A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Grunge-ot, metált bírod? Akkor bírni fogod a Polvere új lemezét is

2022. szeptember 14., 20:54

Negyedik albumát jelentetette meg a héten Memento Mori címmel a nu metalban, grunge-ban, metálban utazó olasz-magyar zenekar, a Polvere, akik szeptember 16-án, pénteken mindjárt be is mutatják a lemezt a budapesti Riff klubban a svéd Aerodyne és a magyar Darkmess társaságában. Erős este lesz ez is.

A Polvere zenekart 2016-ban alapította Giuliano Foresta (ének, gitár) és Tóth Gábor (dob), Kerényi Ákos (basszusgitár) pedig 2020 októberében csatlakozott hozzájuk. Zenéjüket ők maguk nu metalként definiálják, de ennél azért többről van szó, és amit játszanak, arról inkább a TOOL, az Alice in Chains és a Korn juthat eszünkbe, nem pedig a Limp Bizkit vagy Kid Rock. Sötét, melankolikus, heavy riffekre épülő zenét nyomnak, és már nevükkel is arra emlékeztetnek minket, hogy porból lettünk, porrá leszünk. Ha csak el nem szívjuk előtte. A „polvere” ugyanis magyarul port jelent, és azért ezt a nevet választották, mert ez volt az első szám, amit anno együtt felvettek. Első albumuk, a What You Want 2016-ban jelent meg, amit a Razed követetett 2019-ben, végül a My Blame 2021-ben.

Új albumuk, a Memento Mori (Emlékezz a halálra) első beharangozója, a nemrégiben közzétett Creation remekül összegzi, hogy hol tart most, és merre halad a zenekar. Az a fajta jólesően súlyos rockzene, amire jólesően rá lehet csúszni, és napokig egyfolytában hallgatni. Nem biztos, hogy a dal pont a TOOL-ból meríti az inspirációt, ettől függetlenül egy nyitottabb TOOL rajongó is (reméljük, minden TOOL rajongó az) biztosan örömmel fogadja majd ezt a számot, amihez egy fasza kis minimál videó is készült.

Az underground elkötelezett híveiként a Polvere az elmúlt években főként olyan budapesti klubokban koncertezett, mint a Dürer Kert, az S8, vagy az Analog Music Hall olyan zenekarok társaságában, mint az AITM, a Baron Mantis, a Spacedust, a Five More Minutes vagy az Acid Victoria, vagyis büszkén lengetik az alternative metal színtér zászlaját.

Dalszövegeik általában a boldogtalanságról, csalódottságról, félelmekről, depresszióról, vagyis csupa olyan vidám dologról szólnak, amik mindannyiunk (legtöbbünk) élete sötétebb pillanainak részei, csak senki nem szeret róla beszélni, ám például az ilyen és hasonló zenék készítésével és/vagy hallgatásával akár terápiás eszközként is működhetnek.

A zenekar célja nem más, mint általában az együtteseké: szeretnék zenéjüket minél több emberrel megismertetni és minél többet játszani élőben.

Legközelebb ezt szeptember 16-án teszik a Riff klubban, a svéd Aerodyne és a magyar Darkmess társaságában. Légy ott és te se leszel kárhozott.

Facebook-esemény

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30