – egyetlen estén. Mindezt ötvöztük a steampunk vonallal…

OAR: …bocs, mi az a steampunk?

PP: …egy mostanában újra divatba jött stílus és alternatív művészeti szubkultúra. Az a világ jelenik meg benne, ahogyan Verne korában elképzelték a jövőt. Akkoriban ugye a technológia csúcsa a gőzgép volt, innen jön a „steam”. Rengeteg film, képregény és animáció készült ebben a stílusban, és ezt a mesés, misztikus, de mégsem egy konkrét időhöz köthető világot akartuk felépíteni, amiben megfér a vásári, karneváli – alkalmasint ócskapiaci – világ, de ami így együtt mégsem a múltba réved, ugyanakkor nem is technokratán futurisztikus. A Quimby egy sokszínű zenekar, sokféle világa van, ezért nem akartunk egy félénél leragadni, és ezért éreztük jó ötletnek azt, amit Filemon javasolt, hogy menjük el a steampunkos irányba. Ez lehetővé tett sok olyan játékot, ami jól állt a zenekarnak. Öt évvel ezelőtt, a 20 éves születésnapi arénás koncerten a cirkuszos világra mentünk rá. Ezt most nem akartuk megismételni, de azt a fajta játékosságot, ami abban is benne volt, azt tovább akartuk vinni. Kihasználtuk azt, hogy a vizuális technika sokat fejlődött az elmúlt öt évben, a vetítésnek az effektíve 3D-ben megépített díszletekkel adtunk keretet, és a kettő egymásra is rímelt. Az egész színpadképnek volt egy fogaskerekes keretrendszere, egy borzasztó nagy óramű, a két oldalon pedig volt egy-egy hatalmas, kb. 3×6 méteres tükör. Néha kivetítve is megjelentek tükrök, aminek olyan hatása volt, mintha azok is mozogtak volna. 2016-ban a Quimby munkásságában vissza-visszatérő elemként jelent meg a tükör (mint az önvizsgálat egyik eszköze). Volt a Tükröm-tükröm című feldolgozás lemez, amelyiken Quimby számokat hallhattunk mások előadásában, utána készült egy Tükrök olcsón című szám, az új lemez (a Jónás jelenései) készítésekor pedig egy darabig ezzel az ócskapiacos, talált tárgyas szimbolikával is kacérkodott a zenekar, és ehhez nagyon jól passzolt ez a világ.

Az volt a feladat és a cél, hogy a hatalmas teret lakjuk be, de úgy, hogy közben ne legyen gigantikus, rideg és idegen a dolog, idézzük meg azt a varázslatos, sokszínű világot, amit a Quimby a zenéjében képviselni szokott, mindehhez csináljunk egy olyan vizuális anyagot, ami koherens, vannak benne vezérmotívumok, amik végigvonulnak az egészen, de semmiképp sem egysíkúan. Nekem nagyon tetszett a legutóbbi Queens of the Stone Age koncert a VOLT fesztiválon, mert rettentő erős vizuállal működött a zenekar, viszont az mégis benne ragadt ebben a fekete-vörös rajzfilmes dologban, amit tök jó volt nézni, de másfél óra után kicsit sok volt. Arra is figyelnünk kellett, hogy ez egy két és fél-három órás koncert lesz, ahol úgy kell kihasználnunk a vizuál adta lehetőségeket, hogy közben ne váljunk unalmassá.

VF: Ez a Verne féle steampunk vonal nemcsak azért érdekes, mert esztétikailag jól néz ki, hanem mert az 1800-as évek végén az ipari forradalom után egy paradigmaváltás történt, és most is egyfajta paradigmaváltás zajlik, politikailag, geopolitikailag, stb., és ez az újra előtérbe került steampunk esztétika és filozófia nagyon beletalál a Quimby mondanivalójába, ami néha politikus, néha apolitikus, néha a saját mikrovilágunkra reflektál. Ezért volt az, hogy a zenekar tagjai is  egyből rábólintottak erre az elképzelésre.

OAR: Mennyi idő alatt állt össze a kész produkció?

