A világ leghosszabb cikke 45.
Európa Kiadó – Szavazz rám
December 4-én, azaz most pénteken az Európa Kiadó lép fel a Dürer kertben. A zenekar az elmúlt egy-két évben talán rendszeresebben játszik élőben, mint fennállása során bármikor, ami mindenképpen jó hír. Főleg annak tudatában, hogy az „újkori” Európa Kiadó koncertek nem múltba révedésről, nosztalgiázásról szólnak, hanem amennyire esetükben lehet, jelen idejű koncertezésről. A 2013-as, Annak is kell című nagylemezük után ismét új számokon dolgoznak. A legutóbbi album egy-két számának átdolgozása mellett vadonatúj számok is készülnek, amik előreláthatólag tavasszal fognak megjelenni – valamilyen formában. Mivel azonban Menyhárt Jenő jövőre elutazik Amerikába, nyárig, Budapesten, most láthatjuk őket utoljára a színpadon. Pénteken szavazzunk az Európa Kiadóra.
(Profil, 1989) 7 szám 42 perc
Azt, hogy „amennyire esetükben lehet”, azért írtam, mert az Európa Kiadó mégiscsak speciális helyzetben van. A zenekar 1981-ben alakult ugye, a rövid életű URH feloszlása után, és ’83-ban ők is feloszlottak. Aztán két évre rá újra összeálltak, és a ’90-es évek közepéig viszonylag aktívan koncerteztek, de fénykorukat a ’80-as években élték, és azoknak a daloknak a nagy része, amelyek szövegeit örök kiáltványokként, szlogenekként raktározta el az akkori, illetve az eggyel későbbi generáció, abban az évtizedben született. Aztán a 2004-es EU-csatlakozásra újra összeállt zenekar, az emlékezetes a38-as megmozdulás után újra fellépett itt-ott, de azok a koncertek leginkább talán azért jöhettek létre, mert a Kiadó korábban azt tett le az asztalra, amit. A „jelen idő” aztán a 2013-as nagylemez megjelenése után kezdődött el újra.
Az előbb említett „eggyel későbbi generáció” mi voltunk: az X generáció. Minket a kommunizmus szele nem csapott meg, maximum már csak megfújt. Oké, hogy még kötelezően kellett oroszt tanulnunk, hordtunk kisdobos meg úttörő egyenruhát, hazafelé tányérsapkás orosz katonák és oldalukon erősen kirúzsozott, piros szájú nők lépkedtek el mellettünk, és nem mesélhettünk Lenin-vicceket a suliban, mert félő volt, hogy apa aznap már nem lesz ott a vacsoraasztalnál, de mivel nem felnőttként értük meg a „szocialista hazáért vívott harc” utolsó két évtizedét, ezért (az előző generációknál) kevésbé érintett meg minket a rendszer abszurd, hazugságokon, félreértelmezett vagy félremagyarázott ideológiákon alapuló agyréme. Annyira ugyanakkor igen, hogy amikor a ’80-as években elkezdtünk ráeszmélni a minket körülvevő világra, kezdtünk kérdéseket feltenni, és arra néha-néha válaszokat kapni, akkor szép lassan kialakult bennünk egy olyan értékrendszer, aminek alapján el tudtuk dönteni, hogy melyik oldalon is állunk.
Ennek az értékrendszernek kialakításában egy-egy tanárunk és a családunk mellett természetesen fontos szerepet játszottak a kor tiltott és tűrt, ma már kultikusnak számító filmjei, könyvei és zenekarai. Sőt, talán még fontosabbat. Hisz otthonról igazából csak egy szemszögből kaphattunk eligazítást, ezekből az alkotásokból viszont sok felől, még ha az olyan művek, mint például az 1984, a Fal, a Tanú, a Megáll az idő vagy a Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols nagyjából egy irányba is mutattak.
