A világ leghosszabb cikke 49.

(Studio !K7, 1998) 10 szám 70 perc + 11 szám 56 perc

A két osztrák hálószoba rocker 1993-ban jelentette meg első EP-jét, a G-Stone-t, ami egyben lemezkiadójuk neve is. A négy számos kiadványon szerepelt a High Noon, ami később az összes fontosabb downtempo válogatáson feltűnt, és amit ha Elvis meghallott volna, biztosan sírva fakad. Kruder & Dorfmeister már ebben az egy számban összefoglalta és előrevetítette későbbi munkásságát: fantasztikus ízléssel összerakott, a különböző műfajokat – easy listening, jazz, funk, soul, blues, bossa nova, stb. – tökéletes egyensúlyban vegyítő, meleg, lágy, emberi, hipnotikus hangulatban lebegő zene, illetve Zene. Emellett pedig például az EP negyedik számára, az Original Bedroom Rockers-re utalva megjegyzendő, hogy Kruderék az elmúlt húsz évben valószínűleg hozzájárultak Európa népességének növeléséhez is: zenéjük sokszor felér egy-egy kiadós szexuálterápiával. Az pedig, hogy ezt finom humorral és iróniával teszik, még inkább élvezhetővé teszi a dolgot.

Az EP-t furcsa mód nem egy album követte, hanem (’96 februárjában) egy Conversions: A K&D Selection című remek mixalbum, amivel a finom, lounge-os drum n’ bass világában is letették a névjegyüket. Csak pár percre hallgattam most bele a lemezbe, de legalább tizenhét flashbackem volt tőle. Télen, reggel hét körül, buliból hazafelé menet, a havon vakítóan ragyogó napsütésben hallgatni ezt maga volt a folyamatos fülgazmus. Hogy milyen jók voltak azok a ’90-es évek… Még ma is érthetetlen, hogy mi történt akkor.
De ugyanez elmondható a fél évvel később, ’96 augusztusában megjelent DJ Kicks: Kruder & Dorfmeister mixlemezről is, mely sorozat a !K7 kiadó nagy találmánya volt, és még úgy is a sorozat egyik klasszikusa ez a mű, hogy olyan zseniális mixlemezek születtek akkoriban, mint DJ Camé, a Terranováé, a Smith & Mightyé, Andrea Parkeré vagy Kemistry & Stormé, de emlékezetes volt ebből a korszakból Kid Loco, a Thievery Corporation, a Stereo MC’s és persze Nightmares on Wax munkája is.
Aztán ’96-ban kiadtak még egy EP-t Black Baby címmel (az azonos című szerzemény szintén munkásságuk egyik gyöngyszeme), majd 1998-ban ledobták a downtempo atombombát. Október 5-én jelent meg a világ egyik azóta is legértékesebb lakberendezési tárgya, a K&D Sessions, amelyre két kivételtől (két saját számtól: Boogie Woogie, Lexicon) eltekintve, remixeiket pakolták és mixelték egybe. Dorfmeister elmondása szerint egy-egy remixen két hetet dolgoztak, ami meg is hallatszik: az 1-es lemezen mindegyik szám remekmű. Ráadásul még a remekművek között is vannak kiemelkedő darabok. Például mindjárt az első szám, Roni Size Heroes-ának remixe, amivel egyből megkezdhetjük az alámerülést Kruderék tengeralattjárójával. Aztán ott van Count Basic Speechlesse, amit a Twin Peaks főcímdala fő témájának hangmintájára húztak föl, és ami egyszerre könnyed, és egyszerre nyugtalanító szerzemény, majd jön a Rockers Hi-Fi Going Underje, amivel – ahogy a címe is jelzi –, végképp alászállunk. „Too much pressure”, „too much cocaine” – kántálja mély, fekete hangon az énekes, és csak süppedünk, süppedünk, mint Renton a szőnyegbe, amikor túladagolja magát.