VF: 2015 végén kezdtük el, tehát egy év alatt. Fontos volt, hogy ne csak fogjunk egy esztétikát és azt puffogtassuk, hanem egy kormeghaladó dolgot kreáljunk. A produkció szerintem végül egy olyan időkaput nyitott, amiben van Verne, science fiction és Orwell 1984-e. Ebbe a keretbe tettük bele azt a kicsit színházas, nappali szoba jellegű világot, ahol a zenekar a rock and roll koncertjét adta, amiből olyan show lett, hogy – mint visszahallottuk – olykor-olykor el is vonta a figyelmet a zenéről, de ez még belefér.  Vicces egyébként, hogy a zenekar (természetesen) csak a koncert után a videókból látta magát kívülről, tehát ez nem egy sebeiket nyalogató, visszafelé tekintgető, romantizáló, nosztalgiázó, hanem egy saját magukat is meglepő szülinapi buli volt.

Vogl Filemon és Podlovics Péter

OAR: Laikusként úgy képzelem, hogy mivel ti, alkotók is csak a koncerten láttátok először egyben a produkciót, valahogy úgy kellett nekilátnotok a tervezésnek, mint egy építész tervezőnek, aki a kész produktumot szintén csak akkor látja, amikor elkészült a ház. Jól gondolom?

VF: Tulajdonképpen igen. Én murális festészet szakon végeztem, ami ugye a nagyméretű festészetről szól, és nekünk ott ezt valamelyest tanították, de azt, hogy hogy működjön a vizuállal és a fényekkel együtt, amik néha kilövik, néha megsemmisítik, néha kiemelik a látványt, az minden napos, folyamatos tanulás volt. Közben pedig egy olyan stáb jött össze, akik mind hozzátették az ő tudásukat, és velük együtt lett olyan a végeredmény, amiről utána sokan azt mondták, hogy nyugat-európai színvonalú volt.

OAR: Kikkel dolgoztatok?

PP: Van egy Emil Goodman nevű zseniális fiatalember, akinek volt készülőben egy Henry Waltz című animációs filmje, aminek pilot anyaga erőteljesen ihletett minket. Megkerestük, először igent mondott, de aztán mégsem fért bele egy ekkora volumenű munka az életébe, viszont ő ajánlotta nekünk az Airplan Studiót, akik végül a vizuális kivitelezők lettek. Leültünk velük, és átbeszéltünk mindent. Például, hogy ide nem 3 és fél perces videoklipek kellenek, hanem olyan videoloopok, amelyeket egy adott szekvenciákra rá lehet húzni, és azokkal erősíteni a dalokat. Élőben pedig ezt az egészet Csaszi, vagyis Császár Andris fogta össze és vezérelte.

A díszlettervező Takács Nóri volt, aki színházas-filmes vonalon dolgozik; aztán volt egy vasas brigádunk, Bíró Szabiék, akik az összes fém cuccot gyártották le; rajtuk kivül volt egy csapat, Gál Zsolt vezetésével, amely a printelt, formára vágott, nem vasból készült dolgokat készítette; volt egy grafikai team; aztán a Quimby fővilágosítója és vizuális látványtervezője, Egér, vagyis Porkoláb Tamás és csapata; aztán ott volt kiváló hangmérnökünk, Gerhes Tamás Németh Marci rendszerhangmérnökkel, és a monitortechnikusunk, Pócz-Nagy Gábor; aztán a roadok, plusz a LEON 45-50 fős építő brigádja, akik felépítették az egész technikai rendszert, szóval összességében egy több mint száz fős stáb dolgozott az ügyön, akiknek ezúton is köszönjük a munkáját.

Az előző kérdésedre, az építész tervező analógiára visszatérve, nekem erről az egészről a Sagrada Família jutott eszembe. Nem azért, mert olyan zseniálisak lennénk, mint Gaudí (bár törekszünk rá:), hanem azért, mert volt egyfajta vízió a fejünkben, ami időközben állandóan alakult, változott. Sok ötlet volt, ami papíron jól nézett ki, de kiderült, hogy a valóságban valamiért nem működik. Filemon például nagyon szerette volna, hogy 3D-s vetítések is legyenek gőzre…

OAR: …mármint, hogy konkrétan gőzre akartatok vetíteni?

