Minőségi gyógyfüvek + minőségi szőlők = minőségi zene – Kruder & Dorfmeister szombaton az Akvárium Klubban!
A downtempo osztrák császárai, Kruder & Dorfmeister tavaly ünnepelték pályafutásuk 25. évfordulóját. A jubileumi turnénak mi is részesei lehettünk: nyár végén a balatonboglári Gömbkilátónál léptek fel. Akik lemaradtak, most hétvégén, március 9-én, szombaton láthatják őket az Akvárium Klubban, akik pedig arról is lemaradnak, június 29-én pótolhatnak a VOLT Fesztiválon.
Kruderrel és Dorfmeisterrel tavaly a Nagyon Balaton magazinnak készített interjút szerkesztőnk, Pritz Péter, ám mivel az urak downtempóban válaszoltak, a cikk végül nem került be az újságba. A Player.hu-n volt olvasható, most pedig itt, az Open Air Rádió honlapján.
Richard, egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy a downtempót egyfajta ellenkultúraként kezdtétek el csinálni. Elmondanád, mit értettél ez alatt?
RD: G-Stoned sound egyfajta válaszként jött létre az 1990-es évek elejének prominens rave szcénájára. Összeolvasztottuk a minket ért hatásokat – legfőként a fekete zenéket, amellett a hip-hopot, a jazzt, a funkot, a krautrockot, a klasszikus zenei elemeket, a francia sanzont, a bluest, az ambient zenéket és a többit. Az első megjelenésünk a G-stoned EP volt, amit később downbeatnek címkéztek. Az elsődleges célunk az volt, hogy olyan zenéket csináljunk, amik hosszú távon is érvényesek lesznek, azaz mondjuk klasszikusokat akartunk készíteni. És ugyanez volt a hozzáállásunk, amikor elkezdtünk remixeket csinálni, amelyekből számos szerzemény a K&D Sessionsre került fel később. Úgy gondolom, hogy a K&D hangzás (ami nem szükségszerűen downbeat) a mai napig ellenkultúraként tekinthető, már amennyiben mindent megteszünk azért, hogy minőségi anyagokat adjunk ki. Az elkészült felvételeinket szigorú mércével válogatjuk, és beillesztjük őket a saját zenei univerzumunkban, hogy valami különlegeset adhassunk.
PK: Ahogy mondja!
A Kruder & Dorfmeister pályafutásának huszonötödik évét ünneplitek. Esetetekben mi a titka annak, hogy huszonöt éven át sikerült megtartani egymással a szakmai és személyes kapcsolatot, illetve milyen kihívásokkal kellett szembenéznetek ez idő alatt?
Visszanézve azt kell mondjam, fantasztikus, hogy a mai napig tudunk együtt zenét csinálni. A K&D-kapcsolatot a zene iránt érzett mély szeretetünk tartja egyben. A 90-es évek végén (1998-ban) megjelent K&D Sessions olyan hullámot indított el, amelynek hatásait a mai napig érezzük – ami egyszerre volt jó és rossz persze. A K&D világszerte ismert márka lett, és az ezzel járó nyomást és őrületet azzal igyekeztünk enyhíteni, hogy olyan szólóprojektekre koncentráltunk, mint a Peace Orchestra és a Tosca.
2010-ben összeállítottuk a Sixteen Fucking Years of G-Stone Recordings válogatásalbumot, és világkörüli turnéra indultunk vele, amelyen Rob Gallagher and Kevin Tweed voltak az MC-k. A vizuálért Fritz Fitzke volt felelős, aki zseniális módon fordította le a zenénket vizuális nyelvre. A turné nagyon sikeres volt, de Fritz sajnos 2014-ben meghalt – ritka és gyógyíthatatlan agytumora volt.
2017-ben kitüntetést kaptunk Bécs városától, ami elindította a K&D reneszánszát, idén, 2018-ban pedig fellépünk számos európai és néhány tengerentúli városban. A turnén egy szintén bécsi Lichterloh nevű csapat lesz a vizuálért felelős. Meg kellett ünnepelnünk ezt 25 nehézségekkel és sikerekkel teli évet.
PK: Richie D testvérem úgy mondja, ahogy volt. Isten áldja emberünket, Fritz Fitzkét, aki már az egeket festi felettünk a mennyországban!
Hogyan születik egy K&D szerzemény? Ki mit csinál?
