A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Tényleg közeleg a világvége: Madonnának már a fejdíszét is cenzúrázzák

2021. október 6., 17:24

Október 8-án mutatja be a Paramount+ streaming szolgáltató Madonna legutóbbi, Madame X elnevezésű turnéján készült azonos című koncert- és dokumentumfilmjét, amit Európában hivatalosan majd 2022 elején láthatunk. A díszbemutatót a New York-i The Edition Hotel Paradise Clubjában tartották, ahová Madonna egy FUCK YOU feliratú gyémánt fejdíszben érkezett. Ezt persze csak a csodálatosan dekadens klub díszvendégei láthatták, mert az estről tudósító Entertainment Tonight fogta és kicenzúrázta. A fejdíszét. Mindeközben papok gyerekeket erőszakolnak meg Franciaországban.

Madonna egész életében provokálta a világ bigottjait, és többek között ezért is lehet őt szeretni és tisztelni. Mert egy művésznek az (is) a dolga, hogy provokáljon, feszegesse az éppen aktuális világrend határait, mert ha nem így lenne, még eljönne egy olyan kor, amelyben az embernek megmondják, hogy mikor mit mondhat, mikor mit csináljon, kitől hány méter távolságra álljon, hányra menjen haza, és hogy oltassa be magát, ha a munkáját akarja végezni és nem akar utcára kerülni. Milyen szörnyű is lenne, ha eljönne ez a világ, nem?

Madonna 1989-ben Like a Prayer című videóklipjével olyat vállalt a pop világában, amit addig nagyon kevesen: egyszerre intett be a bigott katolikusoknak (nem, nem a vallást bántom, hanem annak dogmatikus képviselőit), a fehér rasszista rendőröknek és az égő keresztekkel a háttérben egészen egyértelművé tette, hogy konkrétan még a Ku-Klux-Klánnak is.

A klip története szerint három-négy fehér csávó megkésel egy fehér nőt, akinek egy fekete férfi siet a segítségére, de már nem tudja megmenteni az életét. A kiérkező (fehér) rendőrök nyilván egyből őt viszik el, míg az elkövetők nem messze kajánul vigyorognak. Madonna egy temploma rohan, ahol egy fekete szenthez mond (énekel) imát, majd lábát, később a száját csókolgatja.

A klip végén a szereplők meghajolnak, és lejön a függöny, azaz, ha az nem volt elég a világnak, hogy egy videóklipet látunk, az alkotó még jelezte is, hogy azon belül is egy színdarabot. Ez persze senkit nem zavart: nagyobb botrány lett a klipből, mint abból lesz vélhetőleg, hogy kiderült: Franciaországban körülbelül 216 ezer gyerek lehetett áldozata a katolikus egyház képviselői által elkövetett szexuális zaklatásoknak 1950 óta.

Az emberek hevesen tiltakoztak a klip ellen, a Vatikán elítélte a videót, a Pepsi pedig felbontotta Madonnával a szponzorszerződését. Sebaj, ott volt nekik még Michael Jackson. Meg a gyerekek.

michael jackson pepsi GIF

De Madonnát ez nem tántorította el: Erotica című albuma megjelenése után egy nappal, 1992. október 21-én megjelentette SEX című könyvét, amiben a szexualitás mindennemű válfaja mellett tette le a voksát. A fotókon egészen durva cuccban mutatkozó, egészen durva szadomazó jeleneteket ábrázoló akkor már szupersztár Madonna ezzel a könyvvel sokkal nagyobb kockázatot vállalt és legalább akkora punk volt, ha nem nagyobb, mint a Sex Pistols valaha, és mondom ezt úgy, hogy én Johnny Rottenék zenéjén nőttem fel, nem pedig Madonnáén.

Hosszasan sorolhatnánk még, hogy több mint negyven éves karrierje során milyen módon próbálta provokatív művészetével az emberek szemét felnyitni és őket gondolkodásra késztetni, de sajnos, a jelek szerint ez is kevés volt, és egyelőre úgy néz ki: vesztett a világgal szemben. És vele együtt mi is. Mert ha egy videóklip, egy könyv, egy dal, egy film vagy egy kibaszott fejdísz nagyobb felháborodást vált ki, mint az (a tegnapi hír) például, hogy Franciaországban 1950 óta pedofil papok több mint kétszázezer gyermek lelkét és életét nyomorították meg örökre, akkor inkább tényleg jöjjön az özönvíz.

Madonna tizennegyedik, Madame X című lemezének 75 állomásos turnéja a világ szebbnél szebb színháztermeiben 2019 szeptembere és 2020 márciusa közt zajlott le. Mivel 2017-ben Lisszabonba költözött, és az albumot a portugál fővárosban megismert művészekkel, zenészekkel, festőkkel való találkozása ihlette, a dokumentumfilm nagy része ott készült.

A turné kezdetekor, szeptember végén Madonna egy James Baldwin (amerikai író, drámaíró, költő, aktivista) idézetet tett ki Twitter-oldalára, és azzal hirdette a soron következő előadást. “Artists are here to disturb the peace.”

A művészek azért vannak itt, hogy megzavarják a békét.

A mellékelt mozgóképen egyébként egy másik idézet is olvasható volt Baldwintól: “Art is here to prove, and to help one bear, the fact that all safety is an illusion.” “A művészet azért van itt, hogy bebizonyítsa és egyben segítsen az embernek elviselni a tényt, hogy a biztonság, mint olyan, illúzió.”)

Madonna akkor volt 61. Két évvel később filmjének díszbemutatójára, a Times Square-en lévő Paradise Clubba egy olyan fejdíszben érkezett, amin gyémántokból az volt kirakva: FUCK YOU.

A Paradise Club a Times Square-en – fotó: Edition Hotels

Gyémántból kirakott FUCK YOU felirattal – késve – megérkezni a Times Square-re a saját filmbemutatódra, 63 évesen – ezt tényleg csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak. Ezt valószínűleg még Johnny Rotten is megirigyelte tőle. A felirat a dizájn miatt egyébként eleve nehezen volt kivehető, és (a helyszínen) a fejdísz le is csúszott a fejéről.

Madonna az Entertainment Tonight kérdésére elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt kapta, és valahonnan előszedte, hogy ezzel is tegyen egy kinyilatkoztatást. Aztán, amikor nem akart megállni a fején, a középső ujjával tartotta meg. Negyven év művészet ide, díszbemutató oda, a csatorna a fejdíszt úgy-ahogy-van, kikockázta, hogy még véletlenül se láthassa a világ, na meg a benne élő gyerekek ezt a rettenetesen vulgáris megnyilatkozást. Mindeközben Franciaországban…

Na mindegy. Ez van. God save the Queen. The Queen of Pop.

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30