Link interjú Vértes György fotográfussal

Pritz Péter

2020. november 3., 1:27

Képek közt élni legalább olyan jó, mint zenék közt élni, és ha a kettőt együtt műveli az ember, akkor valószínűleg halhatatlan lesz. Mint például Vértes György, a magyar rockfotózás egyik kiemelkedő alakja, akinek halhatatlan képeit – több budapesti kiállítása után – most a tataiak csodálhatják meg. Egy rockfotós naplója című kiállítása november 3-án délután 5 órakor nyílik Tatán, a Peron Tehetségközpontban. Előtte pedig még meghallgathatjuk/megnézhetjük kedvenc zenéit is. Jó szórakozást mindkettőhöz.

Régen, amikor még nem volt mindenki fotós, és a fotózás nem arról szólt, hogy valaki a frissen botoxozott arcával megáll a liftben vagy a klotyóban a tükör előtt, megmutatja a legújabb felsőjét, majd valami idétlen filterrel közkinccsé teszi az Instagramon, szóval régen, amikor a fotózás még szakma volt, egy fotós a filmes fényképezőgépével megállt mondjuk egy zenekari árokban, ahol három dalnyi ideje volt arra, hogy használható képet készítsen a koncert főhőseiről. Jó esetben olyat, ami évtizedekkel később is ugyanazt jelenti, mint akkor, abban a szent pillanatban, amikor készült. Egy jó fotót csinálni (amellett persze, hogy néha azért szerencse is kell hozzá, például egy arra repülő madár, tornacipő, vagy melltartó, egy megfelelő pillanatban elengedett csula, egy kamerába mutató vagy rúgó szupersztár) valójában mágia. Szem kell hozzá, látásmód, érzék, rutin, elhivatottság, örök lelkesedés, kitartás, és még valami megfoghatatlan dolog, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk tehetségnek.

Vértes György, aki 1977 óta fotózik, az összes felsorolt tulajdonsággal rendelkezik. Pályafutása során lefotózott mindenkit – saját szavaival élve – Kőbányától az Abbey Roadig. Kábé hatvan lemezborítót készített (V’ Moto-Rock, P. Mobil, Komár László, Deák Bill Gyula, Csepregi Éva, Tátrai Band, P. Box stb.), és szerte a világon körülbelül kétszáz világsztárt fotózott le. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha meglátjuk egy-egy képét, percekig elmerülhetünk bennük, tök mindegy, ki van rajta, a Fekete Bárányok, Anthony Kiedis, Keith Richards, Carlos Santana vagy Csepregi Éva. Mert Gyuri volt olyan rendes, hogy ott, akkor megállította az időt, és így képeit nézegetve tök ingyen időutazgathatunk.

Most például Tatán november 3-án, délután 5 órától tehetjük ezt meg, a kiállításán. Ne féljünk elmenni és megnézni ezeket a fotókat, mert ezek a képek mindentől megóvnak minket.

Vértes Györgynek a zene talán ugyanolyan fontos volt mindig is az életében, mint a fotózás (nem tudjuk, sejtjük), így értelemszerűen megkérdeztük arról, miket hallgat most és mindörökké. Merüljetek el a zenéiben és merüljetek el a képeiben.

Kedvenc zenészeink, művészeink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Vértes György, fotográfus

Mit hallgatsz most?

Nem ez Bruce Springsteen legjobb lemeze, de nekem 76-óta ő a rock and roll, a hullámvölgyeivel együtt. Zenei és társadalmi hatása is óriási, élőben pedig utánozhatatlan, főleg, hogy stadionkoncerteket csinál mindenféle Pink Floyd-os „fegyverkezés” nélkül.

Mi a kedvenc dalod az idén?

Robbie Robertson (ex-Band) fantasztikus gitáros és dalszerző. 75 éves korában is megy a kor zenei újitásaival. Bámulatos ennyi idős korban.

Életed első meghatározó dala?

A Small Faces az első Luxemburg rádiós emlékem, ami nagyot ütött. Amikor meghallgattam, minden eldőlt.

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

Régen sokat jártam Syrius koncertre, később örültem, hogy a YouTube-on is felfedeztem. A legjobb Strawberry feldolgozás szerintem, sőt az egyik legjobb Beatles feldolgozás, amit valaha hallottam.