VF: …igen, igen, ami olyan lenne elvileg, mint a Csillagok Háborújában, amikor Leila hercegnő megjelenik; gyakorlatilag egy hologramos vetítést akartunk, hogy a steampunkság valójában is megelevenedjen. Erre a sajtótájékoztatón volt is egy főpróba, de végül elvetettük az ötletet, mert technikailag mégsem volt kivitelezhető.

OAR: Mennyit tudtatok próbálni a koncert-kész dalokhoz a kész videókkal és díszletelemekkel?

PP: Hétről-hétre összeültünk az Airplan stúdiós brigáddal,  megmutatták, hogy mit csináltak, monitorokon nézegettük a videókat, alattuk ment a zene, és néztük, vajon mi hogy fog majd működni. Utána jött a finomhangolás, Csaszi rengeteget dolgozott otthon is a vizuál anyagokkal, aztán a végén volt három nap főpróba. Beköltöztünk a Wigwamba és ott a nézőtérre berakva próbáltuk lemodellezni a színpadot, hogy mi, hogy fog kinézni. De még a koncert előtti utolsó napon is készültek apró módosítások, tehát ez egy soha véget nem érő feladat volt. Ideális esetben egy Aréna jellegű helyen még az operatőrökkel több kamerapróbát is tartanunk kellett volna, de erre már nem volt lehetőség.

fotó: Bársony Péter

OAR: Nem volt olyan pillanat az egy éves felkészülés alatt, hogy „mindjárt megőrülök”?

PP: Nem, mert nagyon jó szakember volt mindenki körülöttünk, és tette a dolgát. Jó érzés volt látni, hogy az egy éves munka egyszer csak materializálódott, és a végén azt mondhattuk, hogy „na, basszus, ez most jól sikerült”.

OAR: Felvettétek a koncertet?

PP: Igen, felvettük, és a jelen állás szerint áprilisban jön ki DVD-n.

VF: Nem akarom magunkat fényezni, de sokakkal együtt engem is annyira lenyűgözött végül a vizuális összhatás, hogy akárhol álltam, mindenhol csak azt éreztem, hogy „Úristen!”. Sok emberen láttam, és magamon is tapasztaltam, hogy nem lehetett mindig mindent egyszerre befogadni, és ezért is lesz jó, ha megjelenik a DVD, mert ezt az élményt akkor majd újra lehet valamennyire élni.

PP: Én is megnézném. (nevetünk)

VF: De ez a zenekar tagjaira is vonatkozik, hisz az egészből ők láttak a legkevesebbet. Egyébként úgy érzem, hogy példamutató produkciót sikerült összehoznunk. Megmutattuk, hogy lehet így is.

PP: A végén picit szomorúan is néztük, hogy flexszel vágják szét a színpadot, hogy el tudják szállítani.

OAR: El kellett volna adni darabokban, mint a Berlini falat.

VF: Még előfordulhat, hogy valami jótékonysági célra felhasználjuk, mert van, ami megmaradt belőle.

PP: Arányait tekintve irgalmatlanul drága és semennyire sem volt racionális dolog ez a koncert, hiszen egyetlen napra találtunk ki egy olyan óriási produkciót, amit aztán soha többet nem fogunk előadni. De szerencsére a Quimby tagjai vevők arra, hogy picit a gazdaságilag kevésbé racionális irányba toljuk a dolgokat, és így létre lehet hozni művészi szempontból is értékes produktumot. Én továbbra is azt tartom, hogy a rock and roll az művészet, és nem csak a szórakoztatás a feladata, hanem az is, hogy gondolatokat fogalmazzon meg, értéket közvetítsen, és mindemellett egyfajta felelősség is. Ezért is örülök annak, hogy a Quimbyvel dolgozhatunk, mert ők reflektálnak arra, ami szűkebb és tágabb környezetünkben történik velünk, továbbá nagyon örülök annak, hogy ezzel a produkcióval sikerült megmutatni, hogy Magyarországon egy ilyen bazi nagy térben is lehet olyan művészi kinyilatkoztatást tenni egy koncerttel, ami a látvánnyal, a hangzással, a dalok szövegeivel és az átadott gondolatokkal együtt valamit jelképez és üzen. És kinyilvánítja, hogy 2016. november 26-án a Quimby szerint ilyen a világ.