A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ma 45 éve jelent meg a Rolling Stones Some Girls című albuma

2023. június 9., 16:19

A sok klasszikus Stones-lemez közül az egyik klasszikus, a Some Girls 1978. június 9-én jelent meg, rajta olyan örök érvényű slágerekkel, mint a Miss You, a Respectable, a Beast of Burden, a címadó dal és a Shattered.

A Stones nehéz időket élt a lemez megjelenése előtt, és még az is benne volt a pakliban, hogy a zenekar feloszlik, miután Keith Richardsot (és barátnőjét, három gyermekének édesanyját, a Stones-múzsa Anita Pallenberget) 1977-ben Kanadában letartóztatták heroinbirtoklásért. Mivel felmerült a kábítószer-kereskedelem gyanúja is, amiért hét év nézett ki Richardsnak, Jaggerék úgy vélték, hogy azt nem élné túl a Stones, de mindannyiunk szerencséjére végül megúszta az ügyet egy év felfüggesztettel (illetve részt kellett vennie egy jótékonysági koncerten. Rendes volt a bíró, na.)

Some Girlst megelőző három album (Goats Head SoupIt’s Only Rock ’n’ RollBlack and Blue) nem volt túl sikeres (Stones-léptékkel mérve) és 77-78-ra már a diszkó meg a punk volt a menő, szóval úgy tűnt, a Stones-nak leáldozóban van, de aztán elmentek Párizsba, ujjaikat a popkultúra ütőerére helyezték, és megcsinálták a Some Girlst, ami Amerikában a legsikeresebb lemezük lett.

Azóta pedig eltelt 45 év és a Stones még mindig itt van velünk (ha, sajnos, nem is az összes tagja), és annak ellenére, hogy Mick Jagger 32 éves korában, 1975-ben azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy: „I’d rather be dead than sing Satisfaction when I’m 45”, vagyis, hogy: „Inkább lennék halott, mint hogy 45 évesen még a Satisfactiont énekeljem”, a Some Girls slágerei mellett még mindig hallhatjuk élőben a Satisfactiont is.

Some Girls tracklistája:

A1 Miss You (4:45)

A2 When The Whip Comes Down (4:18)

A3 Just My Imagination (Running Away With Me) (4:37)

A4 Some Girls (4:35)

A5 Lies (3:10)

B1 Far Away Eyes (4:21)

B2 Respectable (3:06)

B3 Before They Make Me Run (3:22)

B4 Beast Of Burden (4:24)

B5 Shattered (3:44)

És a teljes album:

Szerző:
Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30