A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A világ leghosszabb cikke 18.

2015. augusztus 10., 23:00

Nick Cave and the Bad Seeds – From Her to Eternity (Mute, 1984)7 szám 44 perc.

Ma reggel arra ébredtem, hogy a Saint Huck című Nick Cave szám szól a fejemben, ami elég bizarr élmény, főleg, hogy a lemez tracklistája ételnevekhez hasonlatos címekből állt: köztük magyarra emlékeztető szavakból. Gondoltam, akkor Nick Cave-et reggelizem, olyat úgy is ritkán csinálok. A From Her To Eternity a The Birthday Party feloszlása után készült, és ez Nick Cave első szólólemeze.

nick-cave-and-the-bad-seeds_8

Illetve, hát mégsem annyira szóló: a feloszlott elődzenekar tagjaival, illetve annak vendégzenészeivel készítette, akiket Bad Seeds-nek nevezett el. (A „seed” magot jelent, és ahogy a magyarban: spermát is.) Az első klasszikus felállás ez volt: Nick Cave (ének, Hammond, harmonika), Blixa Bargeld (gitár, vokál), Hugo Race (gitár, vokál), Barry Adamson (basszus, vokál), Mick Harvey (dob, zongora, vokál). Szép kis társaság. (A zenekar első élő fellépése amúgy Nick Cave – Man or Myth? néven, ’83 szilveszterén volt, majd rövid ideig Nick Cave and the Cavemen-ként szerepeltek, míg végül kikötöttek a Bad Seeds-nél, ami – The Bad Seed –, az utolsó The Birthday Party EP címe volt.)

A lemez címe szójáték: egy 1953-as háborús-romantikus film, a Most és mindörökké (és az azonos című regény) címére utal, ami angolul From Here to Eternity volt, azaz magyarul kb.: mostantól az örökkévalóságig, amit Cave „herre” változtatott, és ahogy az lemez címadó dalából (amit Wim Wenders a Berlin fölött az égben örökített meg az örökkévalóságnak) kiderül: egy nőről szól, aki a történet szerint az énekes fölött lakik, és akit a főhős megszállottan szeret. Iszonyatos egy szám. Annyira zaklatott, hogy ha láncfűrésszel gitároznának rajta, már attól sem lehetne zaklatottabb. De nem csak ez a szám az: ez a Bad Seeds pályafutásának legzaklatottabb lemeze. Reggel, kánikulában hallgatni valószínűleg ártalmas is az egészségre. A 2009-es újrakiadáson szerepel az In the Ghetto és a The Moon Is in the Gutter, amik legalább egy kis feloldozást hoznak, de az eredetin a From Her To Eternity-t a Saint Huck követi, ami olyan, mint egy 7 perces, megzenésített rémálom. Annyira vészjósló, hogy megnyugtatóbb lenne 7 percen át légiriadót hallgatni.

Cave1

De hát, mit várunk egy olyan lemeztől, ami egy Avalanche című dallal kezdődik (ami egyébként Leonard Cohen szerzemény), amiben Cave félőrült módjára azt énekli mindjárt az elején, hogy „Beleléptem egy lavinába, betakarta a lelkem”? Csakis egy olyan számot, ami ezt követi: a Cabin Fevert. Ez is egy szép darab: mintha hangosan kattogó olajfúrók mellett vették volna fel, menekülés közben a beömlő bánya elöl. Ahogy egy barátom szokta mondogatni: „Kik ezek az emberek?” De tényleg, kik ezek az emberek, akik 1984-ben ilyen semmihez sem köthető, semmihez sem fogható abnormálisan lehengerlő zenét játszanak. Honnan jönnek? Mit ettek gyerekkorukban? Mi történt velük?

maxresdefault (1)

A Cabin Fever-t a Well of Misery (a Gyötrelem kútja, mi más?) követi, ami olyan, mintha egy rabszolgát súlyos korbáccsal korbácsolnának, miközben Cave azt énekli: „Az az Isten, amelyik őt elhagyta, elhagyott engem is. És miután a könnyeim felpuhították a talajt, megástam magamnak a gyötrelem kútját.” Ezután jön a From Her to Eternity (amit egyébként „I wanna tell you about a girl” felütéssel szinte minden koncerten eljátszanak, és mindig katartikus élmény) meg a Saint Huck, majd a Wings off Flies, amiben Cave – természetesen – nem virágszirmokat szaggat le, miközben – természetesen elmebeteg módjára – azt mondogatja „szeret, nem szeret, szeret, nem szeret” – hanem legyek szárnyait – amik egyébként az ablakának repülve követnek el öngyilkosságot. Kedves szerelmes dal.

nick-cave-bad-seeds

Az utolsó tétel, a közel 10 perces Box for Black Paul pedig – nyilván nem meglepő módon – olyan, mint egy nagyon, nagyon szomorú temetési zene (mert az is), amiben Cave azt kérdezi: „Ki fogja Black Paul koporsóját elkészíteni, és ki fogja a sírját kiásni?” Na most, nem tudom, ki az a Black Paul, de nagyon sajnálom őt, és én nem így szeretnék elmenni, az tuti. Megrázó egy darab, ahogy az egész lemez is az. Fantasztikus, hogy zeneileg és verbálisan is mennyire kifejező. Egy filmzene film nélkül. (Ahogy Cave sok többi lemeze is.) Az meg külön érdekesség, hogy Cave hangja (szó szerint és átvitt értelemben is) már itt ugyanolyan és ugyanolyan erőteljes, mint amilyennek később megismertük. Igaz, a lemez készítésekor már 26 éves volt, így ez igazából nem is annyira meglepő. Csak olyan rég volt az az 1984. És azzal együtt, hogy fontos és időtlen album, hisz egykönnyen semmilyen műfajhoz nem köthető, csak szülői felügyelet mellett ajánlott.

Jótállás: 

Örök garancia: az egész lemez

https://www.youtube.com/watch?v=EmWUqzpan7A

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30