A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Дevával, Zságer Balázs felfedezettjével

2020. augusztus 19., 14:45

Hosszas várakozás után júliusban igazán emlékezetes koncertet adott a Žagar zenekar a Kobuci kertben, amit ma, augusztus 19-én az A38-on fognak megfejelni, ahol midig kiemelkeden jó bulikat csinálnak. A Žagar előtt Zságer Balázs nemrégiben alapított Move Gently Records nevű kiadójának első művésze, Дeva lép fel. Kíváncsiak voltunk, milyen zenéket hallgat egy olyan előadó, aki maga felel produktumának minden mozzanatárt, és készítettünk vele egy Link interjút. Menjetek el a koncertre, amíg még lehet.

Дeva (Takács Dorina) régóta a zenében és a zenének él, színházi darabok, kórusok, zenekarok után nemrégiben érezte úgy, hogy itt az ideje elindítania szólókarrierjét. Számait ő írja, producereli és énekli, sőt a lemezborítóit is ő készíti. Nevében a Д, mint Dorina, az előadót jelképezi, Eva pedig az első nőt a Földön.

Első kislemeze Zságer Balázs új kiadójánál, a Move Gently Recordsnál jelent meg. A 777 egy ősi földre kalauzol bennünket, az atmoszferikus lágy hangokat, a selymesen pulzáló bassline-t és a többszólamú mantrákat Дeva magyar népdalok mágikus szövegeivel fűszerezi. Ha muszáj lenne ketagorizálni, azt mondanánk, hogy kiváló ízléssel készített deep house, amit hallunk. Csodálatos, éteri, lélekbalzsamozó muzsika. Ugyanez érvényes második kislemezére is, a Hyacynth-re. Nyilván embere válogatja, de engem például kirázott a hideg, amikor először hallgattam, és először belépett az ének. Varázslatos, jótékony lebegés az egész, semmi dekadencia, semmi sötétség, éteri, tündéri világban járunk, és olyan tiszta Дeva hangja és hangzása, mint az erdőben beszűrődő napfény.

„Kevés olyan jó érzés létezik számomra, mint az, ami akkor fog el, amikor zenét csinálok. Emellett annyira varázslatos nekem az is, hogy az általam megfogott hangulatokat és érzelemtömegeket másokhoz is eljuttathatom, és ők is átérezhetik ugyanazt, amit én éreztem akkor, amikor csináltam az adott dalt. Én ettől vagyok igazán boldog, ezért csinálom ezt az egészet” – mondja Дeva, akit tehát ma, augusztus 19-én láthattok a Žagar előtt.

A koncert kapcsán Zságer Balázs interjút adott a Rockstar Magazinnak, amit itt olvashattok.

Jó szórakozást Дeva és a Žagar koncertjéhez, és most lássuk, miket hallgat a művésznő.

Kedvenc zenészeink, művészeink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Дeva

Mit hallgatsz most?

Egy hihetetlenül csodás ember mutatta ezt a számot, akit a ljubljanai utam során ismerhettem meg.

Mi kedvenc dalod az idén?

Ez a szám az összeforrt múltjelenjövő.

Életed első meghatározó dala?

Nagyon sokáig csak a rádióban játszott számokat hallgattam, majd amikor ennek a számnak a remixe által rátaláltam az eredeti változatra, rájöttem, hogy YouTube-on azt hallgathatok, amit szeretnék. Ezek után kezdtem el eldugott kincsekre bukkanni. Úgy érzem, ekkor indult meg a zenei ízlésem érése.

Életed első meghatározó dala?

Nagyon sokáig csak a rádióban játszott számokat hallgattam, majd amikor ennek a számnak a remixe által rátaláltam az eredeti változatra, rájöttem, hogy YouTube-on azt hallgathatok, amit szeretnék. Ezek után kezdtem el eldugott kincsekre bukkanni. Úgy érzem, ekkor indult meg a zenei ízlésem érése.

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

 Imádom Nils Frahm-t, viszont sosem láttam róla live videót néhány nappal ezelőttig.

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?

Ez az egész album zseniális, csak úgy, mint maga a zenekar. Eszméletlenül sokat jelent nekem az ő zenéjük. Életem legelső (és egyelőre még egyetlen) teljes testes hidegrázását az egyik koncertjükön éltem át.

Žagar + Дeva koncert Facebook-esemény 

Szerző:
Címkék: , , ,
Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30