A magyar zenekaroknál maradva, az X generáció „alternatív fiataljai” itthon leginkább a ’80-as évek valamilyen szempontból „ellenálló” zenekaraiban találták meg azt a szellemi muníciót (és koncertjeiken azt a közösségi élményt), ami hosszú időre meghatározta gondolkodásukat, ízlésüket, hovatartozásukat. Ilyenek voltak például az Európa Kiadó, az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi, az Ági és a fiúk, a Trabant, a Balaton, az A.E. Bizottság, a Sexepil (és az ETA), a CPG, a Kretens, a Legát-Gát, a KFT, a Neurotic és természetesen a Vágtázó Halottkémek.
Az Európa Kiadó Szavazz rám című lemeze 1989-ben jelent meg, abban az évben, amikor duplán jött el a tavasz. Ennél találóbb címmel senki nem állt elő akkor, és senki nem tudta összefoglalni kifejezőbben azt, ami akkor elkezdődött és zajlott. És mint a történelem – sajnos – később beigazolta, a lemez címadó dala azóta is aktuális. Mint jól látjuk, az elmúlt 25 évben szinte csak az történt, hogy önjelölt „megbízható anti-futuristák” magukra mutogattak, és azt szajkózták: szavazz rám.
A popkulturális utalásokkal teletűzdelt címadó dal szövege olyan telitalálat, olyan intelligens és szarkasztikus módon olvas be komplett rendszereknek (de főleg a miénknek), és azok rendszerkatonáinak, illetve vezetőinek, hogy egy szebb világban ezt oktatnák itthon az iskolákban. Muszáj is ide másolnom a komplett szöveget, olvassátok el. Aki ismeri azért, aki nem, az meg azért.
Nem tudom, megpróbáltál-e már
elképzelni engem a slágerlista élén…
Nyitott Mercedesen gördülök a reptéri úton,
kétoldalt délceg motorosok kísérnek.
Barátságosan integetek, az autó egészen a gépig visz.
Kinyílik a gép ajtaja,
kilép egy férfi… lezuhan – és szájon csókol.
Keletről jött diplomatának nézné az ember,
de Alice Cooper az, megismerem a nyakában tekergő óriáskígyóról!
Bíztat… és én elkezdem választási beszédemet.
Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet!
Elindulok,
Ha harc, legyen harc!
Szavazz rám,
Régóta engem akarsz!
Pokoli népszerű vagyok!
Iszonyú szavahihető vagyok!
Gyönyörűen fogok énekelni,
Ha kapok még egy szavazatot.
Szavazz rám!
Ha majd a csúcson leszek,
Akkor is szeretlek téged!
A népem leszel
És én a népzenészed!
Szavazz rám!
Szavazz rám,
Válassz tisztességesen!
Válassz meg,
Különben végeznek velem.
Válassz meg!
Hidd el, hogy jobban jársz velem!
Szavazz rám,
Bizalmadat úgy élvezem!
Én úgy vagyok szép,
Ahogy az neked jó!
A te szavad
A döntő szó,
Szavazz rám!
Már meg is választottál!
Valóra vált minden álmod.
Fontos döntést hoztál:
Sikerült engem megtalálnod.
Tudom, eddig mindegy volt,
Mostantól fontos lesz neked.
Mentsd meg a megmentőd!
Mentsd meg, hogy megmenthesselek.
Nincs titkom,
Makulátlanul élek,
Válassz meg,
És én üdvözítlek téged
(Lenin), Jagger és Clara Zetkin engem javasolt.
Én vagyok a megbízható anti-futurista,
a monumentális propaganda tárgya,
Szavazz rám!
Szavazz rám!
Undor és rémület fog el!
Szavazz rám!
Mindenki minket figyel!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!
Szavazz rám!
Életem első magyar zenekaros koncertje az Európa Kiadó Szavazz rám című lemezének bemutatója volt a Közgáz aulájában – bár lehet, hogy akkor az album még meg sem jelent. Nehezen felejthető élmény: sokat kellett várni a hatalmas kapuk előtt, mire bemehettünk, mert a kiszűrődő hangokból ítélve a zenekar még a hangbeállást intézte. Közben óriási tömeg gyűlt össze kint, szakadni kezdett az eső, és a türelmetlen nép nyomni kezdett, aminek köszönhetően odapréselődtünk a bejárathoz, és gyakorlatilag egymás szájából vagy tüdejéből vettünk levegőt. Volt némi halálfélelmem, nem mondom, de szerencsére bentről valószínűleg érzékelhették, hogy odakint súlyos a helyzet, mert egyszer csak végre megnyílt a nagy barna kapu.