Hangsúlyozom, az összes remix remekmű, és mindegyik legalább olyan jó, vagy némelyik jobb is, mint az eredeti dal. Olyannyira működnek ezek a remixek, hogy az eredeti dalok az évek alatt átlényegültek, és mára olyan, mintha az eredetiek már nem is léteznének, csak a reinkarnációik. Erre jó példa a Depeche Mode Uselesse, ami eredetileg is egy zseniális dal, de Kruderék újraértelmezésében egész egyszerűen maga a tökély. Szinte látjuk, ahogy Dave Gahan arca folyik szét előttünk egy bordó tapétás, sárgás fényű asztali lámpával gyéren megvilágított hotelszobában. Szóval, hiába remixlemez, a dalokat annyira sajátjukévá tették, hogy akár szerzői albumnak is tekinthető.
Az első lemez a fájdalmasan szép Lamb remixszel, a Trans Fatty Aciddel zárul, és tulajdonképpen úgy is vehetjük, hogy a második CD már csak bónusz. Lassan húsz éve hallgatom ezt a lemezt, és talán csak egyszer-kétszer fordult az elő, hogy a másodikat rögtön betettem volna, miután az első lejárt. Mert annyira kerek, minden igényt kielégítő album az első, úgy kitöm minket hangokkal, érzésekkel, képekkel, hangulatokkal, hogy csak nagyon ritkán van az embernek késztetése közvetlenül utána bármit is hallgatni. Na meg, ha fekve hallgatja, általában már nincs is ébren, mire lemezt kéne cserélni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes meghallgatni a folytatást, hisz ugyan olyan színvonalon lebegünk tovább a lágy, simogató, finoman dekadens, belső mozizást ihlető hangjegyek közt. A nyitó tétel, David Holmes Gone-ja ugyanolyan erős, mint a Heroes az első lemezen. Annyira szép és hipnotikus, hogy biztosan korrigálja a sejtállományunkat. Ugyanez igaz a második számra, a Sofa Surfers Sofa Rockersére és a harmadikra, Mama Oliver Eastwest című gyönyörűségére. Nem biztos, hogy azt éneklik benne, hogy „It’s called peace”, de én mindig így hallottam, mert nekem ilyen a béke. Aztán jön az 1-es lemezen is szereplő Bomb the Bass Bug Powder Dust című számának egy dubos, még downtempósabb változata, és csak repülünk, repülünk, repülünk.

Igazából volt bennem egy olyan prekoncepció, hogy majd azt írom, hogy a 2-es lemez valamivel kevesebb élményt nyújt, mint az 1-es, de most, hogy figyelmesen hallgatom a márciusi szürkületi zónában, nem tudom ezt kijelenteni. Kevésbé „dramatikus”, mint az első, homogénebb és puhább, de épp ezért jobban egyben is van, még jobb rekreációs segédeszköz. A Sin Where Shall We Turn című számának remixe is például egész egyszerűen csodálatos. Nagyon jó felismerés ez most, hogy a 2-es lemez ugyanolyan értékű, mint az egyes.
A fent említett Rockers Hi-Fi Going Underjének itteni megfelelője a Knowtoryous Bomberclaad Joint című száma. Csak csúszunk vele egyre mélyebbre – szinte már nincs is hova, lassan kihullunk a másik oldalon. Ezt még ráadásul meg is fejelik a Going Under egy másik, „Evil Love and Insanity Dub” elnevezésű remixével, aminek címe tökéletesen adja is az élményt: elmebeteg dub. Per pillanat olyan képek ugranak be róla, hogy haldokló elefántok fetrengenek, agonizálnak és bőgnek keservesen egy kiszáradt mocsárban. A gigantikus mű utolsó tétele, a Strange Cargo Million Town című száma pedig úgy zárja le ezt az utazást, ahogy az elvárható: elhalkul és végképp lelassul a lemez. Mintha egy kialvó félben lévő gyertyát néznénk, amint az utolsókat táncolja. Ez is egy olyan lemez, ami most már elkísér minket, amíg élünk.

Jótállás: 

Örök garancia: az egész album

Az album ma este 23.00 -tól meghallgatható az Open Air Rádióban.

https://www.youtube.com/watch?v=iCU36y5utlw

https://www.youtube.com/watch?v=sRkBeNpTUNk