A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Mózner Lacival, a Blahalouisiana gitárosával

2023. január 12., 16:10

Miután végre kiengedtek minket a kovidfogságból, a Blahalouisiana is belehúzott, és tavaly kb. 80 fellépésük volt, köztük egy koncert a Budapest Parkban, ahol tizedik születésnapjukat ünnepelték és egy (természetesen) telt házas lemezbemutató az Akvárium Klubban. Ja és még egy Fonogram-díjat is kaptak. Olyan sűrű volt a programjuk, hogy a turnézáró koncertet, illetve koncerteket, mindjárt kettőt, az idén január 19-én és 20-án tartják az A38 hajón, aztán, ahogy mondani szokták: stúdióba vonulnak. Az A38-as fellépések kapcsán a zenekar gitárosát, Mózner Lacit kérdeztük kedvenc zenéiről, és persze a tavalyi évről.

Utóirat: Sajnos, pont mire elkészült a cikk, kiderült, hogy mind a két estére minden jegy elkelt, így már csak az maradt, hogy aki menni akarna, figyelje az koncertek eseményoldalát, és csapjon le azokra a jegyekre, amiket azok kínálnak, akik végül nem tudnak elmenni. Vagy búvárruhában közelítse meg a hajót.

„A tavalyi nyár volt az eddigi legsűrűbb a zenekar életében – mondja a csendes fenevad, Mózner Laci. – Megvolt az első önálló Budapest parkos koncertünk a zenekar 10. születésnapján, és a nagyszínpadon játszhattunk Orfűn és Kapolcson is. Körülbelül hétszer voltunk Erdélyben, mindegyik ottani bulit imádtuk, a környezet gyönyörű, a közönség lelkes, és a vendéglátás is verhetetlen. Az egyik alkalommal egy erdő mellett szálltunk meg. A szállásunk teraszának a feljárója 2-3 székkel volt eltorlaszolva. A szállásadónk elmagyarázta, hogy erre azért van szükség, mert él a környéken egy medve, és minden nap hajnali 2-3 óra körül átmegy a ház kertjén, a székek miatt viszont a teraszra nem tud feljönni. Szajával, szólógitáros-dalszövegírónkkal elhatároztuk, hogy mivel még sosem láttunk medvét, mindenképp kinn maradunk a teraszon (pár sörrel), és meglessük a fenevadat. Kitartóan vártunk (és söröztünk), de a medve nem jött. Aztán, hajnali fél öt fele nagy robajt hallottunk. Felcsillant a szemünk, emelkedett a pulzusunk, felpattantunk, kiálltunk a korláthoz. Medve nem jött, viszont befarolt egy kisbusz, amiből egyesével kipotyogtak jó barátaink, az Aurevoir zenekar tagjai. Nagyon megörültünk Agócséknak, meg ők is nekünk, de a találkozásra még várni kellett, mert a fiúknak nem sikerült feljutni a teraszra. Szajával eddig nem értettük, hogy a 2-3 odahelyezett szék hogyan tudna adott esetben megállítani egy medvét, ha fel akarna jönni a teraszra, de az oreós fiúkon láthatóan kifogott az akadály. Sosem felejtem el azokat a tanácstalan arcokat.”

A január 19-i Blaha koncert Facebook-eseményét itt találod, a 20-i fellépését pedig itt.

 Kedvenc zenészeink, művészeink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Mózner Laci, Blahalouisiana

Mit hallgatsz most?

Tavaly kijött a 8 órás Get Back-film, aminek imádtam minden percét, olyan, mintha ott lennél a Beatlesszel a stúdióban, miközben rakják össze a lemezt, úgyhogy ezt:

Mi volt a kedvenc dalod tavaly?

Megkérdeztem a Spotify-t, ezt hallgattam tavaly a legtöbbet:

Ha viszont 2022-ben megjelent dalt kellene mondani, akkor ez lenne:

Életed első meghatározó albuma?

Óriáscsoportos óvodás voltam, anyukám jött értem, és a kezembe nyomta ezt, kazettán. Onnantól kezdve naponta legalább háromszor meghallgattam, imádtam az összes dalt rajta, meg a borítót is.

Melyik Blahalouisiana számot élvezed mostanában leginkább élőben játszani?

Most ezt:

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?

Az nekem Jack White munkássága lenne, azon belül is főleg a White Stripes, mint például ez:

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30