A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A világ leghosszabb cikke 26.

2015. augusztus 18., 23:40

Európa Kiadó – Popzene, (Profil, 1987) 8 szám 45 perc

Augusztus 19-én a budapesti Kobuci Kertben az Európa Kiadó ismét a Balatonnal lép fel – vagy fordítva. Ennek örömére vettem elő a magyar könnyűzene történetének egyik legkiemelkedőbb lemezét, a Popzenét.

Bár az, hogy „elővettem”, így, ebben a formában nem igaz. A történet bonyolult, de követhető. Kövessetek. A Popzene 1987-ben bakeliten és kazettán jelent meg. Nekem kazettán volt meg.

10511369_624305027668614_3546403287783275712_n

Aztán 2001-ben kiadták újra összevonva a ’89-ben megjelent Szavazz rámmal, ami elég értelmezhetetlen vállalkozás volt a kiadó részéről, mert így a Popzenéről lemaradt a Küldj egy jelet és a Szem és a száj, ami ha nem is drasztikusan, de jelentősen megcsonkította az eredeti művet. (Annak ellenére, hogy van rajta a Küldj egy jeletnek egy másik változata, de az a Szavazz rámhoz tartozik) Na, én ezt az összevont lemezt vettem elő, de úgy hallgattam meg, hogy a hiányzó két dalt megkerestem a youtube-on, és amikor következett volna, lejátszottam. Az összevont albumot pedig azzal a számmal fejeztem be, amelyikkel a Popzene véget ér: a Minden eltörölve cíművel. Persze nem ez a lemezhallgatás legüdvözítőbb módja, de a poptörténeti hűség így kívánta.

Nemrégiben egy rádióinterjúban az énekes-gitáros-dalszerző-szövegíró-alapító tag Menyhárt Jenő, úgyis, mint Jenő elmondta nekem, sosem szívlelte azt, hogy az Európa Kiadót „rendszerellenes”, „politikus” zenekarnak titulálták, mert az „ellenállás” csak érintőlegesen van jelen a szövegekben, és az Európa Kiadó nem csak, vagy alapvetően nem erről szólt. Ez a régi lemezek közül talán leginkább a Popzenére igaz.

3580

Az album szövegei univerzálisabbak, elvonatkoztatottak, elgondolkodtatók, megfejtendők, illetve, ha nagyon okos(kodó)an akarnánk fogalmazni: nagy teret adnak az egyéni értelmezésnek. Emellett persze szórakoztatóak és az egész lemez tele van könnyen idézhető, életre szóló sorokkal. A címadó dal, a Popzene például szinte végig ilyen: „Feljövök érted a város alól, jami-jami, konzumterror, lágy összeomlás, gyilkos finis, én jól vagyok és jól vagy te is, egy kicsit félek, ordít rólam, de ilyen boldog még sosem voltam”. Vagy: „Felkelek és kezdem újra, éli az életét, aki tudja.”

európa kiadó_1_1

De persze nem csak entelektüell szemlélődés és közérzeti jelentések vannak rajta, és az Európa Kiadóban – többek között – mindig is ez volt a nagyszerű: fantasztikusan tudta és tudja az „értelmiségit megfejtéseket”, a „súlyos mondanivalókat”, „a lírai megnyílásokat” agyonütni profán rock n’ roll kiszólásokkal. A Popzenén erre legjobb példa a Küldj egy jelet: „Gyönyörű autók, gyönyörű nők, éjszakai dühöngők, egy halvány utolsó emlék, megfogtam egy pincérnő mellét.” Ja, és ne feledjük azt sem, hogy: „To be or not to be, that is the question, I can’t get no satisfaction.” Meg azt se, hogy „…egy őrület fogságában a buja pesti éjszakában…  elmondom az imát és bedobom a vitaminokat.” De igazából a Küldj egy jelet végig ilyen, idézhetném itt az egész számot, elejétől a végéig. Még egy kicsit muszáj, csak random: „A helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától.” „Ki az az everybody és hova c’mon?” „Én nem tudom, hogy hol a határ, és szeretem azt is, ha valami fáj, mért lennék jó, mért lennék kedves, én vagyok az áldozat, én vagyok a tettes.” „Te vagy a szerelmem, a földön és az egekben.” Majdnem biztos vagyok benne, hogy egy mai gimnazistát ez a szám fogna meg legelőször erről a lemezről, ha valaki volna olyan kedves és megmutatná neki. (Majd teszek én is egy kísérletet, és ha sorra kerül egy másik lemez, majd beszámolok a végeredményről.) Viszont azt is simán el tudom képzelni, hogy egy mai gimnazista tisztelettudóan, vagy éppen tiszteletlenül megmosolyogná ezt a lemezt: a korábbi albumoktól eltérően ez a lemez erősen magán viseli a ’80-as évek jegyeit és hangzását. (Erre a Küldj egy jelet a legjobb példa.) Ettől függetlenül a Popzene olyan, mint a pop zene: sokrétű, sokszínű és sok mindent foglal magába. Van itt szintipop (Küldj egy jelet), fogjuk-rá-hogy-bluesos, lírai popballada (A szem és a száj), furcsa elektromos rock n’ roll (Elmentek a fiúk – szintén zseniális szövegekkel), presszó-reggae (Toporzékolok – aminek a szövege szintén végig megunhatatlan: „ha elmegy majd egy napon, én kiugrom az ablakon, de ha itt marad, megőrülök, zárt osztályra kerülök”). Aztán jön egy újabb lírai betét, a koncert-kedvenc Romolj meg, majd egy presszó-rock, az Ez a város, ami a korai Kiadót idézi, de a dobgép elárulja, hogy mikor készült (de mit számít ez, hisz „évmilliók jönnek az ember után, rohadt érzés, de én szeretem”), és végül lezárásképp egy lassú, epikus mű, a Minden eltörölve, amiben még tabla is szól.

koncert-20150304-1754-ek

Nem tudom, illik-e számon kérni egy lemezen azt, hogy hallatszik, hogy mikor készült. Nyilván elfogult vagyok, akkor, ha azt mondom, az Európa Kiadó esetében ettől eltekinthetünk, hiszen a szövegvilág közben olyan erős, hogy most, hogy újra végighallgattam, nyugodtan kijelenthető: egyetlen során sem fog az idő. Emellett pedig nem vagyok benne biztos (főleg a klipjét újra elnézve), hogy a Küldj egy jelet például nem eleve viccnek készült-e. Szóval, ha a zenét korlenyomatnak vesszük, és mellérendeljük a szövegeket, máris ott vagyunk, ahol az elején: ez minden idők egyik legjobb magyar poplemeze.

4

Jótállás: 

Örök garancia: Hát, tulajdonképpen az összes szám.

Szerző:
Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30