Ahogy az Annie Hallban a Rolling Stone-os vékony, magas újságíró csaj Maharisi előadása előtt „transzszagot érez a levegőben”, én úgy éreztem „történelemszagot” a Közgáz aulájában. Nem tudnám megmagyarázni, miért és hogyan, és de éreztem, hogy ez egy fontos esemény, és sokkal több egy átlag koncertnél.
Ezt alátámasztandó, Jenő, az első számra – ahogy Charles Bukowski szokta írni –, 3 vagy 6 méter magasságban jelent meg egy erkélyen, és onnan kezdett bele a kort leginkább megidéző, sőt, előrevetítő Szavazz rám előadásába. Akárcsak ha Pinket láttam volna a Falból, vagy akármelyik elmebeteg diktátort.
Iszonyatos tömeg volt, tolongtunk, lökdösődtünk – Jenő szerint 2-3000 ezer ember lehetett ott –, de mégis úgy emlékszem, hogy egy felszabadult és felszabadító élmény volt az a koncert ott a nagy Marx szobor árnyékában.
Maga a lemez, ami egyébként a zenekar második hivatalos nagylemeze volt, és ami furcsa mód a CPG által is „megénekelt” Erdős Péter felügyelte Profil kiadónál jelent meg, ami még furcsább módon a Magyar Hanglemezkiadó Vállalathoz tartozott, szóval maga a lemez – ahogy Jenőtől egy pár órával ezelőtt megtudtam – nem okozott nagy feltűnést az akkori magyar könnyűzenei életben. Nem sokkal azután, hogy megjelent, a „popcézár” meghalt, és Szavazz rámmal „nem történt sok minden” – ahogy Jenő fogalmazott. Egy évig turnéztak az albummal (az előzenekar az Orkesztra Luna volt, mely zenekar tagjai közül többen is megfordultak az Európa Kiadóban), aztán mivel Jenő úgy érezte, hogy az a felállás, amivel a lemezt készítették, „nem működött, nem akart összeállni”, egy év után feloszlatta azt.
A korábbi – kazettán terjedő felvételekhez – illetve az első, Popzene című nagylemezhez képest a Szavazz rám, sokkal rockosabb, sőt, még inkább sokkal funk-rockosabb volt, ami valóban furcsán hatott már akkor is, de Menyhárt Jenő intenzív előadásmódja és örökérvényű szövegei felülírták elvárásainkat. (Elvégre az Európa Kiadó nem olyan zenekar, amelyiktől koncerten lehet számot kérni, akkor lemezen miért lehetne?) Anno nem közelítettünk kritikusként az Európa Kiadóhoz, csakis befogadóként, hálás közönségként. Persze, ha vállalhatatlan lett volna a produkció, nyilván revidiáljuk nézeteinket, de erről semmiképp sem volt szó. A Szavazz rám egy furcsa történettel rendelkező, folyamatosan formálódó zenekar egyik állomása volt, aminek eresze alatt jó volt egy ideig álldogálni.
Ma már eredeti formájában valószínűleg csak azok tudják igazán értékelni, akik megjelenésekor (és az előtt) aktívan követték a zenekart, bár az olyan szövegeknek köszönhetően, mint például: „szép vagy és az élet könnyű veled, de ha mesélnék magamról, az fájna neked”, vagy: „extázisok és imák, fájdalmasan szép éjszaka, hová menjek ma, diszkóba vagy templomba?”, talán a mai generáció is találhat rajta fogást. De ha nem, az se baj, vagyunk még elegen, akik átmentették magukat X-ből Z-be.
Jótállás:
Az album ma 23:45 -kor meghallgatható az Open Air Rádióban.
Örök garancia: Szavazz rám, Kalandor vagyok (és szélhámos), Küldj egy jelet, Hová menjek, Jó lesz
