A világ leghosszabb cikke 51.
Tricky – Pre-Millennium Tension (Island Records, 1996) 11 szám, 45 perc
Arra ébredtem, hogy reggel van, ami ritkán esik meg velem. Kikeltem az ágyból, és egészen furcsán éreztem magam. Mit kell ilyen korán csinálni? Elővett valami fura szorongás, hogy kéne valamit csinálnom, ki kéne használnom ezt a pár órát, amit a korai ébredéssel nyertem. Aztán a Facebook feldobott egy egy évvel ezelőtti emléket: a Világ leghosszabb cikke sorozat 41-ik részét, Nick Cave Henry’s Dreamjéről.
Jó, gondoltam, akkor hallgatok Nick Cave-et így korán reggel, mintegy kísérletképp. Kíváncsi vagyok, hogy reagál rá a szervezetem. Aztán fellapoztam az internetet, és kiderült: november 11-én jelent meg húsz éve minden idők egyik legbrutálisabb lemeze, Tricky Pre-Millennium Tensionje. És mivel Tricky november 17-én Magyarországon először végre klubkoncerten lép fel az A38-on, gondoltam pofán csapom magam még reggeli előtt a sötétség hercegének egyik, vagy talán legádázabb lemezével.
A Pre-Millennium Tension azért viseli a „Millennium előtti feszültség” címet, mert 1996. novemberében jelent meg, akkoriban, amikor kezdte felütni fejét a 2000-es évek eljövetele előtt/felett érzett globális para. A szokásos világvégét jövendölő jóslatok mellett a „legnépszerűbb” félelem a „Millennium bug”, vagy közkeletűbb nevén a Y2K probléma volt, ami arról szólt, hogy mivel addig a számítógépes rendszerek – elsősorban a tárhelyek korlátozott mérete miatt – a négy számjegy helyett csak az utolsó két számjegyet használták az évek azonosítására, a komputerek nem fognak tudni átállni 2000-re, hanem a feltételezések szerint visszaugranak majd (például) 1900-ra, ami világszerte súlyos problémákat fog okozni. Tricky lemeze még az előtt jelent meg, hogy a Brit Szabványügyi Intézet 1997-ben kifejlesztette volna azt a szabványt, ami megakadályozta, hogy bármilyen dátum szolgáltatáskimaradást okozzon. Persze Tricky lemeze nyilván nem csak, vagy főleg nem a Y2K-ra reflektált, hanem arra a valóban létező globális feszültségre, ami a ’90-es évek végén belengte a Földet.
Nehéz lenne megállapítani, hogy ezt a pre-millennium tensiont a tömegpszichózis idézte-e elő, azaz, hogy attól jött-e létre, hogy valaki egyszer kijelentette: ezredforduló előtti globális szorongás van, majd erre mindenki elkezdett szorongani, vagy épp ellenkezőleg: valóban sokan szorongtak, amire aztán elkezdtek művészek, szakemberek, kisemberek és a média reflektálni, mindenesetre az tény, hogy létezett a jelenség, és azok, akik a ’90-es években már tudatuknál voltak, érzékelték ezt.
Nekem személy szerint ez az egész para leginkább ezen a Tricky lemezen koncentrálódott. Minden porcikámmal érzékeltem a lemezből áradó sötét, lüktető, sokszor fájó-bántó zaklatottságot, ami egyszerre erősítette fel bennem a globális parát, és egyszerre oldotta azt ki. Azért, mert a Pre-Millennium Tension annyira sűrű, annyira tömény dózisú feszültségforrás, hogy miután az ember végighallgatta, majd lement az utcára, vagy csak haladt tovább a napjával, rájött: „jó, oké, azért annyira mégsem vészes a helyzet.” Illetve, dehogy jött rá, hisz nem tudhattuk, valójában mennyire vészes a helyzet, mint ahogy ma sem tudjuk, és valószínűleg ma is sokkal aggasztóbb a világ helyzete, mint az fel mernénk fogni, de a lemez lejártával a megkönnyebbülés újra és újra erőt vett az emberen. Úgyhogy most tulajdonképpen visszamenőleg rádöbbentem, hogy Tricky albuma működött terápiás eszközként is. Fight fire with fire.
A Pre-Millennium Tension Tricky második albuma, ami minden idők egyik legjobb debütáló albumát, a felülmúlhatatlan mérföldkövet, a Maxinquaye-t követte (amiről itt írtunk.) Trickyt a Mayinquaye után kiáltották a trip hop egyik legfontosabb képviselőjének, de ő már akkor is kikérte magának ezt a kategorizálást, és a Pre-Millennium Tension azért is lett ennyire ingerült, agresszív és zaklatott, mert nagyon igyekezett lerázni magáról ezt a skatulyát, és inkább egy punk lemezt akart csinálni. Hülyeség és okoskodás lenne kijelenteni, hogy „a Pre-Millennium Tension Tricky punk albuma”, mert nem az. Bár, ha a punkot az arcbamászó, ellenálló, lázadó attitűdje felől közelítjük meg, akkor ebben az értelemben áll rá.
