A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

„Ez egy piknik a háborúban” – Frenk kobucis koncertje mozgóképekben

2022. július 15., 20:12

Jobb szó híján: hagyományos nyári koncertjét adta csütörtök este a Kobuci Kertben Frenk és zenekara, akik az ősszel megjelenő új albumukra szép csendben megírták a nyár slágerét. Íme:

Ahogy Jobb megijedni című dalában énekli, Frenk fellépése valóban egy „Piknik volt a háborúban”. Fantasztikus az, hogy tud Frenk és zenekara minimális eszköztárral, vagyis néhány hangszerrel olyan – jobb szó híján – varázslatos hangulatot teremteni a Kobuci Kert egyébként is kellemes közegében, hogy hiába keserédesek a szövegek, hiába kell néha szembenéznünk önmagunkkal, a végére mindig feledteti velünk épp aktuális nyomorunkat, és a végére nem feláldoz minket a rock and roll oltárán, hanem megvált minket, ahogy tették és teszik azt a legnagyobbak, többek közt Frenk kedvencei is: Prince, David Bowie, Iggy Pop, Elvis Presley és a többiek. Tudom, nagy szavak, és nem is Frenket hasonlítom hozzájuk, hanem azt az érzést, amit a koncertje kelt bennünk, ami tök hasonlatos ahhoz, amit például a Pearl Jam is művelt velünk kedden a BS-ben.

Legyetek jók magatokhoz, legyetek ti is Frenk-rajongók. Már csak a koncertzáró szám/előadás olyan, hogy pusztán azért érdemes legközelebb megnézni őket. De ezt nem mutatjuk meg.

Ellenben itt van néhány felvonás a koncertből:

Jobb megijedni

Nyitott szemmel + Mi van veletek

Minden ellen

Blue Moon

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30