A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Quimby újra a Budapest Parkban! – óda a zenekarhoz

2022. február 2., 3:52

Már csak nyolc hónapot kell aludni, és végre újra Kiss Tibivel az élen láthatjuk a Quimbyt, a Budapest Parkban, ott, ahol, még mielőtt elkezdődött volna ez a globális rémálom, a zenekar hagyományosan zárta a fesztiválszezont, egy tőlük megszokott lendületű, minden űrt betöltő, kétórás, össznépi bulival. A Quimby ezúttal október 1-én lép fel a Parkban, ami egyébként A zene világnapja is egyben – csak szólunk.

Amellett, hogy részünkről egytől egyig szeretjük a Quimby zenekar összes tagját, zenészként is és személyesen is, valahogy néha úgy hozza az élet, hogy Tibi miatt időről időre a többieknél egy kicsit jobban kell aggódnunk. Mindannyiunk Kiss Tibije nagyjából akkor vonult el a világ elől, amikor a világ 2020. márciusában elvonult maga elől, és úgy döntött, otthon marad és örökre befogja a száját. Vagy legalábbis az elkövetkező évekre. Míg Tibi azzal volt elfoglalva, hogy a fejében összerakja saját világa puzzle-darabkáit, a miénk a szemünk láttára hullott atomjaira. Érdekes és félelmetes párhuzam volt/van. Gondolom, nem én vagyok vele egyedül így a zenekar rajongói közül, de egészen furcsa és abszurd érzés volt ebben az időszakban meghallani Tibi hangját a rádió(nk)ban, vagy bárhol. Az a keserédes, de mégis valahogy megnyugtató tónus, amivel általában a dalaikat énekli, most szomorúsággal és aggodalommal is vegyült az éterben, és bár én, személy szerint biztos voltam benne, hogy újra kitalál az útvesztőből, azért mindig elmorzsoltam lelki és mentális békéjéért egy imát a szabad ég alatt, mert azt reméltem, hogy úgy jobban hallja a JóIsten annál, mintha az ágyam mellett, térdelve tenném, mert nálunk elég vastagok a falak. Úgy tűnik, működött a dolog, mert most, hogy végre a világ lassan kezd ébredni hipnotikus rémálmából, a Quimby is bejelentette, hogy végre ott folytatja, ahol (októberhez képest) majd’ három évvel ezelőtt abbahagyta. És ezért legyen a gépnek hallelujah!

Illetve, hát nyilván nem onnan folytatja a zenekar, ahol (októberhez képest) közel három évvel ezelőtt abbahagyták, hanem egy újabb restart után, őszintén bízunk benne, hogy megerősödve, a működési szabályzatukat újfent átbeszélve, problémáikat újfent kiküszöbölve, remélhetőleg újult erővel tudnak nekiindulni a következő harminc évnek – hisz felfoghatatlan az ügy, de a Quimby az idén 30 éves. Ezúton is gratulálunk, és Isten éltesse őket jó sokáig. Előre, srácok, előre!

LP, aki tavaly szeptember 24-én a Budapest Parkban lépett fel, a Bronson.men-nek adott interjújában csodálatos dolgot mondott arról, hogy milyen is zenészként nagyközönség előtt fellépni, illetve, élni:

Ha kapcsolatot teremthetek emberekkel, az engem kikapcsol. És ez igaz a színpadon is. A közönséggel való kapcsolat felszabadító élmény nekem. Magyarországon, a fesztiválon is ezt éreztem. Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy koncertközegben az emberiség legjobb képviselőivel” találkozhatok. A legjobb emberekkel. Amikor öt-hatezer olyan ember előtt állsz, akik szeretik a zenédet, akkor olyan energia árad feléd, hogy az elmondhatatlan. És ez nem arról szól, hogy rajonganak érted, hanem arról a kapcsolatról, ami ilyenkor létrejön közöttünk. Bárcsak bele lehetne tenni ezt az energiát egy üvegbe, és odaadhatnám azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Mi, emberek képesek vagyunk arra, hogy a lehető legjobb részünket megragadjuk, és azt megosszuk a világgal.”

Gondoljunk csak bele, hogy a Quimby a fennállásának harminc éve alatt mennyi élményt adott nekünk.

Megvárom.

Addig nézegessünk képeket a közelmúltból.

Kiss Tibor, Magyarország. 2013. 09. 09. Fotó – Szűcs Barbara

Megbabonázva – Quimby 25 – BS, 2016. nov. 27. – Fotók: PP

A világ egy torta – Quimby 25

A világ egy torta, és a Tibié pont ez a szelet lett – Quimby 25 – BS, 2016. nov. 27.

The Wall – Quimby, 2019. október 23., Budapest, Városháza

A Quimby 2019. október 23-án a Városháza előtt csinálja a fesztivált

A Quimby 2019. október 23-án a Városháza előtt csinálja a forradalmat

Interjún a Quimbyvel megboldogult próbahelyükön 2019. november 9-én

Beállás a Quimbyvel Vecsésen

Tibi beletapos Vecsésen

A Quimby DJ Bootsie-val húzza Vecsésen

Gerdesits Faszi, a Nemzet metronómja örül – Quimby 2019. nov. 9., Vecsés

Kárpáti Dódi élőben lájkol – 2019. nov. 9, Vecsés

Figyelj, homlokomat hozzád nyomom – Kiss Tibi és Varga Livius, olaj, vászon, Vecsés, 2019. nov. 9.

Sika, kasza, léc – a Quimby 2019. nov. 9-én Vecsésen. „Na akkor, srácok, szép álmokat, három év múlva találkozunk!”

Ha az a több vagy inkább sok százezer ember, aki eddig a Quimbyt élőben látta, egy palackba zárná a tőlük kapott élményeit, és lassan kortyolgatni kezdené a saját sztoriját összesűrítve, majd továbbadná az üveget, ez egy boldog ország lenne, mire a cucc körbeérne.

Kezdjünk el palackozni, és aztán erre igyunk. Meg Kiss Tibi és a Quimby visszatérésére.

És ne feledjük: mindig minden bajunk épp most múlik pontosan.

Quimby, október 1., Budapest Park. Facebook-esemény.

Fotók: Pritz Péter

Kiss Tibi portré: Szűcs Barbara

Nyitókép: Nagy Marci, Budapest Park

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30