Nemzeti ünnep: Tricky újra Budapesten!
Nem hiába születtünk meg: huszonegy évvel azután, hogy megjelent első szólólemeze, Tricky végre klubkoncerten lép fel Magyarországon, közelebbről harmadik otthonunkban, az A38 hajón, november 17-én, új nemzeti ünnepünkön.
Aki már látta Trickyt élőben (legutóbb hat éve lépett fel nálunk a Balaton Soundon), az tudja, hogy egy Tricky koncert nem koncert, hanem szeánsz. Beavatás. Utazás az éjszaka mélyére. Kevesen tudnak olyan minimális eszköztárral olyan maximális hatást elérni, mint amit Tricky ér el a színpadon. Hirtelen a Rollins Band ugrik be. Rollins előadásain se volt soha semmilyen körítés meg „show”, csak a színpad meg az előadó csupasz, törött üveggel felnyitott lelke. Tricky koncertjén sem várható különösebb felhajtás, csak olyan megbabonázó, sötét intenzitás, amitől simán el lehet ájulni. Szó szerint. (A lenti Diving Away felvétel színpadképe – mely dal egyébként a Porno for Pyros Porpoise Head című számnak átirata – ne tévesszen meg senkit, az egy fesztiválon készült.)
Az elmúlt években Tricky mondhatni „szép csendben” jelentette meg jobbnál jobb lemezeit (Knowle West Boy, Mixed Race, False Idols, Adrian Thaws), amik már nem annyira fojtogatóak, mint a korai albumai, de azért nem napfényes tavaszi sétához készültek. A jelenleg Berlinben élő Tricky mintha kimászott volna személyes poklából, és mintha érződne rajta némi megbékélés, ami eléggé ráfért már. Ettől függetlenül a művészete ugyanolyan sűrű, érdekes, értékes, unikális és lebilincselő, mint mindig, csak már nem kell belehalnunk egy-egy lemeze végighallgatásába.
Az A38-ra november 17-én az idén megjelent Skilled Mechanics című albumával érkezik a sötét lovag, de természetesen régi, klasszikus szerzemények is helyet kapnak a műsorban. Addig már csak negyvenegyet kell aludni.
Az új album egyik dala, a Diving Away élőben, Tricky és a trip hop szülővárosában, Bristolban.
Egy amatőr felvétel a 2010-es Balaton Sound-os fellépésről, amit leginkább azért tettünk ki, mert extra durva sub basszusok szólnak benne. Meg persze, hogy lássuk Tricky hátát.
https://www.youtube.com/watch?v=TTrSkSoa7NE
A világ legjobb száma és videoklipje a világ legjobb albumáról, a Maxinquaye-ről
Szubjektív kritika a világ legjobb albumáról, a Maxinquaye-ről.