Mire sikerül elindítani a lemezt, éjjel van. Kora novemberi nyirkos, sötét éjjel. Nem lehet ezt az albumot elégszer meghallgatni ahhoz, hogy az ember feje le ne szakadjon mindjárt a nyitó Vent alatt. Az maga a három percbe sűrített szónikus pokol. „Don’t push me, ’cause I’m close to the edge, I’m trying hard, not to lose my head” – idézi Tricky a Grandmaster Flash The Message című klasszikusát, az eredetinél sokkal fojtogatóbb és „hitelesebb” módon. „Ne lökj meg, mert a szakadék szélén állok, és erősen próbálom nem elveszíteni a fejem” – hörgi Tricky, majd belép az utánozhatatlan Martina Topley-Bird, Tricky első lányának anyja, akit Tricky úgy fedezett fel, és kért fel anno a Maxinquaye-re énekesnőnek, hogy az utcán belebotlott, amint Martina egy fal tetején üldögélt, és magában énekelgetett. Aztán Martina Trickyvel felváltva azt ismételgeti: „alig kapok levegőt, alig kapok levegőt.” Ahogy mi is alig kapunk.
A Ventet követő Christiansands Tricky pályafutásának egyik legkiemelkedőbb darabja – bár ezzel nem sokat mondunk: ilyenből rengeteg van. Egy súlyosan, dekadensen lüktető szám, aminek refrénjében Martina azt énekli: „Találkoztam egy kereszténnyel Christian Sandsben, egy ördöggel Helsinkiben”, és egy pillanatra sem kételkedünk benne, hogy így volt. Borzongató, lenyűgöző szerzemény, amire rögtön beáll a katatón rángatózó állapot. Nincs kegyelem. Pár perc se telt el, és Tricky mintha valami ősi pogány rituálé ritmusára táncoltatna minket a pokol tornácán.
A rituális rángás a pokol tornácán a Tricky Kiddel folytatódik, amit ha megmutatnánk egy újszülöttnek, biztos, hogy azonnal visszamenekülne anyja méhébe. Ez még csak a harmadik szám, és mint mindig: kurvára beránt magába a lemez. Fejhallgatóval a fejemen, ülve rángatózom, hadonászok – tulajdonképpen ördögűzök, vagy az ördögöt űzi ki belőlem Tricky. És közben torkából hörögve ontja kárhoztató vagy éppen pajzsként maga előtt tartott egy-két soros szlogenjeit: „Coke in your nose” (kokain az orrodban); „It’s a mongrel rage, it’s a new age” (ez a korcsok dühe, ez egy új kor); „Heard there’s German-Jamaicans, with twisted faces, same as it ever was, tell me what the race is” (hallottam, hogy vannak német jamaikaiak, beteg arcúak, de ilyen mindig is volt, de mondd meg, ők milyen fajúak?); „They used to call me Tricky Kid, I live the life they wish they did, I live the life, don’t own a car, but now they call me superstar” (régen Tricky Kidnek hívtak, olyan életet élek, amilyet ők csak szeretnének, élem az életet, autóm nincs, de ettől még ma már szupersztárnak hívnak); „And everybody wants a record deal, fuck it the deal
everybody wants to be naked and famous, naked and famous… everybody wants to be like me” (és mindenki lemezszerződést akar, a picsába vele, mindenki csak meztelen akar lenni és híres… mindenki olyan akar lenni, mint én”)…
Biztos, hogy ötszáznál többször hallgattam már meg ezt a lemezt, de most azt mondom, ez a legdurvább szerzemény rajta.
Nem bocsánat. Tévedtem. A következő Bad Dreams az. Az első három szám csak a bemelegítés volt a pokolba való ereszkedéshez. Az igazi rémálmok most kezdődnek. Úgy robban be a szám, és úgy is folytatódik, mintha flexelnék a koponyánkat. „Ennek a helyzetnek megoldása semmilyen halasztást nem tűr… Komoly, mint a végső stádiumos rák” – „énekli” fenyegetően, szenvtelenül Martina, és hirtelen beugrik, hogy ha a most újonnan megválasztott elnököt lekötöznék, és szórványos stroboszkópos megvilágítás mellett 24 órán át ezt játszanák neki egy szűk betonbunkerben, akkor mindent bevallana, megbánóan elnézést kérne, és önként lemondana.
Hogy szabad akaratból, „szórakozásképp” miért jó ilyen zenét hallgatni? Nem tudom. Pont azért, amiért black, death vagy thrash metált is hallgatnak az emberek. Talán tényleg személyes ördögűzés céljából. Amikor véget ér, némán fellélegzünk, mint aki túlélt egy földrengést, csak még nem hiszi el.