RD: Ahhoz, hogy megértsük a K&D dinamikáját, és azt, hogyan készül el egy track, ismernünk kell a K&D történetét. Mivel anno minőségileg nagyon magasra tettük a lécet, mindig csak olyan zenéket adtunk ki, amik megütötték ezt az általunk felállított mércét. De a stúdióban mindketten csinálunk mindent. A fő szempont az, hogy egy dalnak meg legyen a megfelelő hangulata, és mindketten elég gyorsan meg tudjuk állapítani, hogy egy track jó lesz-e, avagy sem.
PK: Minőségi gyógyfüvek + minőségi szőlők = minőségi zene!
Általában gyorsan dolgoztok, vagy olyan downtempóban, amilyen a zenétek?
RD: Az leginkább az adott tracktől függ, de több lépésben készülnek a dalok, úgyhogy, ha az időt nézzük, akkor inkább downtempóban.
PK: Addig érleljük, amíg finom, puha nem lesz!
Jelen pillanatban min dolgoztok? Együtt és külön-külön.
RD: A stúdióban kísérletezgetünk, igyekszünk valami olyasmit létrehozni, ami a jelen pillanat hangulatát és hatásait adja vissza. Elképzelhető, hogy nemsokára meg is jelenik belőle valami.
PK: Meditálunk, reflektálunk, olyan dolgokat csinálunk, amiket még magunktól sem vártunk!
Hogyan volt és van hatással szülővárosotok, Bécs a zenétekre?
RD: Bécs mindig is hatással volt a zenei stílusunkra, hiszen itt élünk, és ez az a város, ahol a más országokban és városokban begyűjtött élményeket és hatásokat szelektáljuk és magunkba építjük. Bécs inkább csendes és nyugodt város, így lehetőséget ad arra, hogy úgy alkothassunk, hogy közben nem érezzük azt a nyomást, mint ami például Londonban, Párizsban vagy New Yorkban tapasztalható. Ezen felül az az elképesztő klasszikus zenei hagyomány, amivel Bécs rendelkezik, szintén hatással van ránk. Valószínűleg Johann Strauss volt az első zenei szupersztár – 150 évvel ezelőtt a keringő olyan új és népszerű zenei találmány volt, hogy az emberek megőrültek érte. Olyannyira, hogy 1873-ban százezer ember előtt játszott Amerikában, ahol egyszerre több zenekart vezényelt. Lenyűgöző!
PK: JS testvérem nyomatta a hölgyeknek, ők meg csak naphosszat keringtek!
Mit tartotok manapság izgalmasnak zeneileg?
RD: Az olyan klasszikus előadók, mint például a Pink Floyd, a Led Zeppelin, Herbie Hancock, A.C.Jobim, Serge Gainsbourg, a Doors vagy Brian Eno klasszikus albumai a mai napig velünk maradtak, de nekem a dub reggae az, ami leginkább frissnek hangzik mindmáig, főleg Lee „Scratch” Perry dolgai, ugyanakkor az ECM jazz kiadó egy-egy új kiadványa is lázba tud hozni. Emellett pedig bakelitlemez-gyűjtők vagyunk, az a világ pedig az inspiráció örök, kimeríthetetlen forrása.
PK: Amint talán az látszik is, én a gangsta rapen vagyok rajta.
A balatonboglári Gömbkilátó, ahol augusztus 19-én fellépte(te)k, egy különleges helyszín. Az elmúlt 25 évben nyilván rengeteg kivételes helyen felléptetek világszerte. Melyik ugrik be most hirtelen ezek közül, és milyen emlékeitek vannak a számos magyarországi fellépésetekről?
RD: Ennyi idő után egyre fontosabb számunkra, hogy olyan helyeken lépjünk fel, amelyeknek van valamilyen varázsa. Nemrégiben Bolognában játszottunk a város legöregebb színházában, és fantasztikus az, amikor egy egyedülálló hely hangulata speciális hatással van a zenénkre és a közönségre egyaránt. Magyarországon pedig mindig azt tapasztaltam, hogy sokan szeretik a K&D hangzást, úgyhogy alig várjuk, hogy felléphessünk ezen a különleges helyszínen.
PK: A K&D imádja a gyönyörű nőket, Magyarországon pedig csak gyönyörű nők vannak! Ezen nincs mit ragozni!
