„László úr, elárulná nekünk, mit csinált az elmúlt húsz évben?”

A ’80-as évek magyar undergroundjának kultikus zenekara, a Sexepil a ’90-es években (Hegyi Zoltán után Mick Ness énekessel) elindult a nemzetközi siker rögös útján, majd a ’95-ös remekbe szabott Sugar for the Soul című lemezük után maga alá temette magát. Az elmúlt két évtizedben szórványosan koncerteztek ugyan, de kevesen gondolták volna, hogy egyszer még feltámadnak a tetszhalott állapotból, és újra alkotni fognak.

Egészen váratlan fordulat volt, hogy tavaly év végén megjelentették új, Your Scream Is Music című albumukat, amivel gyakorlatilag ott folytatják, ahol abbahagyták. Azzal a különbséggel, hogy a zenekar élén ma már Vangel Tibor, a korábbi dobos áll énekesként, és így a Sexepil megkezdte harmadik korszakát.

Gondoltad volna, hogy még egyszer az életben Sexepil lemezbemutató koncerten fogsz fellépni?

László Viktor: 2001 óta igen.

Az utolsó albumotok, a Sugar for the Soul közel húsz éve jelent meg. Ha egy rendőr megkérdezné, hogy: „László úr, elárulná nekünk, mit csinált az elmúlt húsz évben?”, mit válaszolnál?

LV: Ártatlan vagyok!

Olyan rég volt, hogy már nem is emlékszünk: tulajdonképpen miért lett vége a Sexepilnek, amikor a ’90-es évek elején nagyon ígéretesen mentek a dolgok, és a Sugar for the Soul is egy erős, izgalmas, időtálló album volt.

LV: Kicsit sok lett a jóból, vagy a rosszból? Már nem emlékszem, de lehet, hogy egy kicsit összevesztünk.

Az évek során ugyan volt néhány fellépésetek, de gyakorlatilag nem létezett a zenekar. Sokan kapacitáltak benneteket, hogy álljatok újra össze, de úgy tűnt, ebből soha nem lesz semmi. Hogy történt végül az újraalakulás?

LV: A zenekar nem oszlott fel, csak mindenki mást csinált. Én speciel alapítottam egy lemezcéget (amiből már kiszálltam), és különböző zenekaroknak, előadóknak kábé harminc lemezt írtam, amik között volt arany és platina is. Filmekhez is készítettem zenét: Nyócker, Kolorado Kid, Fekete Leves. Tehát stúdióztam sokat.

2000 környékén merült fel bennünk, hogy mi lenne, ha megint játszanánk. Volt is pár koncertünk, de igazából egy új lemez anyagot akartunk, amit végül el is kezdtünk csinálni. Közben jött egy kis kitérő: 2013-ban felélesztettük Hegyi Zolival a régi Sexepilt három koncert erejéig. (Zoli 50 éves lett, és ez egy jó szülinapi ajándék volt neki.) És most végre itt az új lemez, egy vadiúj énekessel.

Mielőtt újra elkezdtétek a munkát, tartottátok a zenekarban egymással kapcsolatot, vagy újra be kellett mutatkoznotok?

LV: A Sugar for the Soul után elkezdtünk egy lemezt csinálni, de az valamiért el lett átkozva. Háromszor rugaszkodtunk neki, de ilyen-olyan technikai okok miatt nem készült el. Belefáradtunk, összevesztünk, abbahagytuk, és egy pár évig nem beszéltünk egymással. De ez már a múlt… Amúgy elképzelhető, hogy egyszer még kiadjuk, mert végül is később nagy nehezen elkészült.

Amikor újra összeálltatok, Mick Ness, az „angol nyelvű Sexepil” énekese miért nem vállalta, hogy ismét a zenekar élére áll?

LV: 2007-ben volt egy koncertünk a Kiscelli Múzeumban, ami igazából már egy megfáradt dolog volt. Ott már érződött a Micken, hogy belefáradt ebbe. Hiányzott belőle a tűz, és ez se neki, se nekünk nem volt jó. Megbeszéltük a dolgokat, és elváltak útjaink. Egyébkent jóban vagyunk a mai napig. Mostanában megint zenél.

Eroding Europe – a Mick Ness-es korszak egyik legnagyobb slágere

És az nem merült fel, hogy az eredeti énekessel, a „klasszikus” Sexepilt meghatározó Hegyi Zoltánnal készítsetek új lemezt, és álljatok újra színpadra?

LV: Soha, mert azt a korszakot már lezártuk. A Hegyis buli így is egy évvel hátráltatta az új lemez munkálatait.

Hogy lett végül a dobos, Vangel Tibor az énekes, akinek saját bevallása szerint esze ágában sem volt énekelni? Megfenyegettétek?

LV: Behúztuk a csőbe… Tibi Wales-ben él, és tudtam, hogy otthon zenélget. Kíváncsi voltam, hogy miket csinál. Megmutatott egy pár számot, és meghallottam, hogy énekel is. Megtetszett, megmutattuk a többieknek, és nekik is bejött. Aztán nagy nehezen megfűztük, hogy énekeljen.