Jellemző Tricky korai munkásságára, hogy egy Makes Me Wanna Die (Meg akarok halni tőle) című szám jelent pár percnyi feloldozást. A Makes Me Wanna Die a Cypress Hill fűhöz írt ódáit is felülmúló, hipnotikusan szép költemény a hidroponikus úton termesztett kannabiszhoz, amiből Tricky anno annyit szívott a színpadon, a közönségnek háttal állva, hogy attól mi lettünk rosszul. A Makes Me Wanna Die négypercnyi nettó lebegés valahol a tudat és tudat alatti határán – mármint józanul. Egyéb állapotban inkább a tudatoson túl. Bőven túl.
Egy átlag pop számhoz képest a Ghetto Youth is sima érfelvágás, de az előzményekhez képest ez a jamaikai énekbeszéddel megfejelt dub/trip hop/downtempo tudatfolyam további levegővételt engedélyez, még akkor is, ha ezt víz, vagy négy tonna műanyag fóliába csomagolt fűrakomány alól tesszük. Mivel nem sokkal a lemez megjelenése előtt végeztem angol szakon, ahol – elméletben – tanultunk a creole és pigdin English-ről, mindig is lenyűgözve hallgattam ebben a számban a jamaikai kollegát, aki a Jamaican creole-t vagy patois-t olyan gyönyörűen hozza végig – a gyakorlatban –, hogy attól be kell csokizni. Ha rendesen koncentrálunk rá, a végére simán lemegyünk thétába.
Ez a bebódult (fél)kegyelmi állapot nem tart soká, mert jön a zaklatott Sex Drive, és már megint repkednek körülöttünk a démonok. Nem tudni, mi jobb: körülnézni, hogy mi van, avagy csak előre nézni, és úgy tenni, mintha nem lenne semmi. Para. Geci ez a Tricky. Ide tolja nekünk a paranoiáját, amire még rá is szájharmonikázik valaki, de úgy, mintha közben az életéért futna. Hülyeség volt betenni ezt a lemezt.
Pfúú. Vége. Jön a Bad Things. De nincs menekvés. Az előbb ide teleportált démonok kajánul vigyorogva hastáncolnak. Kéne vagy száz gyertya. Minek ilyen zenét hallgatni? Minek ilyen zenét hallgatni? Miért kell ilyen zenét írni? Ettől még Tom Waits is fél a Bone Machine/Black Rider korszakában. Nick Cave új lemeze ehhez képest Mozart. Ez valami urbánus voodoo szertartás, és kurva rossz vége lesz, ha nem lesz vége. „I wanna do bad things and then we’re one again” – „rossz dolgokat akarok művelni, és akkor újra egyek leszünk”. Mi van?!
Taktikai szünet. Gyertyagyújtás. Belégzés. Kilégzés. Önreflexió. Húsz év telt el azóta, hogy ezt a lemezt rendszeresen hallgattam, de nem emlékszem rá, hogy mikor rántott magával utoljára ennyire. Húsz év alatt persze minimum húsz évet kopott a pszichém, de úgy vélem, mégis erősebb, mint akkor volt. De Tricky akkori démonai még így is kurva erősen tartják magukat. Ez a lemez igazából nem zenehallgatásra való. Hanem pont erre: megtudni, pszichikailag hol tartunk az életben. De tényleg.
Kilégzés. Lyrics of Fury. A „Düh lírája.” Talán azért, mert ennek már értelmezhetetlenül törtek az ütemei, és Martina annyira koncentrál, hogy tudjon rá rappelni, hogy nincs lehetősége valamilyen bájos elmebajt belevinni, ez a legkevésbé hatásos zavaró hanghatás a lemezen.
A leginkább zavaró pedig a My Evil is Strong, amiben talán a legjobban tetten érhető, hogy Tricky minden címkét igyekezett magáról lerázni. Leírhatatlan „zene”. Mintha egy haldokló katonazenekar utolsó, tökéletesen disszonáns koncertjét vagy inkább próbálkozását hallanánk, mielőtt a zenészek egyesével kilehelik a lelküket. „Fegyver a szádban, a hangom a fejedben”. „Még Isten, még Isten is fél.”
Erről a számról jut eszembe, hogy a 2009-es Szigeten, az A38 színpadán adott koncertjén tapasztaltam, vagy véltem tapasztalni először azt, hogy Tricky mintha némileg lenyugodott volna, mintha már nem lenne annyira meggyötört, mint tíz-tizenöt évvel korábban, és örültem is neki, hogy súlyosabb átmeneti pszichikai sérülés nélkül megússzuk a koncertet. Ez nagy valószínűséggel most is így lesz a november 17-i A38-as ünnepnapon, de persze azért ne könnyed, édes süteményes ötórai teára számítsunk.
Végül ezt az egész millennium előtti feszültséget az utolsó szerzemény, a Piano, a maga temetői menetre emlékeztető zongorajátékával a végén úgy zárja le, hogy nagyrészt feloldozza azt. Pont úgy, ahogy a halál is mindent feloldoz.
Jótállás:
Örök garancia: Christiansands, Tricky Kid, Bad Dreams, Makes Me Wanna Die, Ghetto Youth
Az album ma este 22.30 -tól meghallgatható az Open Air Rádióban.
https://www.youtube.com/watch?v=X3Ht1RAA6Jw
