Ezt a két, vadonatúj Quimby-dalt kaptuk ajándékba Open Air Rádió 2016. szeptember 14., 20:09 A zenekar novemberi, jubileumi koncertjét reklámozta a Sportarénába szervezett interaktív sajtópiknikkel, mely során az újságíró etetésen túl két, ezeddig soha nem hallott dal is debütált. A Lejárt lemezek és a Sirató első, élő verziója most rövid ideig még elérhető, kár lenne kihagyni.
Végre megtudhatja a világ, ilyen érzés Kiss Tibit etetni Open Air Rádió 2016. szeptember 7., 15:29 A Quimby hivatalos Facebook-oldalát egész héten a frontember igazgatja, melynek köszönhetően valódi prémium-tartalmaknak örülhetnek a rajongók. A lazán kacinfántos-kacifántosan laza bejegyzéseken túl pedig olyan háztáji videók is napvilágra kerülnek, melyek mellett kár lenne csak úgy, szemet lesütve elhaladni.
Rajongók vs nemrajongók: a Quimby válasza Open Air Rádió 2016. július 26., 13:25 A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk. És míg a politikusok a sötétben a saját köreiket róják, mi együtt üvöltjük a medvékkel hogy "tetszik a zaj!" Sokról mondunk le, hogy függetlenek maradhassunk és ez a továbbiakban is így lesz. A vakságon meg nem keresünk fogást! Mert hogy nincsen az rajta.
Kodály Method – Afterjka – Speak Easy Project: ENNYI! Open Air Rádió 2015. február 26., 12:57 A Kodály Method március 6-ai filmpremierje előtt nyerhetünk betekintést a Balaton Method című zenés roadmovie-ba, láthatjuk Szabó Simon immár 70 fesztiválfelkérést kapott, több országban is bemutatott Fal című nemzetközi hírű rövidfilmjét, amire egyébként úgy kell vadászni a hazai mozikban.
Téli álomból ébred a Quimby – Kiss Tibi-maszkban az igazi Open Air Rádió 2015. február 23., 10:00 Karneváli hangulattal búcsúztatja a telet az Arborétum szervezőgárdája a Petőfi Csarnokban. A Ligeti Karneválon március 7-én este fél 8-tól a Petőfi Csarnokban fellép a Quimby, Bérczesi Róbert, a Lóci játszik duó, a Korai Öröm és Kovács Pista (Indigó utca)
Bánfalvi Eszter és Kiss Tibi a stúdióban Open Air Rádió 2015. február 9., 16:47 A múlt heti Rocklitera élő adásában Baksa-Soós Attila Bánfalvi Eszter színésznővel beszélgetett, majd a végén Kiss Tibi kéredzkedett be és csatlakozott a műsor további részéhez. A beszélgetés itt teljes egészében visszahallgatható.
Quimby fricska a Ganxsta Zolee és a Kartelnek – Ganxsta Tribute Open Air Rádió 2015. január 5., 12:02 A Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemezről már kijött két elképesztő feldolgozás Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo (Brains), valamint az Alma Együttesnek interpretációjában. Most itt a Quimby üdvözlete.
Quimby: Ennek más lapra van köze 2014. november 19., 12:46 November 20-án, és egy nappal később az Akváriumban játszik a Quimby. A második nap már telt házas, de az is lehet, mire ezt olvasod: az első is. Ha nem jutnál be, valami ilyesmiről maradsz le.