Az új lemez dinamikáját, hangzását, energiáját hallva-érzékelve olyan, mintha ott folytatnátok, ahol a Sugar for the Soullal abbahagytátok. Megmaradt a kémia, vagy amikor újra nekiálltatok dolgozni, az elején azért néztetek egy darabig egymásra, hogy: „hogy is csináltuk ezt anno?”

LV: Ilyen problémánk soha nem volt, mindig tudtuk inspirálni egymást, és mindig is jó volt együtt zenéket írni.

Elég sokáig, négy-öt-hat(?) éven át készült a lemez. Ennek mi volt az oka?

LV: A fentiek mellett a non-stop bulizás.

Az albumot a Grammy-díjas Gavin Lurssen maszterelte, aki dolgozott már többek között a Queens Of The Stone Age-dzsel, Sheryl Crow-val és Tom Waitsszel is. Őt hogy vadásztátok le?

LV: Google-lel.

Az, hogy ő egy-egy lemezt elvállal, kizárólag pénz kérdése, vagy az ilyen arcok esetében előfordul, hogy azt mondják: „én ezt a szart nem csinálom meg”?
LV: Biztos van egy határ, ami alá nem megy. Amit nyújt, az ahhoz képest nem is drága. Kipróbáltunk egy másik híres maszterelőt is, de Gavin sokkal jobban bejött. Mintha a hatodik tag lenne a zenekarban, azt csinálta meg, amire belül vágytunk. Miután megkaptuk a masztert, és hallgattuk a lemezt, sokszor egyszerre sikítottunk fel, hogy: „De jó!”

Rat King – az új album első kislemez dala

A Your Scream Is Music megjelenik CD-n és bakeliten is. Miért tartottátok ezt fontosnak? Hogy meglegyen az érzés, hogy mégiscsak alkotattok valamit, nem csak biteket pakoltatok egymás után?

LV: Én bakelit párti vagyok, és ez szerintem az egész zenekarra igaz. De szerencsére a hanghordozó vásárlók is kezdenek rádöbbeni arra, hogy kár volt elfelejteni a bakelitet. Azt a CD-korszak kezdete óta tudtuk, hogy a bakelit jobban szól, csak a CD praktikusabb volt. A CD-t viszont megölte az internet. Aki igazából szeret zenét hallgatni otthon, az a mai napig bakeliten hallgatja. Nekem is rengeteg zeném van bakeliten, ami sok esetben CD-n is megvan, mert azt lehet hurcolászni, könnyű másolni, stb., de az internet és az iPodok világában szinte teljesen feleslegessé vált; bár itthon még mindig jobban megy a CD, mint a bakelit.

Az új Sexepil bakelithez egyébként, ami tény, hogy drágább, mint a CD, jár egy letöltő kód, amivel letöltheted a zenét, aztán viheted, és hallgathatod bárhol.

A bakelit-hallgatás otthon viszont egy szertartás. Az nem olyan, hogy csak bekúrom a zenét valamibe, azt csókolom, szól, ahogy szól… A borító nagy, szép, részletgazdag a kép, stb. Valakinek ez nem fontos. Én szeretem, és tisztelem a zenét és a művészt, aki ezt az élményt nyújtja nekem, hisz nem kevés fáradtságot, időt, pénzt ölt abba, hogy örömet szerezzen a zenéjével. Cserébe én megtisztelem azzal, hogy megveszem a zenéjét, és ha lehet, akkor bakeliten.

Mostanában miket vettél meg CD-n vagy bakeliten?

LV: Egyre kevesebb CD-t veszek, és egyre több bakelitet, hiszen egyre több zenekar jön ki bakeliten is. Zeneileg mindenevő vagyok, a hangulatomtól függ, hogy milyen stílus szól épp, metál vagy techno vagy akármi. Ha számomra érdekes és jó, azt előadhatják felőlem láncfűrészen vagy hegedűn is… Ezzel együtt, ami mostanában nagyon bejött az például a St. Vincent, vagy David Byrne-nek a St. Vincenttel készített lemeze, Deadmaus, vagy a Puscifer, ami a Tool énekesének a másik zenekara. És ezt órákig sorolhatnám.

Te melyik zenekar újraalakulásának örülnél? Kit látnál még élőben szívesen?

LV: Hosszú a lista, de Frank Zappáért vagy a Jane’s Addictionért odaadnám a bal herémet.

Pénteken felléptek az A38-on. Izgultok?

LV: Én izgulós típus vagyok.

Régi számok is lesznek?

LV: Kb. két órát játszunk. Szerinted?

És magyar nyelvűek?

LV: Kb. két órát játszunk. Szerinted?

Azon kívül, hogy másnap kijózanodtok, mik a közeli terveitek?

LV: Délben egy jó reggeli.

Sexepil lemezbemutató koncert
2014.01.16., péntek, 20.00 óra – A38
Facebook-esemény

Igazi zöld és igazi kék – a Hegyi Hill Zoli-féle korszak egyik legnagyobb slágere

Your Scream Is Music – a teljes új album