LINK INTERJÚ ADRIAN STOUTTAL, A TIGER LILLIES NAGYBŐGŐSÉVEL
A világ egyik legkülönlegesebb alakulata, az „anarchista brechti utcaszínházas opera trio” teszi ismét tiszteletét Budapesten. November 30-án a Dürer Kertben lép fel a brit The Tiger Lillies, hogy előadásával el- és megrettentse azokat, akik félnek az ördögtől, a sírásóktól és a porcelánbabáktól. Mindenki más biztonságban lesz.
A Tiger Lilliest 1989-ben alapította Martyn Jaques, énekes, zongorista, gitáros, harmonikás. Saját elmondása alapján a Tiger Lillies olyan dalokat játszik, amelyek „nem mezőkön szaladgáló gyönyörű szőke lányokról és fiúkról szólnak”. „A Tiger Lillies világa sötét, különös és sokszínű, amelyet hol a mély szomorúság, hol a kegyetlen fekete humor, hol a mérhetetlen szépség jellemez.”
A Tiger Lillies kapcsán gyakran előkerül Bertold Brecht és Kurt Weill neve (mint fő inspiráció), a világháború előtti berlini kabaré és a cirkuszok világa, az anarchista vagy avantgarde punk és a francia sanzon – vagyis olyan, mintha a Tiger Lilliest hallgatva és látva Tom Waits legszebb rémálmaiban járnánk.
Martyn Jaques mellett Jonas Golland (dob, ütősök, vokál) és Adrian Stout (nagybőgő, teremin, éneklő-fűrész, vokál) teszi teljessé az élményt a színpadon; az éneklő-fűrész művész pedig volt olyan rendes, és megosztotta velünk, milyen zenéket hallgat most, régen és mindig.
Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Adrian Stout
Mit hallgatsz most?
Daniel Knoxot, aki egy chicagói zeneszerző és előadó. Néhány évvel ezelőtt mutattak be neki. Amellett, hogy zeneszerző, vetítő gépész is, és olyan zenéket ír, amik olyan filmekben csendülnek fel, amiket senki sem látott, de szeretne. A szerzeményei sötétek és egy kicsit fenyegetők. Remélem, jövőre össze tudunk hozni egy-két közös koncertet.
Emellett a Cavern of Anti-Matter-t hallgatom, akiknek új albuma jelent meg az idén, és remek lett. Láttam őket tavaly, és nagyon élvezem, ahogy a kraut rockhoz nyúlnak.
Mi a kedvenc dalod az idén?
Jelen pillanatban a Sleaford Mods a kedvenc brit zenekarom. Nagyon jól összefoglalják, hogy milyen az élet az Egyesült Királyságban 2018-ban. Urbánus hanyatlásról, közösségi médiáról, dühről, elidegenedésről értekeznek a dalaikban, azaz olyasmiről, amiről a zenének szólnia kéne. A Stick in a Five and Go az egyik dal az új, ötszámos Sleaford Mods EP-ről.
Életed első meghatározó dala?
Már maga a basszus sound és -téma is elég volt ahhoz, hogy megfogjon. Olyan úton indított el, aminek egyáltalán nem láttam a végét, vagyis, ahogy a dal szövegében szerepel: „didn’t have much idea of the kind of climate waiting.”
Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?
Mivel épp Skóciában vagyok, Edinburgh-ban dolgozom egy show-n, talán stílszerű lenne meghallgatnom a Young Fathers albumát, a Cocoa Sugart. Ők innen származnak, és adja magát, hogy kiderítsem, milyen zenék születnek Edinburgh környezetéből.
Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?
A Clear Spot a kedvenc Captain Beefheart albumom. Kommerciálisabb a többinél, de gyönyörűek és furcsák a dalok rajta, és működnek együtt, kiadnak egy lemezt. Akármikor meghallgatom a Her Eyes are a Blue Million Miles című számot, ráz a hideg.
The Tiger Lillies koncert a Dürer Kertben
November 30., péntek, 20.00
