A világ leghosszabb cikke 8.
Morcheeba – Who Can You Trust?
(China, 1996), 12 szám, 56 perc
Miután a Lana Del Rey kritikában leírtam, hogy azok, akik a Born To Die-t egysíkúnak érezték, nem hallgattak elég downtempót és trip-hipot életükben, eszembe jutott Tricky , a Massive Attack és a Morcheeba. Nem mintha a Born To Die klasszikus értelemben vett trip-hop lemez lenne, de „egyhangulatúságában” érzetre olyan. És lehet, hogy a Morcheeba Who Can You Trust?-ja sem az, de ez mindegy is. Karba vesz és elringat.
Minden bizonnyal 1998 tavaszán vagy nyarán lehetett, a Big Calm megjelenésének idején, hogy Morcheeba koncertre mentünk Bécsbe, ami előtt a Praterben interjút csináltam a zenekarral a parkban egy padon ülve, még a szép napokat látott Z magazinnak. Két erős emlék él bennem az interjúról, az egyik, hogy beszélgetés közben az énekesnő, Skye Edwards egyszer csak minden további nélkül elkezdte akkoriban született gyermekét szoptatni velem szemben a padon, amire pont úgy reagáltam, mint a Másnaposok első részében a fiúk, amikor fogorvos barátunk, Stu Las Vegasban összeszedett újdonatúj neje minden előzetes bejelentés nélkül szoptatni kezdi gyermekét szemtől szemben a három idiótával.
A másik, hogy elmondták: a Who Can You Trust?-ot csak azért csinálták, mert ez volt a belépő. A trip-hop akkor volt menő, és azért csináltak egy trip-hop vagy egy trip-hopszerű lemezt, hogy miután arra felfigyelt a világ, azt csinálhassák, amit valóban szeretnének. Emlékszem először megcsalatva éreztem magam, mert a Who Can You Trust?-ot, gondolom, sokadmagammal együtt, én is egészen különleges, varázslatos lemeznek tartottam, ők meg most csak így elintézik azzal, hogy „jó, jó, de mi igazából mást szeretnénk csinálni”. De aztán arra gondoltam, hogy tulajdonképpen ez a klasszikus win-win helyzet: ők is megkapták, amit akartak, és mi is. A terv működött: a Who Can You Trust? egyből feltette a Morcheebát a… (insert category here) térképére, utána pedig sorban készíthették remek albumaikat. (Míg Skye Edwards ki nem lépett. Igaz, szerencsére később visszalépett. )
’96-ra már megjelentek a fő trip-hop alapvetések, a Blue Lines, a Protection (Massive Attack), a Maxinquaye (Tricky), és a Dummy (Portishead), és már bőven magas volt a downtempo láz is, úgyhogy a Morcheebának fel volt adva a lecke, de egyben meg is volt ágyazva nekik – csak, hogy ilyen keresetlenek legyünk. De nem nagyon jöttek zavarba. Ahogy sok más zseniális debütálás esetében – legutóbb például a Doors kapcsán – felmerült: ezúttal is érthetetlen, hogy hogy lehet kisujjból kirázni egy ilyen művet. Ráadásul pustán belépőként. Kvázi stílusgyakorlatként. Meg merem kockáztatni, sőt, meg is kockáztatom, tessék: még a Massive Attack Blue Lines-a sem volt ennyire organikus, egységes, finoman folyó és lélekemelő, mint a Who Can You Trust? A Sexepilnek volt/van egy Sugar for the Soul című lemeze. A Who Can You Trust? nem „cukor a léleknek”, hanem balzsam. Gyógyír. Elixír. Csodaszer – nem tudom fokozni.
Javítsatok ki, ha tévednék, bár tudom, hogy nem: ez a lemez egyetlen percet sem öregedett az elmúlt közel húsz év alatt. És ez nyilván azért is van, mert a melegség, emberség, kellem, báj, jó ízlés és a tehetség sosem megy ki a divatból. Ha netán valaki nem ismerné, és ez mond neki valamit (mert a trip-hop annyira megfoghatatlan kategória), a Who Can You Trust? a lehető leglassabb tempóban előadott blues-soul-folk hip-hop, olyan angyali hanggal kísérve (Skye), amilyen a popkultúrában kevés van. Vagy nincs is. Hirtelen Lisa Gerrard neve ugrik be a Dead Can Dance-ből, de az ő hangja sokkal éteribb, túlvilágibb és hátborzongatóbb, illetve Beth Gibbonsé a Portisheadből, de az övé meg inkább hideg és neurotikus, szóval angyali hangnak per pillanat híján vagyok. Skye hangja olyan, mintha az Örök Anya szólna gyermekéhez.
Belassultságában, és egyébként is, a lemez csúcspontja a címadó dal, az album vége felé (10. szám) lévő kilenc perces Who Can You Trust. Csak úgy lebeg, utaztat, ringat, és észrevétlenül visz át egy másik dimenzióba. A zene nyelvén semmi más nem mondja ilyen szépen azt, hogy: „Aludj el szépen, kis Balázs.”
’96-ban itthon az acid és techno partyk fénykorukat élték, és akkoriban indultak a nagyobb drum n’ bass bulik is, elsőként Cadik és Palotai vezényletével. Egy-egy ilyen este után reggel hazaérve szétcsúszva a Morcheeba lemeze maga volt a megváltás. Miközben hallgattuk, mintha az anyaméhbe másztunk volna vissza. És bár józanul is tökéletesen működik, módosult tudatállapotban maga volt a downtempo mennyország. És a mai napig az.
Jótállás:
Az album ma este 10 órakor meghallgatható az Open Air Rádióban.
Örök garancia: Az egész album
